x

Debreczeni Zita profiként szeli a havas lejtőket

Debreczeni Zita profiként szeli a havas lejtőket

Debreceni Zita ismert modell és műsorvezető, aki szívesen jótékonykodik. Csak nemrég tanult meg síelni, de máris rutinosan siklik a havas lejtőkön.

Most a snowboardozással ismerkedik, hogy a barátaival együtt csúszkálhasson. A Havazin televíziós műsor adásainak felvételei előtt profiként sminkeli magát, emellett odafigyel a bőrápolásra. Nyáron szeret wakeboardozni, a szabadban futni, a barátokkal nagyokat sétálni. Hobbija a fotózás, amelyet most a főiskolán tanul, diplomával a zsebében szeretné, ha ez lenne az igazi szakmája.

Hogy kerültél kapcsolatba az RTL Klub Havazin című műsorával, hiszen akkoriban még nem tudtál síelni?

Három évvel ezelőtt a Havazin műsor stábja meghívott, hogy legyek a vendégük Obertauernbe az egyik forgatáson. Jól emlékszem, akkor volt életemben másodszor síléc a lábamon. A felvételek alatt végig Világi Péter segített, még a kesztyűjét is használtam, mert az sem volt nálam. Majd a műsor annyira jól sikerült, hogy a producer nekem szegezte a kérdést, lenne-e kedvem csatlakozni a stábhoz, boldogan igent mondtam. Aztán pár hónap alatt megtanultam annyira csúszni a léccel, hogy már nem kellett rám várnia a stábnak. Persze akkor még nem tudtam szépen síelni, de az iramot már tartottam a többiekkel.

Mit volt a legnehezebb elsajátítani? Történtek-e közben apróbb bukások, vagy balesetek?

Mint minden kezdőnek, nekem is furcsa volt a két lécen állni, ami folyamatosan csúszott a lábam alatt, és még nem akkor álltak meg, amikor én akartam. Azután jöttek a bukások is, szinte egymás után. Rengeteget estem, volt is pár kék-zöld folt rajtam akkoriban. Szerencsére kötelező volt a sisak viselése a pályákon, így komolyabb balesetem nem volt.

A saját tapasztalataid alapján mit ajánlasz a kezdő síelőknek, mire ügyeljenek igazán?

Nagyon fontosnak tartom, hogy megfelelő ruhát és jó minőségű kiegészítő felszereléseket válasszunk, és ami még ennél is fontosabb, hogy síelés előtt alaposan melegítsünk be. Ha ezek megvannak, akkor jön a kemény gyakorlás, a sok-sok kitartás és a végtelen türelem, önmagad biztatása, hogy menni fog. Mindezt addig gyakorlod, míg végül rá nem jössz - ez már valóban egész jól megy neked.

Mit élvezel legjobban ebben a sportban?

Azt szeretem a síelésben, hogy végtelen szabadság érzetet ad. Szeretem, hogy friss levegőn lehetek, minden porcikámat megmozgatom, és egy kellemes mozgással teli nap végén beülhetek egy hüttébe, ahol megkóstolhatom a helyi specialitásokat. Ezeknek a hüttéknek olyan sajátos és különleges hangulatuk van, amely minden síelővel elfeledteti a napi problémákat. A lejtőkön megtetszett a snowboardozás is, gondoltam kipróbálom. Egy korábbi adásban tanítgattak már, kóstolgattam milyen lehet. Rengeteg barátom snowboardozik, így az is motivált, hogy együtt csússzunk.

Egy-egy síszezon komoly fizikai felkészülést igényel, te hogyan készülsz fel?

Olyan örökmozgó vagyok, aki még álmában is mozog vagy sportol. Van egy komoly edzőgépem, amire pár hónapja találtam rá. Különlegessége, hogy folyamatosan rezgésben tartja a testet, ezért a másfél órás edzés helyett elég 30 percet edzeni rajta. Úgy tapasztaltam a síelők többsége is ezzel hozza formába magát.

Úgy hírlik legközelebb a francia Alpokban, Európa legnagyobb sí- és snowboard fesztiválján teszed próbára hódeszkás tudásodat. Mekkora bátorság és előzetes edzés szükséges ehhez?

A fesztiválra elsősorban azért megyünk, hogy forgassunk és tudósítsunk erről a rangos eseményről. Tehát itt igazából nem lesz lehetőségem nagy száguldásra, már csak azért sem, mert a műsor felvétele közben a kameramannal együtt csúszunk, aki a nehéz kamerát a kezében tartva nem bírná követni az iramot. Ez elsősorban a munkáról szól majd, amikor nagyon figyelünk egymásra, és jó csapatjátékkal a munka sikerére fókuszálunk.

Mennyire vagy babonás? Viszel-e magaddal az erőpróbákra valami kabalát?

Nagyon babonás vagyok, de ezekre a forgatásokra nem szoktam vinni semmiféle kabalát, mert ott a stáb, és ilyenkor ők a kabaláim. Asztrológushoz is eljárok, mert kíváncsi ember vagyok, és a jóslatokat rendszeresen elolvasom. A legfontosabb számomra a párkapcsolatom és a családom, ezért az érdeklődésem és a kérdéseim elsősorban rájuk vonatkoznak.

A téli sportok közben erős szélnek, napnak és hidegnek van kitéve a bőröd, te, mint modell miként védekezel az elemek ellen? Hogyan véded az arcbőrödet, a kezedet a kiszáradástól, a foltosodástól, a ráncosodástól?

Mivel ez egy televíziós műsor, "láthatatlan" sminket teszek fel, és természeten szőlőzsírt, ami ilyenkor kötelező az ajkak védelmére. Mindig, mindenben szeretek új dolgokat kipróbálni, így vagyok a krémekkel is. Nem ragaszkodom a már egyszer kipróbált arc és kéz krémekhez, kedvemre kísérletezem valami mással. Ha például elfogy a szőlőzsírom, akkor már a pálya aljában veszek egy másikat, mindegy milyen márka, az a lényeg, hogy jó legyen!

Feltűnően szép, de visszafogott a sminked a felvételek alatt, magad készíted el vagy sminkmesterre bízod ezt?

A forgatásokon mindig magam készítem el a sminkem, nincs szükség külön sminkesre vagy fodrászra. Ez nem arról szól, hogy mindig szépek és csinosak legyünk, ilyenkor bakancsban sétálunk a szakadó hóban, síelünk viharban, élvezzük a sportot.

Mivel tartod magad formában nyáron?

A nyári sportok között nincs igazán kedvencem, nincs olyan, amit olyannyira szeretnék, mint a síelést. Minden mozgás formát ad, és formában tart. Én többnyire wakeboardozom vagy a szabadban futok, és persze imádom a nyugodt sétákat a barátokkal.

Korábban elvégeztél egy fotós iskolát. A fotózás neked hobbi, vagy szakma is egyben?

Korábban elvégeztem egy fotó tanfolyamot, de szeptembertől a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára járok fotográfia szakra. Szeretném, ha a későbbiekben ez lenne a hivatásom. Gyönyörű szép szakma, minél jobban megismerem, annál jobban érzem, hogy nekem való. Jelentek már meg fotóim női magazinokban, cd- borítókon és különböző kiadványokban is. Igazán közel állnak a szívemhez a gyermek- és kisbaba fotók, a legfiatalabb modellem 6 hetes volt.

Az ünnepek és a természeti katasztrófák országszerte adományozásra késztetik az embereket, többször is hallottuk rólad, hogy te is szívesen segítesz a rászorulóknak, legutóbb Tápiószentmiklóson jártál.

Igen, gyerekeknek vittünk mikuláscsomagokat egy alapítvány segítségével, pár napja pedig a Bicskei Gyermekfalunak gyűjtöttünk adományokat. A napokban jótékonysági naptárba fotózom ismert embereket, tegnap épp Somló Tamást fényképeztem egy argentin doggal.

Korábban többször nyilatkoztál arról, hogy nem vagy teljesen megelégedve a külsőddel. Szépséges modellként az olvasók ezt nem akarják elhinni. Mit változtattál, vagy változtatnál magadon?

Régen sokat változtattam volna magamon. Édesapámtól örököltem a füleimet, amik formája korábban nagyon zavart, de mára megtanultam elfogadni és szeretni a hibáimat, sőt még büszke is vagyok rájuk. Az apukámnak, a bátyámnak és nekem teljesen egyforma a fülünk, ez a mi családunk védjegye. Vagy van például egy vágás az államon, amit 4 évesen szereztem, leestem a háztetőről és felakadtam egy kampóba, de ez is én vagyok, egy örök izgága.

Már 2009-ben felröppent a hír, hogy megjelenik a naptárad. Kikkel készítetted ezt?

Ez a naptár 2010-ben jelent meg 2000 példányban, a Líra és Lant könyvesboltokban lehetett kapni, és közösen készítettük Dukai Reginával és Zimány Lindával.

Modell, műsorvezető és fotós vagy egy személyben, ami gondolom kellő elfoglaltságot jelent. Hol, hogy és mivel pihened ki a fáradt időszakokat?

Imádok éjszaka egyedül lenni, amikor már mindenki alszik. Ilyenkor csendben olvasok, vagy bújom a laptopom. Ha végre hazajutok Szolnokra a családomhoz, akkor egy napra, vagy maximum kettőre teljesen el tudok feledni mindent.

Szeretsz utazni?

Nagyon szeretek utazni, létezik olyan ember, aki nem? Az egyik modell munkám alkalmával három hónapot töltöttem Thaiföldön, Bangkokban. Nekem ez volt életem legszebb időszaka, talán azért, mert akkor voltam először külön a családomtól és végre 19 évesen a magam ura lehettem.

A jövőt illetően mi foglalkoztat a leginkább, mit szeretnél valóra váltani?

Szeretném elvégezni a főiskolát, nyáron pedig gyakorlatra készülök Londonba. Amint a diploma a kezemben van, akkor London az a hely, ahol később dolgozni szeretnék. Tudom, hogy ez nagy álom, de muszáj mindig célokat kitűznöm magam elé, amelyek a feladatok megvalósítására inspirálnak.

Síajánlatok Ausztriában >>

Győri

Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence