x

Hogyan váltsuk valóra a fogadalmakat?

A bölcsek azt mondják, mindenkit becsaphatunk, csak saját magunkat nem, éppen ezért óva intenek bennünket attól, hogy olyan ígéreteket tegyünk, amiket később nem gondolunk komolyan. A be nem váltott fogadalmak lelki terheket rónak ránk, ezért, ha már megígértük magunknak, mindenáron vigyük véghez.

Ha úgyis muszáj beváltani az ígéretet, vegyük sorra, mik a leggyakoribb fogadkozások, és hogyan tehetjük könnyebbé a célhoz vezető utat.

align=left Szinte biztos, hogy a legtöbben a nagy ünnepi lakomák után, néhány kiló súlyfelesleggel megpakolva, a fogyókúrát tűzték ki maguk elé feladatként. A fogyókúra sokak számára egyet jelent a koplalással és a szenvedéssel, pedig létezik kevésbé önsanyargató, könnyedébb formája is. Lássuk a választékot!

Táncoljuk le a zsírpárnákat »

A tánc, talán kevesen tudják, nem pusztán a legönfeledtebb és legősibb szórakozás, de remek fogyókúra is lehet. Persze, ha a kilókat szeretnénk leolvasztani magunkról, nem mindegy, hogy melyik formájával próbálkozunk. Egy kellemesen andalító keringő helyett például választhatjuk a salsát.

Tánc és torna házasságából született zsírégetés »

Már jó ideje rájöttek arra, hogy zenére jobban esik a mozgás, ezért a tornaórákon előszeretettel tettek fel valami ritmusos zenét, mígnem napjainkra a sztárok sztár edzői már ezzel sem elégednek meg. A zene mellett mind inkább igyekeznek tánclépéseket is beépíteni a frissen kidolgozott mozgásformákba, s így születtek sorra a különféle tánc-aerobik órák, amik már meghódították a nagyközönséget is.

Étkezzünk okosan! »

Az önsanyargató, minden földi jót megtagadó fogyókúrás recepteket ugyan kiiktathatjuk az életünkből, ha eleget mozgunk, de még így sem úszhatjuk meg azt, hogy áttérjünk egy ésszerű étkezésre. Ennek legfontosabb alappillére nem is a mit, mint inkább a mennyit kérdése.

Végül, de nem utolsó sorban, írországi informátorom szerint, egy jó szex pontosan negyven perc gimnasztikával ér fel. Mondja ezek után bárki, hogy fogyni csak kínkeservesen lehet.

Ezt ajánljuk: www.palladiumsalsa.hu

Győri Anna


Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu