x

Szőlő és bor a wellnessben

Szőlő és bor a wellnessben

Lassan itt a modern kori Bacchus-ünnep, a szüreti mulatságok időszaka. Ilyenkor minden a szőlőről, a borról és a mámorról szól, a munkában megfáradtak hajnalig tartó dínom-dánommal adóznak a bor és vidámság ókori istenének.

align=left Igaz a kupákba még az előző év palackjaiból töltögetnek, de az egészségedre köszöntés itt akár szó szerint is érthető, hiszen az ókor óta ismert és a mai tudományos vizsgálatok is bizonyították, hogy a bor, különösen a vörös bor kis mértékben gyógyszer. Köztudott, hogy egy hagyományos francia étkezés több óráig is eltart, s ilyenkor bizony a kacsazsírtól a különféle vörös húsokon át a libamájig, nehéz ételek is az asztalra kerülnek, mégis Európában a franciák között a legkevesebb a szív- és érrendszeri beteg. Ezt azzal magyarázzák, hogy az egyes fogásokat vörösborral öblítik le, ami nem csupán az emésztést segíti, de jótékonyan hat a koleszterin szintre, cserzőanyagai védik az ér falát az érszűkületek kialakulásától, és biztosítják az erek megfelelő véráteresztését. Persze tévedés lenne azt hinni, hogy a kis mértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság mondás is igaz lenne, szakemberek nőknek napi egy férfiaknak két pohár elfogyasztását javasolják.

Ha a szőlő és a bor fogyasztása ilyen jótékony hatású, akkor a wellness kezelések során is ki kell aknázni a külsőleges alkalmazás előnyeit. Ma már mind több hazai SPA szalonban kínálnak vinoterápiás kezeléseket.

Borfürdő

align=left Majd egy évtizeddel ezelőtt, az új évezred hajnalán igazi szenzációt keltett, mikor egy francia a kastélyában egy bordeaux-i szőlőültetvény közepén vinoterápiás intézményt hozott létre, ahol minden kezelést borral, szőlővel, vagy azokból készült termékekkel végeztek. Ekkoriban még igencsak borsos áron, és főleg előkelő személyiségek mártózhattak meg a vörösborral teli kádban, amivel a köszvényt és a magas vérnyomást éppúgy gyógyították, mint a testet és a lelket. Nem tudom létezik-e még az intézmény, de azóta a világban mindenhol, így Magyarországon is egyre több szőlőtermő vidéken kínálják a borba mártózás élményét. A borfürdőnek elsősorban a kiváló antioxidáns hatást aknázzák ki. Ugyan nem érzékeljük, de testünket folyamatosan oxidatív károsodás éri, ami az öregedést okozza. Ezt többnyire olyan mérgező anyagok vagy szabad gyökök okozzák, amik légszennyeződéssel, vegyi anyagokkal, túl sok alkoholfogyasztással vagy dohányzással, de előfordulhat, hogy étkezések során, például túl sok zsíros ételt fogyasztásakor kerülhetnek szervezetünkbe. Az emberi test saját védekező rendszerrel bír, vagyis speciális enzimeket állít elő, melyek megkötik és közömbösítik a szabad gyököket. Az antioxidánsok, mint például a vörösborban megtalálható polifenol, flavonoid ezeknek az enzimeknek a működését segítik, így amikor belemerülünk egy kellemes borfürdőbe bőrünk új életre kel, megfiatalodik. A boros kádban eltöltött 20-30 perc alatt fokozódik a bőr rugalmassága, simább, bársonyosabb, hidratáltabb lesz, miközben még az öregedést is késleltethetjük, ha időről-időre rendszeresen használjuk. Akár házilagosan is készíthetünk borfürdőt, ehhez nem kell mást tennünk, mint a fürdővízhez egy deci fahéjjal, szegfűszeggel és naranccsal ízesített forralt vörös bort öntünk.

Jó tanács: a borfürdő hatását fokozhatjuk, ha közben elszopogatunk egy pohárka finom vörösbort, persze nem a kádból, hiszen a borfürdőbe nem igazi bort, hanem úgynevezett borseprűt öntenek, és azt sem töményen. A szakemberek megcáfolták ugyanis a kezdetleges nézetet, miszerint elegendő borral feltölteni egy kádat és máris kész a borfürdő, a jótékony hatás érdekében még mézzel, és különféle fűszerekkel, olajokkal is dúsítják.

Szőlőmag pakolás

A szőlőmag kivonatok, akár csak a borok, igen jó antioxidáns hatásúak, de mindemellett még hozzájárulnak ahhoz is, hogy megerősítsék a bőrben a kollagén rostokat, s ezzel visszaállítsák testünk rugalmasságát, növeljék bőrünk védekező képességét, s nem utolsó sorban elodázzák az öregedést, a ráncok kialakulását. A szőlőmag kivonatok jól ismert hatása még, hogy segítenek megőrizni az érfalak épségét és rugalmasságát, ezzel jótékonyan hatnak a vérkeringésre, és megelőzik a látványában csúnya és az egészségre is káros seprűvénák, értágulatok, visszerek kialakulását. Szőlőmag kivonatokkal belsőleg is erősíthetjük a szervezetet, de SPA szalonokban, pakolások formájában, de akár szőlőmag olajos fürdővel külsőleg is szépíthetjük magunkat. Bőrtípustól függően az arc- és testpakolásoknál a porított szőlőmagot - ezt leginkább a zsíros bőrűeknél használják -, vagy a szőlőmagból kisajtolt szőlőolajt – száraz bőrtípusnál – keverik bele a pakoláshoz használt gazdag krémbe, amit általában fél óráig hagynak hatni. Igazi kényeztetős program és egymás hatását jótékonyan segítik, ha borfürdő után teszik fel a testre, az arcra a pakolást, így akár éveket tagadhatunk le a szalonból kijövet.

Jó tanács: amikor nagy élvezettel csemegézünk egy mézédes szőlőfürtöt, ne feledkezzünk el a szőlőmag áldásos hatásairól sem, s jó alaposan rágjuk meg a magokat, így nem csak szebbek, fiatalabbak, de egészségesebbek is maradhatunk.

Szőlőhéj masszázs

align=left A vinoterápiás kezelések sorából természetesen nem maradhat ki egy kényeztető masszázs sem. A vörös bor lelkét alkotó kék szőlő héjában található a legtöbb flavonoid, amit akár az örök fiatalság elixírjének is nevezhetnénk, így a belőle készült masszázs krémekkel és olajokkal átgyúrt tes izmai miközben fellazulnak, megszabadul a méreganyagoktól is, feszessé, simává, üdévé és fiatalossá válik. A hatás fokozása végett persze sok esetben dúsítják, gazdagítják a masszázskrémeket a szőlőmag olajával, sőt létezik olyan kezelés is, ahol a porított szőlőhéjat szőlőmag olajjal keverik ki, ebbe az elegybe kis pamacsokat mártogatnak és ezekkel az akupunktúrás pontokat masszírozzák át. Egy-egy masszázskezelés az egész szervezetet revitalizálja, serkenti az elasztin és a kollagén rostok működését, s mindössze egy órát kell szánnunk rá, hogy akár éveket fiatalodjunk.

Jó tanács: ha már lúd, legyen kövér alapon, valamelyik szalonba látogatva érdemes egy egész vitalitás csomagot igénybe vennünk, ahol 2-3 óra alatt szépülhetünk, fiatalodhatunk a borral és a szőlővel. Általában borfürdővel kezdik a kezelést, amit egy törkölyös radírozás követ, majd a szőlőpakolást megkoronázzák egy szőlőmag olajos, szőlőhéjas masszírozással. Némely esetekben még vinoterápiás arckozmetika is jár hozzá, s ezzel megkoronázva az eredmény egy kisebb újjászületés lehet. Az ára is barátságosabb, mint ha egyenként próbálnánk ki, így 20 és 30 ezer forint között számolhatunk rá helytől függően.

Győri Anna