x

Mélyhámlasztás

A tavasz különösen jelentős a bőrápolásban, hiszen a tél minden tartalékunkat felélte, a vitaminok kiürültek a szervezetből, és ez az arcbőrön látszik meg leginkább. Ekkor jelentkeznek az úgynevezett tavaszi bőrgyulladások, piros foltok, sápadtság.

Az első tavaszi napsugarak mindenkit a szabadba csábítanak, vágyunk a nap fényére és melegére hosszú téli hónapok után. Közismert az is, hogy a tavaszi nap barnít a legszebben, de ahhoz, hogy ezt maradéktalanul élvezni tudjuk, bőrünket megfelelően elő kell készíteni.

Tél végére sápadtá, fáradt kinézetűvé válik az arc, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a hideg hónapokban lelassul az elhalt hámsejtek leválása. A tavasz kozmetikájában éppen ezért a legfontosabb a megvastagodott szaruréteg eltávolítása és a kiürült vitaminok pótlása.

A megvastagodott szaruréteg eltávolításához, vagyis a mélyhámlasztáshoz többnyire a gyümölcssavakat hívják segítségül. A gyümölcssavas mélytisztítás úgy normalizálja a szaruréteget, hogy eltávolítja a megvastagodott felső hámréteget, ugyanakkor a mélyrétegekbe hatolva segít a sejtek megújulásában. A növényekben lévő vitaminok, fitohormonok pedig táplálják a bőrt, amely láthatóan megfiatalodik, élettelivé válik.

A mélyhámlasztást mindig a napozás megkezdése előtt kell elvégezni, és a kezelés alatt nemcsak a napfényt kell kerülni, de igen erős fényvédőt is kell használni. Egy-egy mélyhámlasztó kúra tökéletesen megtisztítja a bőrt, így az ismét szabadon lélegzik. A kezelés után elmúlnak a bőrirritációk, a bőr pedig hatékonyabban képes felvenni a krémek aktív összetevőit. A mélyhámlasztás enyhe bőrpírt okozhat, amely azonban néhány óra alatt elmúlik. Az érzékeny bőrűek tegyenek próbát, mielőtt belevágnak a kezelésbe.

A mélyhámlasztásnak nem csak a gyümölcssava, hanem lézeres illetve otthon is elvégezhető formája is létezik, a fontos az, hogy a tavaszi bőrmegújítást még az igazi jó idő beköszönte előtt végezzük el.

Ne feledjük, hogy a belső kozmetikumok legalább olyan fontosak, mint a külső ápolás. Vitamindús gyümölcsök, zöldségek mellett naponta legalább két liter folyadékot fogyasszunk, főleg ásványvizet és gyógyteát. Az ásványvíz olyan fontos nyomelemeket juttat a szervezetbe, mint a kálium, kálium, magnézium, valamint a fiatalon maradás kulcsát jelentő réz és cink. A gyógyteák a salaktalanításban segítenek, és nem árt diétás napokat is beiktatni, amelyek a télen felszedett plusz kilóktól is megszabadítanak minket.

Győri Anna

Kapcsolódó Tartalom
  • 

    Téma szerint

    • Lézeres mélyhámlasztás


      Hol van már az az idő, amikor megelégedtünk azzal, hogy a bőr felső, elhalt hámsejtjeit egy otthoni radírozással eltüntessük? Ma már évente egyszer új bőrbe bújunk, vagyis elvégeztetj...

  • 

Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu