x

Mágnesterápia

Wellness kezelések esetében vagy az alternatív gyógyításban a két bűvös fogalom, „már az ókoriak is ismerték”, illetve az „ űrkutatók fedezték fel” szinte mindig szóba kerül. A mágnesterápiánál mindkettővel találkozhatunk.

A történelemből ismert tény, hogy Kleopátra szépsége és fiatalsága megőrzése érdekében hordott mágnes amulettet, ahogy I. Erzsébet, angol királynő is mágnesterápiával kezeltette izületi problémáit. Az űrkutatók pedig arra figyeltek fel, hogy, amikor az űrhajósok kikerülnek a mágneses mezőből, majd később visszatérnek a földre, különféle izületi problémák és a depresszió jelei figyelhetők meg náluk, amit a mágnesesség hiányával magyaráznak. Miután az űrhajók belsejét mágnessel bélelték, bebizonyosodott, mivel ezek a tünetek egy csapásra megszűntek.

Tény az is, hogy a Föld mágneses ereje évről-évre csökken, és a mind kevesebb mágnesességhez is nehezen jutunk hozzá. Őseink még a szabad földön sétálva közvetlen kapcsolatba kerültek a mágnesességgel, ma a beton, a tömegközlekedés és az autók világában megszűnt a közvetlen kapcsolat a földdel, és így a mágneses térrel is. Ezzel magyarázza Dr. Nikagawa japán kutató az olyan népbetegségek elszaporodását, mint az izületi bántalmak, fejfájás, emésztési problémák.

Talán nincs még egy olyan terápia, amiről ennyire megoszlanának a vélemények. Habár a gyógyászatban fizioterápiás kezelések során alkalmazzák a mágneságyat és a mágnesgyűrűt izületi fájdalmak enyhítésére, csonttörések utáni kiegészítő kúraként, sőt egyes esetekben neurológiai problémáknál is, az orvostársadalom véleménye mégis megoszlik a hatásosság kérdésében.

Lelkes hívei persze nem csak a gyógykezeléseknél élvezhetik a mágnes hatását. A divat hullámán a hétköznapokba is becsempészték a különféle mágneses termékeket. Alhatunk mágneses derékaljon, viselhetünk mágneses ékszereket, az ivóvizet is mágnesezhetjük mágnes pálca segítségével. Kaphatók mindenféle mágneses kütyük, amelyek a mobiltelefon, vagy a számítógép elektromágneses sugárzását hivatottak kivédeni.

Ami biztos, hogy a mágnesnek ártalmas hatása nincs, nem lehet ”túladagolni”, s a ma már egyre több wellness szállodában lévő mágneságyon kellemesen el lehet lazulni, oldódik a stressz. Az persze kérdés, hogy ebben mennyire játszik közre a környezet, a víz és a többi igénybe vett szolgáltatás.

Győri Anna

Kapcsolódó Tartalom