x

A tenger íze

A gyönyörűséges Sába királynője, aki Salamon királyt is elbűvölte, a legenda szerint a Holt-tengernek köszönhette szépségét. Palotát is építtetett itt, hogy a tenger sójával, iszapjával ápolhassa bőrét hosszú időre megőrizve így fiatalságát.

A Szentföld eme varázslatos vidéke, amely a föld legmélyebben fekvő területe, s ahol a 30 százalékos sótartalomnak köszönhetően lebeghetünk a víz tetején, azóta is a gyógyulni, szépülni vágyok paradicsoma. S habár ennek a víznek a hatékonyságával semmi sem vetekedhet, a tengerek vizében található nyomelemek, aminosavak, vitaminok és növényi hormonok összetétele olyan egyedülálló, ami a tudósok szerint csak a vérplazmához hasonlítható. Ennek köszönhető, hogy a szépítészet mindig is igyekezett kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, hiszen csak a természetes tengeri ásványianyag koncentrátumok képesek arra, hogy éppen a kellő mennyiségben szívódjanak fel, és épp annyit hasznosítsunk belőle, amennyire szükségünk van.

Már az 1800-as évek második felében egy francia orvos, La Bonnadiere elkezdte a sejt anyagcserét segítő kúra alkalmazását és az ógörög tenger szóból thalasso terápiának nevezte el.Az idők folyamán, mint lavina kezdett hömpölyögni és terjedni a világban a csodás kúra, s mára már a kezelések sokasága tartozik ebbe a fogalomba. Magára valamit is adó wellness centrum elképzelhetetlen valamilyen thalasso kezelés nélkül.

S, hogy miben is áll a szépítő ereje, ennek a kúrának? Vegyük mindjárt a legelemibb összetevőt, a sót, ami kiváló méregtelenítő, tisztító hatása mellett az izületi bántalmak enyhítője is. Tengeri sót szórhatunk a fürdővizünkbe, de készíthetünk belőle testradírt is, ha 1 kávéskanálnyit kikeverünk a tusfűrdönkben és ezzel dörzsöljük le magunkat, így megszabadulhatunk az elhalt hámsejtektől, selymessé varázsolhatjuk bőrünket.

A tengeri iszap, vagy agyagpakolással a sejtek méregtelenítését és egészséges működését segíthetjük elő, ezért kedvelt kozmetikai módszer a narancsbőr kezeléseknél is. A siker látványos, a különféle nyomelemek pedig táplálják, erősítik a kritikus felületeket. Sokszor a pakolásokat tekercseléssel is párosítják a még jobb eredmény és a karcsúsítás érdekében.

A tengeri algát főleg az arcon lévő apróbb-nagyobb ráncok eltüntetésére vetik be igen hatékonyan, de létezik már alga kapszula, különféle kivonat, ami belülről épít-szépít, fiatalít. Sőt a legújabb merész felfedezés szerint higított tengervizet fogyasztva méregteleníthetjük a szervezetet.

Ha mindezen kúrákat összekapcsoljuk egy tengerparti pihenéssel biztosak lehetünk a sikerben!

Győri Anna