x

Bozsik Yvette – legfontosabb a belső harmónia

Bozsik Yvette – legfontosabb a belső harmónia

Bozsik Yvett formabontó, egyedi stílusával a kezdetektől vihart kavar. A táncrajongók világát két táborra osztja, sokan lelkes hívei, míg mások merészsége és sajátos humora miatt ostorozzák. A táncművészet mellett napjainkban egyre inkább a koreográfiai munkák kötik le, amiben szintén nagyon tehetséges.

A hazai elismerések mellett, mint a Harangozó Gyula díj és az Érdemes Művész cím, nemzetközi sikereket is magáénak tudhat, egy évvel ezelőtt a Francia Köztársaság Lovagrendjét is átvehette. A sikeres táncos-koreográfus ugyanakkor csinos, fiatal nő is, szépségének titkát igyekeztem megfejteni a beszélgetéskor.

A közelmúltban egy cikk felrótta a sztároknak, hogy csont sovánnyá fogyasztják magukat. Mi a véleménye az ilyen módon elért karcsúságról? Volt-e valaha szüksége bárminemű fogyókúrára?

Mivel tízéves koromtól balett növendék voltam, így tulajdonképpen egész életemben fogyókúráznom kellett. A színpad erősít, de egy táncosnőnek vékonynak, ugyanakkor izmosnak is kell lennie, hogy szépen mutasson a színpadon. A szülés után két évembe telt, míg újra elértem azt a súlyt, amivel már visszamehettem a színpadra. A módszerem a sok mozgás és a kevesebb evés, így mindig viszonylag gyorsan le tudtam fogyni.

Egy-egy próbasorozat és a rengeteg előadás olyan komoly fizikai igénybevételt is jelenthetnek, amik néhány kilót levesznek az emberről. Szükség van-e ilyenkor egy kis hízókúrára, vagy menetközben kalóriadúsabb étkekkel mindez elkerülhető?

Nem vagyok annyira szerencsés alkat, hogy valaha hízókúrára lett volna szükségem, mindig oda kellett figyelnem a táplálkozásomra.

Milyen szempontok szerint válogatja meg, hogy mi kerül az asztalra?

Figyelek az étkezésemre, a kertben biotermelést folytatnak a szüleim, így majdnem egész évben friss gyümölcsöt és zöldséget eszünk. Az egészséges táplálkozás mellett sok vitamint is fogyasztok.

Szokott-e főzni? Mi került tiltólistára, és mi az, amit csak ritkán enged meg magának?

Főzni nem szoktam, mert szerencsére az anyukám és az apukám is istenien főz, de legjobban a párom főztjét szeretem. A táplálkozásomból kizártam a zsíros húsokat, csak csirkét, halat fogyasztok, és sok salátát.

A nők többségének nagyon sokat kell tennie az edzőtermekben azért, hogy formában tartsák magukat. Önnek mozgás az egész élete, e mellett sportol még bármit is?

Egy éve lesérültem, ezért sokat járok gyógytornászhoz, mellette a pilates torna az, amit fontosnak tartok. Ez a technika testileg-lelkileg sokat segít, hogy formában tartsam magam.

Hogy látja, az életben mennyire fontos egy nőnek, és egy művésznek, hogy szép legyen? Mennyire tesz ez boldoggá, mennyiben segíti ez a sikerek elérését?

Legfontosabb a belső harmónia. A belső szépség az, ami kifelé sugárzik. De mindenképp hasznos egy táncosnőnek, ha csinos és dekoratív. Magam is sokat használom a színpadon a nőiességet, korábban magamon keresztül, mostanában koreográfusként inkább a társulatom táncosain keresztül mutatom meg. Mivel már elmúltam 42 éves, és bár jól érzem magam a bőrömben, természetesen a külsőmmel kevésbé vagyok elégedett, mint tíz évvel ezelőtt.

Kit tart ma a színpadok vagy kifutók világából a legszebbnek és miért?

A legszebb színésznőnek mostanában Scarlett Johanssont tartom, és nem csak a megjelenése, hanem a tehetsége miatt is.

A magyar sztárok közül többen megjelentek már a Playboy magazin hasábjain. Önt megkeresték-e már hasonló kéréssel? Elvállalna-e egy ilyen szereplést? Áttételesen már megkerestek, és nem vállaltam, nem is vállalnám soha. Azonban a színpadon, ha indokolt volt, soha nem okozott gondot a vetkőzés.

Mi a véleménye a plasztikai sebészetről? Élne-e valaha bármiféle korrekciós, vagy fiatalító műtét lehetőségével?

Én magam eddig nem folyamodtam ilyesmihez, és remélem, hogy később sem lesz rá szükségem. Az ember teste minden korban szép, ha fel tudja vállalni, inkább erre biztatnék mindenkit.

A karcsúság fél siker, a másik fele az izmoké. Önnek mindkettőt megadja a munka. Emellett milyen kényeztetésekkel tartja formában magát?

Van állandó gyógytornászom, masszőröm és kozmetikusom, akikhez rendszeresen járok. Szeretem a wellness szállodákat, és ha időm engedi, szívesen járok ilyen helyekre pihenni, kikapcsolódni.

Hisz-e a rendszeres bőrápolás fiatalító erejében? Mi az, amit naponta megtesz a bőr szépségének és egészségének megőrzése érdekében?

Bevált módszereim a hideg-meleg váltózuhany, és a jó minőségű arckrém, amihez régóta hűséges vagyok (Phytomer). Nem szoktam kipróbálni az újdonságokat, mivel elég érzékeny a bőröm, nem szoktam más termékekkel kísérletezni.

Követi-e az új sminktrendet, vagy ragaszkodik a jól bevált színekhez és termékekhez?

Alapszinten sminkelem magam a hétköznapokon, nem követem a trendeket. Fontosabb alkalmakra a sminkesem segítségét kérem, ő tud a legszebben kifesteni.

Szeret-e öltözködni, bóklászni üzleztekben és vásárolni?

Régebben szerettem, ma már kevésbé. Mostanában inkább a kisfiamnak szeretek vásárolni. Mivel nagyon kevés az időm, igyekszem egy alkalommal, egy helyen minél több szükséges dolgot beszerezni.

Ékszerek, bizsuk, szép cipők, táskák, divatos sapkák, sálak, kalapok… Melyik kiegészítő veszi le a lábáról?

Ékszereket, bizsukat nem hordok, de nagyon szeretem a különleges, egyedi cipőket és táskákat, ezek a kedvenc kiegészítőim.

Ha megtehetné most hova utazna el egy nagy vakációra?

Szívesen pihenek valamelyik tengerparton, és többször jártunk már a Sonnentherme fürdőben Ausztriában, Lutzmannsburgban, amit azért szeretek különösen, mert olyan víziparadicsom, amit a kisgyerekek is élveznek. Többször fel is léptünk ott a társulatommal, különböző gyerekelőadásokkal.