x

Szeleste

Szeleste, Magyarország észak-nyugati részén, Sárvár és Szombathely között elhelyezkedő hétszáz lelket számláló település.

A falu már a honfoglalás előtti időben is lakott terület lehetett, a magyarok valószínűleg a X. században vették birtokba, és eredetileg Bulcsú törzséhez tartozott. Koppány lázadása után királyi birtok, később a Ják nemzetség kezébe került, akik meg is őrizték az egész középkorban.

Szeleste ekkor két részből állott, nevezetesen Magyarszelestéből és Németszelestéből. Magyarszeleste lakói az ősbirtokosok voltak, Németszelestét pedig a később betelepült Jákok foglalták el. A középkor végén a két falurész nevét Felső-, illetve Alsószelestére változtatták. Ebben az időben már a Jákokat is magyaroknak tekintették, így az eredeti megkülönböztetés már inkább sértő volt, hiszen a XVI. század végére már a nemzetiségi határ elmosódott.

A falun keresztülvezetett a szombathelyi, úgynevezett nagy út, amelynek jelentősége évszázadokon keresztül megmaradt. Szeleste, amelynek határában a Körös-patak is folyik a Répce-Gyöngyös mellék egyik legtöbbet szereplő települése, mert a tulajdonosoknak számos birtokvitájuk volt. A szelestei jobbágyokat, többeknek nemesi rangot adva II. Géza kiemelte a vasvári várjobbágyok soraiból. Sokáig birtokvita nélkül éltek együtt a szelesteiek, ám 1357-ben odáig fajult az egyik ügy, hogy Magyarszelestei Istvánt megölték a Németszelestei Jakab fiai.

A település első okleveles említése 1270-ből származik. Ekkor még két különálló falu volt amit 1950-ben egyesítettek. Kezdetben Magyarszeleste és Németszeleste, majd az 1500-as évektől már Felső-, és Alsószeleste néven emlegetik.

1318-ban a Szelestey-család plébániatemplomot emeltet Magyarszelestén, Szent István első vértanú tiszteletére.

Az alsószelestei kastélyt 1855-ben szentgyörgyi Horváth Ádám építette a kastély tornyán lévő kronosztikon szerint. 1871-ben vette át a birtokot gróf Festetics Andor, aki már a következő évben megkezdte a kastélypark építését. 1926-ban a parkot arborétummá fejlesztette Baich Mihály. Ekkor érte el a mai 13 hektáros területét.

Kapcsolódó Tartalom