Wansink professzor és csapata egy érdekes kísérletet végzett. Fagylaltozásra látták vendégül egy nagy egyetem táplálkozástudományi tanszékének 85 hallgatóját, végzős diákját és oktatóját.A vendégek véletlenszerű kiválasztásban kaptak kisebb vagy nagyobb fagyaltos kelyheket, valamint kisebb és nagyobb gombócokat. A különbségekre nem hívták fel a résztvevők figyelmét. A vendégek maguk vehettek a fagylaltból, és ekkor a parti egyszer csak tudományos kísérletté vált. A résztvevőket megkérték, becsüljék meg, mennyi fagyaltot raktak a tányérjukra, majd a kutatók pontosan megmérték az adagokat.
Kiderült, hogy azok, akik nagyobb kelyhet kaptak, 31 százalékkal több fagylaltot vettek maguknak, mint a kisebb kehelyből fagylaltozók, és ezt nem is vették észre.Az is megfigyelhető volt, hogy a nagyobb gombócból vevők is többet kértek, de ez akár a véletlen műve is lehetett, mondják a kutatók.A legnagyobb adaghoz természetesen azok jutottak, akiknél a kehely és a gombóc is nagyobb volt.
Az emberek a tányér méretéhez igazítják az adagjukat. A kutatók azt ajánlják, hogy ne csak az ételt, hanem a tányért is válogassa meg, aki fogyni kíván. Akik fogyni szeretnének, használjanak kisebb tányért és kanalat, míg, akiknek hízniuk kell, mint például az alultápláltak vagy az idősebbek, bátran ehetnek nagy kanállal – írják a kutatók. A legtöbb ember egységekben gondolkodik, ha az enni- vagy innivalóról van szó, és úgy véli, az a helyes mérték: egy palack, egy doboz vagy egy tányérnyi.
– Bármekkora legyen is egy banán, mind megesszük, legyen szó akár kicsi akár nagy banánról – mondja Andrew Geier, a Pennsylvania-egyetem kutatója. – És bármit tesznek is a tányérunkra, mintha rögzülve lenne az agyunkban, hogy az egy adag.
Ez nem újdonság a táplálkozástudományi szakemberek számára. Rámutatnak, hogy a gyorséttermek és vendéglők hatalmas adagjai okolhatók az elmúlt évtizedek elhízási járványáért. A kutatók szerint azonban az emberek a kultúrájuk részeként sajátítják el, mekkora is egy „rendes adag”. Franciaországban például a joghurtos pohár alig nagyobb, mint az amerikai megfelelője fele, és a franciák mégsem hozzák be a különbséget azáltal, hogy a kisebb adagokból többet esznek.
Egyes élelmiszergyártók kezdik bevezetni a 100 kalóriás egységcsomagokat, ami a szakember szerint megoldás lehet. Ám maguk a fogyókúrázók is tehetnek valamit: ha étterembe mennek, kérjék az adagnak csak a felét a tányérjukra, a másik felét pedig csomagoltassák be elvitelre.
Forrás: InforMed