x

Harmóniában a természettel
Vila Vita Pannonia Hotel & Üdülőfalu****

Hotel tesztek élménybeszámolók, értékelés

Címlap / Hotel tesztelés

Harmóniában a természettel
Vila Vita Pannonia Hotel & Üdülőfalu****

Augusztus utolsó hétvégéjét a Fertő partján töltve búcsúztattuk a nyarat, a búcsú kicsit hidegre és könnyesre sikerült, végül a szauna mindenkit felfűtött.

align=left Számtalan jó minőségű szálláshelyet találunk szerte a tó körül, mi mégis a határt Fertődnél átszelve Pomogy felé haladtunk, hogy ezúttal a nyugati sógorok vendégszeretetét élvezzük a négycsillagos Vila Vita Pannonia Üdülőfaluban. Pomogy, a mai Pamhagen kicsiny település a Hanság északi részén néhány kilométerre a tótól, határában egykor vízi vár állt, melyet magas árok és sáncrendszer vett körül, Jókai Névtelen várának maradványai pedig még ma is láthatók a falu szélén. Innen 15 – 20 percnyi kocsikázással könnyen elérjük a közvetlenül a Fertő partján épült Podersdorfot, amelynek hosszú, füves strandja kísértetiesen hasonlít a balatoniakra.

Falusi idill

align=left A Vila Vita Pannonia hatalmas, erdőkkel tarkított területen fekszik Pamhagen mellett. Ahogy felhajtunk a rámpán, rusztikus mesevilág nyílik meg előttünk, a nagy központi épület körül takaros porták fekszenek elszórtan a pázsittal borított mini faluban gémeskúttal, kemencékkel is ellátva. A fogadóépülttel szemben, levendulaágyások között épült a nádtetejű Csárda étterem, amelyhez szőlővel és rózsalugasokkal futtatott allé vezet. Az óriási, szépen gondozott kerthez fedett és nyitott teniszpályák, lovarda, focipálya, finom homokos strand, saját tó és strandröplabda pályák is taroznak.

Mégis az első dolog, ami rögtön szemet szúr, a grandiózus kerékpár-raktár a parkoló mellett, ahol hosszú sorokban állnak a bringák - ránézésre legalább ötszáz -, hogy alkalmi gazdájuk nyergükre pattanva kedélyesen kerekezhessen rajta szálláshelyéig, vagy a környék felfedezésére induljon. Mivel a kert nagy területen fekszik, a házakat pedig szellősen helyezték el, a kerékpárok nem viccből vannak itt. A kertlakók alaposan kihasználják a bicikli nyújtotta lehetőségeket, csak reggelente nem a sarki pékségbe ugranak le friss briósért, hanem eltekernek a Vilavesta étterembe, hogy a helyi finomságokból csemegézhessenek, azután továbbkerekeznek a wellness-centrumba vagy fürdeni a szálloda saját tavához, amelynek sárga fövenyén élvezettel terül el az ember, de itt a kalandpark és a lovarda is.

align=left Amint hozzájutottunk a ház kulcsaihoz, izgatottan indultunk otthonunk feltérképezésére, amelyhez széles, kacskaringós út vezetett. Bár az üdülőfalu 27 szállodai szobával, sőt nyolc suites-tel is rendelkezik, mi mégis kifejezetten ilyen házikóra vágytunk. Álmunk teljesült, és olyan volt, amilyennek elképzeltük. Belépve rögtön a kis konyhában találtuk magunkat, ahonnan a családias hangulatú nappali nyílt, ezt egy üvegbetétes teraszajtó választja el a parányi elkerített udvartól, amely a ház hátsó fertályához kapcsolódik, ott napozóágy, napernyő, kerti székek és asztal a kényelemről, a falusi hangulatról pedig a kerítésre felfutatott szőlő és trombitavirág gondoskodnak. A hálószoba a díszes korlátokkal határolt galériára került, az ágyban fekve kis tetőablakon át bámulhatjuk innen az eget. Mivel kisállattal, méghozzá egy eb társaságában érkeztünk – ők egyébként szintén szívesen látott vendégei az üdülőfalunak – a gyümölcsön kívül műcsont és kutyatál bekészítés várt minket a hátsó udvarban. Micsoda kedvesség és figyelem! Biztos voltam benne, hogy az elkövetkező napok remekül fognak telni!

align=left A Vila Vita wellness parkot néhány perc ott tartózkodást követően wellness paradicsommá kereszteltük, az étteremnek pedig gyakorta voltunk vendégei a büféreggelin túl is. Ragaszkodtam hozzá, hogy mi is vegyünk magunkhoz egy kerékpárt, amely nem csak azért rendkívül hasznos az üdülőfaluban, mert könnyen és gyorsan eljuthatunk vele bármerre a birtokon belül, de azon túl is. Nem beszélve arról, hogy mesés kerékpárút öleli körbe a Fertő tavat, amelyen haladva viszonylag rövid idő alatt elérhetjük a határon túl Fertődöt, ahol az Eszterházyak egyik pompás kastélya áll, vagy Fertőrákost, ahol a finom borokon kívül ott a strand és a kőfejtő, a határon innen pedig a természeti kincseiről híres Illmitzet vagy a nyüzsgő Podersdorfot, a Fertő partján. Délután még az étterem teraszán élveztük a későnyári langy meleget, míg este már észrevétlen gyülekeztek fejünk felett az esőfelhők, amelyek a tervünkkel ellentétben nem oszlottak fel. A biciklitúra elmaradt, de a wellness parkban kárpótoltuk magunkat.

Gyermeksziget

align=left A családok és a gyermekke számára is számtalan lehetőséget kínál a Vila Vita Üdülőfalu. A kis vendégek húsvéttól októberig különféle játékos és kézműves programokon vehetnek részt a babasarokban, ahol egy minikonyhát is berendeztek mini bútorokkal az apróságoknak. Az idősebbek az ifjúsági parkban múlathatják az időt, ahol kalózhajó, ugrálóvár és játszótér várja őket, sőt minidiszkót és karaoke estet is szervez a szálloda. Mégis minden gyermek a legtöbb időt az állatsimagatóban tölti, ahol nyuszikkal, guineai malacokkal és pónilovakkal találkozhatnak. Aki pedig póniháton szeretne lovagolni, itt megteheti. Az egyik legkülönlegesebb szórakozás pedig az ugrándozás a speciális vízi trambulinról a park saját fürdőtavába.

Wellness paradicsom a családnak

align=left Egy kis kényeztetésért nyugodtan lehet a szomszédba menni, ide pedig különösen érdemes. A természettel szoros összhangban épült Vila Vita wellness parkban luxus környezetben élvezhetjük a szálloda wellness szolgáltatásait: a hidegvízű benti és a meleg vizes külső medencéket, a pezsgőfürdőt, a vízesést és az elzárt szaunavilágot, amelyhez egy lótuszvirágokkal betelepített mesterséges tó is tartozik. Mivel odakinn tényleg hűvösre fordul az idő, kissé átfagyva első utunk a gőzbe vezet, amelynek párája csodás rózsaillattal keveredik. Az első meleg infúzió után megindul ereinkben a vér, még élvezkedünk kicsit a tó romantikus látványában, és kedvünk szottyan elterülni a napozóágyak egyikén. Ezután csakis egy újabb forró hely következhet, ahol újra felmelegíthetjük kihűlt tagjainkat. A külső finn szaunaház a tó partján épült, az izzasztó hőségből kilépve rögtön a tóban csobbanhatunk. Mi most mégis inkább a külső medencébe merészkedünk, amelynek kellemes hőmérsékletű vize a hideg széltől megóv minket. Ez egy megunhatatlan körforgás, csak az éhség szab határt az itt töltött időnek. Szerencsére a wellness parkhoz kis bisztró is tartozik, amely a könnyű fogásokon túl egyszerű harapnivalókat és snackeket is kínál, frissen préselt gyümölcsleveket, gyógyteát és illatos kávét is ihatunk.

Megújulva, felfrissülve térünk ma nyugovóra habos dunyháink közé fent a galérián, a békák énekét hallgatva lassan álomra is szenderülünk. Vasárnap van, vakít a napsütés. Miért van az, hogy mindig ilyenkor kell hazaindulni?

Kapcsolat:
VILA VITA
Hotel & Holiday Village Pannonia
Storchengasse 1
A-7152 Pamhagen
Austria

Tel. + 43 / (0) 21 75 / 21 80 - 0
Fax + 43 / (0) 21 75 / 21 80 - 444

E-mail: info@vilavitapannonia.at
www.storch.at
www.bestforfamily.at


Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu