x

Óriás fedett medence a Fried-kastélyban

Hotel tesztek élménybeszámolók, értékelés

Címlap / Hotel tesztelés

Óriás fedett medence a Fried-kastélyban

Már többször tettünk látogatást Simontornyán a Fried Kastélyszállóban, de nyáron vissza kellett térnünk, hogy kipróbálhassuk a frissen elkészült wellness és fitness központot hatalmas úszómedencéjével.

Szívesen ülünk autóba, hogy ismét felkeressük a tolna megyei kis falut, mely arról a középkori várról kapta nevét, amely a XIII. század óta még ma is áll a falu központjában. Lepsénynél elhagyva az autópályát délkeletnek vesszük az irányt és s a napraforgós lankákat kettészelve újra a nyugalom szigetén találjuk magunkat.

A faluba érve az út mentén vinotéka figyelmeztet minket arra, hogy megérkeztünk. A kis szaküzlet a szálloda saját boltja, ahol nem csak Balaton környéki, de villányi és tokaji borokat is árulnak, mi mégis a ház saját készítésű rizlingjét szeretnénk megkóstolni, amit a szállodát körülölelő simontornyai dombok érleltek, így abból veszünk egy palackkal. Az ára több mint baráti, 980 Ft, így tényleg kíváncsiak vagyunk rá, mit tud.

Bár a járást már ismertük, mikor utoljára itt jártunk még nem készült el a szálloda új épületrésze, az elegáns Liliom szárny, s a hozzá kapcsolódó wellness részleg sem, ezért kifejezetten itt szerettünk volna szobát kapni. Meg is kaptuk! De mivel kértünk, kaptunk még térképet és bőséges tájékoztatást a környéken kerékpárral elérhető látnivalókhoz. Ha éppen nincs nálunk kéznél kerékpár, akkor a szállodában tudunk kölcsönözni, ez nem lehet kifogás, de nálunk véletlenül kettő is volt, így nem volt kérdés, hogy felfedezzük a környéket, én az első hallásra is igen megnyerő nevű, Ozorai Pipó váráért lobbiztam. Hát megkaptam!

A Liliom szárny szobáinak egyik különlegessége a bambuszparketta, a természetes anyagokból készült bútorok és a falak hűtésével-fűtésével történő légkondicionálás.
Nekem mégis az tetszett a legjobban, hogy mindegyik szobához tartozik erkély, ami máshol nem mindig alap, és ami talán még fontosabb, ehhez az épülethez kapcsolódik a wellness és fitness központ épülete a masszázsszobákkal. A wellness részleg központjában egy óriási fedett úszómedencét találtunk, aminek a partján ülve épp azokat a szőlődombokat látjuk, amelynek palackba zárt termését épp délután tettük be szobánk kifosztott minihűtőjébe. De kint is van medence és jakuzzi is, a meleg vizes masszázs-pezsgőfürdőből pedig rálátni a környező tavakra és a Sióra. A szaunáról – ha lehetőség adódik – még a nyári melegben sem mondok le, de az illatos aroma-tepidáriumba, ami sokkal „hűvösebb”, biztosan beülök, hogy puha és illatos legyen a bőröm. Itt is késztetésem volt, hogy mindenhova betérjek, így izzadtam a finn szaunában, koptattam a padot az infraszaunában, benéztem a gőzkamrába, lazítottam a tepidáriumban, azután az élményzuhany alatt eszméltem. A vacsorát és a ház borát még meg sem kóstoltuk, de a wellness részlegből nem könnyű szabadulni.

A vacsorát a kastély főépületében szolgálják fel, egy menüsorból vagy a teljes étlapról is lehet választani a vacsorakupon ellenében. A hazai és ázsiai különlegességek közül én – a víztől és a wellness délutántól teljesen kimerülve - egy igazán kiadós fogást, rostonsült bélszínt választok fehérboros szarvas-gombamártással, hercegnőburgonyával. Társam, aki a halak nagy barátja, egészben sült pisztrángot kér, amit előzőleg gyömbéres almával töltöttek meg. Ehhez jóféle somlói juhfarkkal kínálnak, de mi mosolyogva hárítunk, hiszen a szobában már régóta vár ránk a behűtött olaszrizling. Alkonyatkor a terasz kiváló színhely arra, hogy belekóstoljunk féltve őrzött palackunkba. Ebben az esetben az ár nem az olcsó színvonalat jelzi, a bor egyáltalán nem karcos, sőt selymesen gördül le, zamatos és gyümölcsös, finom!

Masszázs után két keréken

Másnap, még mindig a wellnessz jegyében masszázzsal nyitjuk a napot. A választékot lapozgatva kétfélén akad meg a szemem, ezt olvasom: a Kleopátra szépségmasszázs átdolgozza az egész testet, az arc és a dekoltázs sem marad ki, majd ezt: a svédmasszázs már az ókori kultúrákban is ismert módszer volt a helyi keringés fokozására, amely a bőr rugalmasságát javítja, az izmok vérellátása fokozódik, kedvezően hat a légzőközpontra és a vegetatív idegrendszerre. Mivel vérbőséget okoz, jó hatással van az anyagcserére. Minket meggyőztek. A masszázsszobában eltelt másfél óra után két új ember állt a kijárat küszöbén.

Ha Simontornyáról kerékpárral vágunk neki a környéknek, először is tekerjünk el - a szigligetihez képest - remek állapotban lévő várig, ami mindössze néhány kilométerre van a szállodától, azután többfele indulhatunk. Mehetünk Dég fele, ahol egy újabb, de már klasszicista stílusban épült kastély vár ránk hatalmas angol kerttel, ott van Ozora Pipo várával, ezt szintén nemrég újították fel, az érintetlen sáregresi Réti-major, a festői Kisszékely és rögtön mellette az idilli környezetben épült Nagyszékely.

Mi Ozorát célozzuk meg Vámszőlőhegyen keresztül, ahol egyébként becsületkasszán 1 kilo isteni őszibarackhoz jutunk. Ozora reneszánsz várkastélya pedig igazi építészeti különlegesség. Olyan reneszánsz épületcsoda, amely mind a mai napig fennmaradt. Igaz már többször átépítették, de a nemrég befejeződött rekonstrukció után eredeti reneszánsz hangulattal fogadja a látogatókat.

Gasztrosokk

A vendégek kegyeihez a hasunkon keresztül is vezet út: a szálloda 10 főtől kerti bogrács- és grillpartit rendez, négy főtől pedig már borvacsorát tart a kastély saját borospincéjébe, ahol megismerkedhetünk az ételek és italok párosításának művészetével. A hagyományőrző disznóvágáson korlátlan mennyiséget ihatunk a kastély boraiból, egy igazi böllérrel közösen készíthetünk hagyományos disznótoros ebédet. A borvacsora, ahogy a pálinkakóstoltatás is a kastély hűs borospincéjében zajlik, ahol a ház tölgyfahordós eljárással készült borait, és hagyományos kisüsti lepárlással készült, majd tölgy- illetve eperfahordóban érlelt pálinkáit is meg lehet kóstolni. Talán érthető, hogy mindegyik program alatt garantált a jó hangulat!