x

A színek hatalma

Azt, hogy a színeknek óriási jelentősége van a wellness is felfedezte, és számos szolgáltatásában ki is aknázza a benne rejlő lehetőségeket.

Köztudott azonban, hogy a színek mindennapjainkat is befolyásolják illetve a megfelelő színek kiválasztásával a megjelenésünkön is javíthatunk.
La Bruyere szerint a szép arc minden látvány közül a legszebb, amihez már csak azt tehetjük hozzá, hogy ezt a szép arcot ki is kell hangsúlyozni a sminkkel és az öltözködéssel. Ebben pedig a színeknek nagy jelentősége van. Mára közismert tény, hogy születésünktől fogva egy bizonyos színcsoporthoz tartozunk, amit a bőr pigmentációja, a haj és a szem természetes színei határoznak meg, s ha ennek az egyensúlyát megbontjuk, legyünk bár divatosan festettek vagy jól öltözöttek, elegánsak és harmonikus megjelenésűek soha nem lehetünk.

Az évszakok színeinek változása hűen kifejezi a különböző típusokat, így a tavasz és az ősz meleg, sárgás árnyalatai állnak szemben a tél és a nyár hűvös, kékes tónusaival. Az egyes típusokon belül persze nincs két egyforma, de a főbb jellemzők alapján eligazodhatunk abban, hogy melyik színvilág áll legközelebb hozzánk.

A tavasz karakterűeknél feltűnő a haj meleg szőke színe és az arcbőr üde, őszibarack árnyalata. Ahogy a kikelet időszakában a meleg, pasztellszínek uralkodnak, a tavasz típusúaknak is ezeket az árnyalatokat kell visszatükrözniük. A hölgyek finoman bánjanak a sminkkel, soha ne használjanak rózsás tónusokat, inkább barack és lazac árnyalatúakat, az öltözéknél pedig helyezzék előnybe az ibolyakéket és lombzöldet.

A nyár típus arcbőre kékesen világos, a hajszín lehet szőke, vagy barna, de mindig hamvas. A vakító nyári napsütésben a színek elevenen és kissé hidegen ragyognak, s ehhez kell alkalmazkodniuk a nyár zsánerűeknek. A semleges bézs, a hűvös pink, az acélkék és a friss görögdinnye árnyalatai fejezik ki leginkább egyéniségüket.

A vöröses haj és az áttetsző, gyakran szeplős arc az ősz aranyló barna hangulatát idézi. Az ősz típushoz a telt, meleg árnyalatok illenek, mint például a rozsdaszínű, a narancssárga, vagy a rézszínű. Megjelenésüket az őszi avar színeiben pompázó öltözettel fejezhetik ki legjobban.

A mesebeli Hófehérke a legjellemzőbb tél típus. Sötét, kékesfekete haj, porcelán arcbőr, egy kissé hűvös, tiszta tekintetű szempár. A hó és a jég tisztasága, élénk és hideg ragyogása illik hozzá. A tél típusúak engedhetnek meg a legtöbbet maguknak a sminknél. Az erőteljes pinktől az ezüstős rózsaszínig, a füstszürkétől a jégkékig, illetve a fekete-fehér ellentétig igen sokféle hideg színt használhatnak.

A színcsoportnak megfelelő összeállítás harmóniát teremt, a szem és a haj fényesebb, az arc kisimultabb lesz, a megjelenés pedig olyan természetes eleganciát sugall, ami önbizalmat ad viselőjének.

Győri Anna


Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu