x

Az infraszauna

Az infrasugárzás, amellyel egyébként az inkubátorokat is fűtik, mélyre ható melegítő hatásának köszönhetően a szervezetet kívül-belül megtisztítja és megfiatalítja. Ezt a jótékony hatást élvezhetjük a modern kori infraszaunákban.

Az infraszauna működése és hatása

Az infraszauna a wellness kezelések között is az újdonságok közé tartozik, a hagyományos szauna rokona. Mintegy három évtizeddel ezelőtt fedezték fel, hogy a naphoz hasonló infravörös fényt kibocsátó kabin a bőr mélyrétegeibe, 4-5 centiméterre hatolva belülről kifelé melegít fel a testet, s ezáltal nemcsak a verejték-, de a faggyúmirigyeket is aktivizálja. A sugárzás hatására keletkező hő és gőz salaktalanítja a szervezetet, segít kiüríteni a nehézfémeket, ugyanakkor serkenti a vér- és nyirokkeringést, ezért a vese méregtelenítésére éppúgy alkalmas, mint a keringési problémák javítására. Mivel a bőr lassan, fokozatosan és egyenletesen melegszik fel s a kabin hőmérséklete is csupán 40-50 fokos, ezért azok a szívbetegek és magas vérnyomással küzdők is kipróbálhatják, akik eddig nem élvezhették a szaunázás élményét és gyógyító hatását. Hozzátéve persze, hogy ez esetben is érdemes kikérni az orvos véleményét.

Hol alkalmazzák és mire jó?

Kozmetikai szalonok, wellness szállodák nálunk is előszeretettel alkalmazzák bőrfeszesítésre, cellulitisz kezelésre és a fogyókúrás kezelések kiegészítőjeként az infraszaunát, de Japánban már az orvoslásban is kihasználják a benne rejlő lehetőségeket. Izületi és reumás panaszok enyhítésére, csonttörések utáni regenerációra, lumbágóra, sőt ideges tünetek kezelésére is javasolják a betegeknek.

Fekvő infraszauna, az új nemzedék

Habár az infraszaunát jobbára még csak most kezdjük megismerni, máris itt az új változata, az infraszauna. A henger alakú egyszemélyes kabin előnye, hogy a sugárzás közvetlenül és egyenletesen éri a testet, s fekvő helyzetben az izmok, szövetek jobban ellazulnak, mint ülve, ezért a káros méreganyagok is hatékonyabban ürülnek a szervezetből. A kényelmes testhelyzetben jobb a vérkeringés és kisebb a szív valamint a gerinc terhelése, nem utolsó sorban a stressztől is könnyebben szabadulunk.

Melyiket válasszam?

Tetszés szerint választhatjuk bármelyiket, mindkettőnél érezni fogjuk, hogy már 10-15 alkalom után erősödik az immunrendszerünk, ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben és megnő az aktivitásunk.

Fontos a folyadékbevitel!

A jótékony hatást az izzadás fokozásával érhetjük el, viszont ilyenkor víz és ásványi anyagok is távoznak a méreganyagokkal együtt, amit pótolni kell. Előtte és utána is igyunk megfelelő mennyiségű ásványvizet. Általában egy-egy 30 perces kúra során fél liter vizet veszít a szervezet. Ha szeretnénk aktívabbá tenni a verejtékezést ne csak utána, de előtte is zuhanyozzunk le. Különféle aroma olajokkal gyógyító, szépítő erejét még jobban kiaknázhatjuk.

Győri Anna


Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu