x

Gryllus Dorka: A munka öröm és utazni jó

Gryllus Dorka: A munka öröm és utazni jó

Európa új színész tehetségeként tartják számon, aki 2005-ben a FESTROIA Nemzetközi Filmfesztiválon átvehette a legjobb színésznőnek járó Ezüst Delfin-díjat, Szocsiban pedig elnyerte a legjobb színésznő Ezüst Nyílvessző-díját.

A Magyar Filmszemlén övé lett a legjobb női alakítás díja, pályája azóta is ível felfelé. Színésznői feladatai külföldre szólították, ezért évek óta Berlinben él, de Budapesthez sem lett hűtlen. Erről az ingázásról, feladatokról, utazásokról és a női szépségápolásról faggattuk őt.

- Filmes karriered Németországba költöztetett, így már évek óta ingázol Budapest és Berlin között. Milyen sűrűn látogatsz haza, hogy bírod erővel a sok munka mellett ezt a művészek számára is szokatlan tempót?

- Nagyon változó, mennyi időt töltök itt és mennyit ott, nagyban függ az elfoglaltságaimtól, de körülbelül fele-fele annyi időt vagyok itthon, és ugyanennyit töltök Berlinben. Nekem nem szokatlan ez a tempó, ebben nőttem fel. Apukám, aki 40 éve a Kaláka együttes tagja, idén volt 60 éves és előfordul, hogy ma is napi öt koncertje van. Rengeteget utazik, most éppen Mongóliába készül, de soha életemben nem hallottam panaszkodni, hogy fáradt, vagy sok lenne az utazás. Gyerekkoromtól azt láttam a családban, hogy a munka öröm és utazni jó.

- Az oda-vissza utazásokon túl is imádod állandó mozgásban, pörgésben élni a mindennapjaidat. Valamikor feltöltődni is kell, te milyen módszert használsz ehhez?

- Szeretek jógázni, de sajnos csak ritkán van rá időm. Szeretem nagyon, amit csinálok, persze néha jól esik egy estét eltölteni a családommal, barátaimmal vagy elmenni moziba, színházba. Ritkán adatik meg, de nagyon élvezem, amikor csak úgy egy egész napot tréningruhában otthon lézenghetek, amikor az ember csak szortíroz, gondolkozik, hogyan is tovább. Ha egy-egy ilyen nap adódik, az nagyon megnyugtat és rendkívül módon relaxál.

- Az örökmozgókat általában a sport tartja lendületben, ez nálad is így van? Milyen sportágat kedvelsz és gyakorolsz igazán?

- Ha Pesten vagyok, elmegyek Lango Anikó személyi edzőhöz az Arnold Gymbe. Ez már sok-sok éve nagyon bevált, Anikó pedig fantasztikus. Ha erre nincs lehetőségem, azt a sportot választom, ami éppen „szembejön”, legyen az akár jóga, gyaloglás vagy egy kis súlyzózás. Nem vagyok az a fanatikus sportoló, de szeretek mozogni, rendben tartja a testemet és lelkemet.

- Gondolom ilyen élettempóval fogyókúrára soha nem volt szükséged, talán épp az ellenkezőjére, azaz egy-két kiló plusz megszerzésére kellett törekedned. Volt-e olyan szereped, amelynél erre vagy arra vállalkoznod kellett?

- Igazán nem szoktam fogyókúrázni, hízásra sincs szükségem. Ebből adódóan a hatékony fogyasztó, vagy épp hizlaló módszereket sem ismerem. Egyszerűen megpróbálok a hétköznapokban odafigyelni az étkezésekre, gondosan megválogatom, hogy mit eszem, szerencsére nem esik nehezemre, így aztán nem is tudom megítélni, csak találgathatnék, melyik lehet a nehezebb, a hízás, vagy a fogyás. Eddig a színésznői feladatok sem kívánták meg tőlem a súlyváltozást. Egy-egy karakter megformálása sem igényelte még, hogy akár lefelé, akár fölfelé változtassak a súlyomon.

- A nők már fiatalon nagyon sokat tesznek azért, hogy hibátlan és szép legyen a bőrük, hogy elkerüljék a narancsbőrt, hogy arányos és vonzó maradjon a testük. Nálad minden rendben van, kiderül ez filmjeidből, amelyekben bár öncélúan soha nem vetkőztél, de voltak olyan erotikus jelenetek, melyekben többet látattál magadból. Mivel tudod olyan jó formában tartani magad, hogy a filmkockákon a férfiak mindegyike önfeledten gyönyörködhet benned?

- Sok újat nem tudok mondani erről. Ez részben adottság, amit örököltem, részben olyan bőrápolás, amellyel manapság már gyakorlatilag minden nő él.

- Hat év bőven elegendő volt ahhoz, hogy megismerd a berlini nőket. Hogyan látod, miben különbőznek ők a magyar nőktől?

- Különböző kultúrákban különbözőek az öltözködési szokások. Az ember minél délebbre megy, annál durvábbak a színek. Északon inkább a visszafogottság a divat. Nálunk kihívóbban öltözködnek a nők, de persze soha nem lehet általánosítani.

- Gondolom ragaszkodsz a magyar konyhához, de azért mindenki megkóstolja a helyi sajátosságokat, amit, ha ízlik, rendszeresen beépít az étkezésébe. Te mit szerettél meg a német finomságokból?

- Mivel sokat utazom, ezért csak ritkán főzök, és ez is inkább Berlinben fordul elő velem. Van egy-két étel, amit Berlinben szerettem meg, így nagy tavaszi, kora nyári sláger lett nálam a spárga hollandi mártással, de azért a túros csusza harcsa paprikással verhetetlen.

- Rendszeresen követed-e az új divatirányzatokat? Mit viselsz szívesen a hétköznapokban?

- Nagyon szeretem a feketét. Már csak azért is, mert ha az ember utazik, nagyon praktikus, hogy minden passzol mindenhez. Szóval gyakori a farmer fekete póló kombináció a hétköznapokban.

- A sminkelésnél mit emelsz ki, mit hangsúlyozol az arcodon? Rendszeresen teszel valami sminket az arcodra, vagy szereted a festetlen hétköznapokat?

- Hétköznapokban nagyon ritkán festem magam. De vannak időszakok, amikor az ember hangulatát feldobja, ha a tükörbe nézve nem két karikás szem néz vissza rá.

- Milyen bőrápolási szokásaid vannak? Mit használsz az arcodra, és mit a testedre? Hűséges vagy-e egy-egy márkához, vagy szívesen kipróbálod az újdonságokat.

- Általában dr. Hauska termékeket használok vagy néha Weledát, de mindenkeppen a csak természetes anyagokat tartalmazó krémeket szeretem.

- Ha fáradt vagy mivel kényezteted magad? Mi az, ami igazán kikapcsol amikor van egy szabad órád?

- Van a Wesselényi utcában egy csodálatos thai massage szalon, a Lian, oda szoktam beugrani, ha éppen akad egy szabad fél órám, és úgy érzem, szükségem van rá, hogy egy kicsit ellazuljak. Itt mindig garantált a felüdülés.

- Hol töltöd szívesen a vakációt? Sokfelé jártál a világban, melyik volt a legemlékezetesebb utad?

- Szeretek utazni, de ritkán megyek vakációra. Idén nyáron például úgy néz ki minden nyári pihenő elmarad. Berlin nyáron csodálatos, ott töltöm a júliust, és mivel nem dolgozom, ez felér egy fél vakációval. A másik felét a nyaralásnak és pihenésnek talán őszre halasztom, de ezt majd még meglátjuk.

- Mi az a naponta követendő jó tanács, amit a szép külső és a kiváló szellemi, testi és lelki fizikum megszerzéséhez és megtartásához tanácsolni tudsz a nőknek?

- A legjobb kozmetika az alvás, mondta mindig édesanyám. És azt hiszem, igaza van. Nálam bevált, és ezt tanácsolom én is minden nőnek.

Győri