x

Szentpéteri Csilla a szépség megőrzéséről

Szentpéteri Csilla a szépség megőrzéséről

Szentpéteri Csillát nem csupán elismert, nemzetközi zongoraművészként tartják számon, de nagyon szép nőként is, aki még szépségversenyt is nyert. Bizonyára igyekszik mindent megtenni szépségének megőrzésért, hiszen a koncertek alkalmával az állandó színpadi sminkelés, az utazások és turnék során a környezeti ártalmak károsíthatják az arcbőrt.

Miként lehet ezt kivédeni?

- Azt hiszem, kicsit többet kellene foglalkoznom magammal, a munkám és a családom kitölti minden időmet, így mindig csak ábrándozom arról, hogy na, majd most jövök én. Persze szerencsés is vagyok, mert anyai ágon jó bőrtípust örököltem. Igaz, hogy ő rengeteget tartózkodott friss levegőn, sportolt és soha nem használt túlzott sminket. Ezekből az utolsó kettő rám is igaz, bár a sport most háttérbe szorult. Lehet, hogy elkelne egy tréner mellém, aki rendszeresen kezelésbe vesz, és kibővíti a napi 24 órát még kettővel. Persze azért nem ennyire súlyos a helyzet, mert igyekszem mindig mélyhidratálással és vitaminokat tartalmazó krémekkel óvni bőrömet, azonban komoly allergiámra nehezen találtam meg az ideális terméket. Amit szinte soha nem mulasztok el, az a smink letisztítása és az éjszakai ápolókrémek. Igyekszem csak akkor sminkelni, ha utcára lépek, akkor is csak mértékkel, a nagy smink sosem állt jól, s így smink nélkül sem lesz kiábrándító a valóság, s a bőröm sem szenvedi meg. Legutóbb elég nagy kínzásnak volt kitéve, az ausztrál időjárás, az időeltolódások, a só, a tenger és a trópusi pára közrejátszásával. Bármennyire igyekeztem óvni a bőröm, egyszer-kétszer napozás nélkül is túlbarnultam, ami nem igazán szerencsés. Egyrészt ráncosítja a bőrt, másrészt kiszárítja, öregíti. Épp ezért azt hiszem, hamarosan beszerzek valami olyan krémet, ami valóban késlelteti az öregedést és nem csak reklámfogás.

A kozmetikumoknál hűséges-e egy márkához, vagy szívesen kipróbál újakat?

- Kitartó vagyok, hűséges férjhez, zenei stílushoz, krémekhez. Járt utat járatlanért el ne hagyj elv alapján működök.

Véleménye szerint a fiatalság megőrzésében, a bőr egészségének megóvásában van-e szerepe az étkezésnek?

- Nagyon nagy szerepe van. Magamon tapasztalom, hogy bizonyos ételek mennyire nem tesznek jót a bőrömnek, így, ha nehezen is, de rendszerint kiiktatom ezeket. Tavaly május óta diétán vagyok, nem fogyókúra miatt, annyit ehetek, amennyit akarok, csak nem mindent. Lekerült a fehér kenyér, a fehér liszt, mindenféle cukor, se nád, se édesítő, csak egy bizonyos teacserjeleveléből készült szirup, tojást csak ritkán, tartósítószeres, színezékkel teli ételt igyekszem elkerülni. Rengeteg zöldet fogyasztok, szárnyast és durumlisztből készült tésztákat. Egy nap 4-5 alkalommal eszem, gyermekkorom óta nem bírom a hatalmas adagokat, s mindig is mértéktartó voltam, mert korábban egyszer-kétszer felállni nem bírtam az asztaltól, s a rosszullét kerülgetett a falánkságom miatt. Szeretem az ízes ételeket, magam is otthon vagyok a főzés területén, így mindig tudom, mi kerüljön az asztalra.

Van-e szerepe a jó kondíció megőrzésében-e az állandó testmozgásnak? Ön milyen sportolási lehetőséget választ és hetente milyen gyakorisággal űzi azt?

- Van egy nagyszerű futógép a stúdiómban, amikor úgy érzem, itt lenne az ideje egy kis testmozgásnak, akkor ránézek, s már érzem is, ahogy duzzadnak az izmaim. Kisfiam szokta is mondani, anya, micsoda „muszklijaid” vannak. Gyermekkorom óta sportolok, úsztam, háromtusáztam, „hosszútávfutottam”. Kristóf születésével egy időben váltottam zenei stílust, s léptem saját utamra, így szükségesnek éreztem a rendszeres mozgást, konditerembe jártam heti három alkalommal. Azután a turnék, melyekről sokszor hajnalban értünk haza zenésztársaimmal, a külföldi utak, az új lemezek készítése mellett már nem volt erőm még ezt is beírni a naptárba, két évvel ezelőtt abbahagytam. Nyáron imádunk vitorlázni, úszni, nagyokat bringázni, máskor hétvégi wellness pihenésekre utazunk. Legélvezetesebb hobbim az autóvezetés, de ott a reflexeim tornáznak leginkább. Most azonban eljött az idő, hogy megint felemeljem a súlyzókat, s beüljek az evezőpadba, muszáj valódi muszklira szert tennem.

A stresszt korunk nagy ártalmának tartják, miként és mivel védekezik ez ellen? Mi az, ami igazán megnyugtatja egy nagy koncert után?

- Korábban rendkívül megviseltek a dolgok, kezdve a kaotikus világ drámáitól az itthoni felszínes, érték nélküli gondolkodásig. Minden apró rosszat világvége hangulat követett, aztán tudatosan lepergettem magamról ezeket a negatív hatásokat és csak előre néztem. Szerencsés vagyok, hogy művészemberként ki tudom írni magamból az érzéseimet, s erre nagyszerűek a koncertek, hiszen komplett érzelembombaként hatnak rám és a közönségre. Az előadások feszültség levezetők, a latin ritmusok és a mediterrán életérzés komoly oldószer. Hiszek a nevetés és a humor erejében, a pozitív életfilozófiában, a kiegyensúlyozott családi háttérben, és hiszem a Mindenhatót. Így jó nekem, s nekünk.

Hallott-e a ma oly divatos lézeres kezelésekről? A nők körében oly népszerű mélyhámlasztásról, amellyel szinte megújul az arcbőrük, vagy a tartós szőrtelenítésről, amit még a férfiak is alkalmaznak? Élne-e ilyen lehetőséggel bármikor, vagy elzárkózik minden hasonló beavatkozástól?

- Igen, hallottam mindegyikről, bár bevallom, én nem bánom, ha egy férfi férfias szőrzettel rendelkezik. Persze megértem, ha valaki bundaszerű szőrzetén változtatni akar. Szerencsére a férjem még nem akarja lecsupaszíttatni magát. Az arcfrissítést már előnyben részesítem, egy kis bőrcsere tavasszal csak jó lehet.

Hisz-e a szépségtanácsadóknak, nyomon követi-e a kozmetikai híreket? Az egészség és szépség megőrzésében kikérné-e bárkinek a tanácsát, ha igen kinek a véleményére hallgatna?

- Megint csak az időhiányra fogok mindent. Reggel 6.45-kor kelek, és sosem kerülök ágyba éjfél előtt. Hangszerelek, zenét írok, próbálok, gyakorolok, zenei programokat tanulok, angolozom, utazom, kisgyermeket nevelek, leckét ellenőrzök, főzök, bevásárolok. Ha jön az ihlet, hetekig a foglya vagyok, úgy járok-kelek olyankor a házban, mint aki egész máshol van. A szabadidőmet mindig a fiúkkal töltöm, egy izgalmas sakkparti, kosarazás, pingpongozás a kertben, kanasztázás a verandán vagy egy jó film megnézése együtt, s fantasztikus érzés, hogy nekik mindig szép vagyok.

-győri-