x

Aki volt nálunk, az visszatér

Skiba Edina, a Puchner Kastélyszálló marketing csoportvezetője a két és fél nap alatt bemutatta nekem a terület minden zegét-zugát. A beszélgetések során sok mindent sikerült megismernem, de még így sem beszélgettünk mindenről. Ebben az interjúban megpróbáltuk összefoglalni azokat a lényeges dolgokat, amiket szeretnék megosztani az Útisúgó.hu olvasóival.

align=left Ha Ön mint vendég próbálná ki a szállodát, melyik épületben lakna legszívesebben?

Az én kedvencem az Udvarház, mert olyan különleges hangulata van, amit eddig még sehol az országban nem láttam, nem tapasztaltam. Az egyik földszinti teraszos szobát próbálnám ki, mert olyan mediterrán hangulatot áraszt, ami az én ízlésvilágomhoz közel áll.

Az Udvarház különleges bútorait sokan megcsodálják. Honnan származnak ezek a berendezési tárgyak és ki álmodta meg az enteriőrt?

Az Udvarház bútorai Indiából származnak, a belsőépítészeti megoldások pedig Kollár László tulajdonosnak köszönhetők, aki a régi épületek szerelmese, és maga is építész. Az Udvarházban beépítésre kerültek az eredeti gerendák a tetőtér szobáiba, egyedi hangulatot adva ezáltal az épületnek, és ehhez a XVIII. századi stílushoz nagyon jól illeszkednek a kézzel készített indiai teakfa bútorok.

Kik szokták igénybe venni a szálloda konferencia-szolgáltatásait?

Nagyon jó a kapcsolatunk a régióban elhelyezkedő vállalkozásokkal és sok, évek óta visszatérő vendégünk van, de természetesen az ország minden részéről vannak partnereink. Büszkén elmondhatjuk, hogy aki már egyszer volt nálunk, az biztosan visszatér, akár a cégével, akár pedig családdal vagy barátokkal.

A legkisebbekre is gondoltak, amikor az állatsimogatót létrehozták. Itt milyen állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek?

A falusi környezethez hozzátartoznak az állatok, így aztán itt is megtalálható a mangalica sertés, a vietnámi csüngőhasú disznó, a kecske, a birka, a nyúl, van egy dámszarvas tehenünk, két szamár és postagalambjaink is.

A sportközpontról idáig talán kevesebb szó esett. Bemutatná néhány szóban az olvasóknak?

A középkori várbelsőt idéző sportközpontunk 2002-ben készült el. Az aktív kikapcsolódást kedvelők számára a következő sportolási lehetőségeket ajánljuk: bowling két pályán (tehát akár csapatversenyek megrendezésére is alkalmas ebben a formában), fallabda, biliárd, darts, asztalifoci, asztalitenisz és fitnesz terem áll a vendégek rendelkezésére. A fitnesz terem korlátlanul használható, a többi szolgáltatást pedig térítés ellenében lehet igénybe venni. Található még egy drink bár is a sportközpontban, ahol számos alkoholos és alkoholmentes ital közül választhatnak a vendégek.

A konyhát már említettem az élménybeszámolóban. Meg lehetne tudni sikerének titkát?

A titok abban rejlik, hogy megpróbáljuk bemutatni a múlt és a jelen harmonikus találkozását az ételekben, így ezek egyaránt igazodnak az évszakokhoz, a vendégek igényeihez, a magyar és a nemzetközi konyha legújabb irányvonalaihoz, de természetesen a hagyományokhoz, a régi magyar ízekhez is. Az ételek különlegessége még, hogy kizárólag természetes alapanyagokból és adalékokból készülnek.

A hatalmas terület kiszolgálásához sok emberre van szükség. Hányan dolgoznak a szállodában?

Az állandó alkalmazottak száma 85 fő. Hogyha figyelembe vesszük a gazdasági mutatókat, akkor ez a rentábilis működés feltételeinek megfelel. A szálloda épületei egy hat hektáros parkban elszórtan helyezkednek el, és emiatt szükség is van a nagyobb létszámra bizonyos területeken, például szobalányokra vagy a park gondozóira. Ezenkívül sok tanulót is foglalkoztatunk a nyári időszakban.

Lassan végetér a főszezon, jön az ősz. Milyen programokat kínál a szálloda az őszi-téli hónapokra?

Általában az évszaknak és az ünnepeknek megfelelően állítjuk össze a rendezvénynaptárunkat. Szeptember végén pálinkakóstoló napra, október végén boszorkányünnepre, november végén hamisítatlan falusi disznóvágásra várjuk vendégeinket. Természetesen nem marad el a mikulásvárás sem, valamint karácsony és szilveszter idejére is tartalmas programokat kínálunk.

Hatalmas fejlesztés előtt áll a szálloda. Mi az, ami épül, és mikor lesz készen?

A Puchner Kastélyszálló szomszédságában egy hét és fél hektáros terület kerül beépítésre, ahol a tulajdonos elképzelései szerint egy középkori hangulatú reneszánsz élménybirtok épül fel. A tematikus park a kor történelmi hagyományait kívánja megeleveníteni élményszerű formában. A három generációs kalandpark egy egésznapos programlehetőséget kínál, s a szolgáltatások széles skáláján túlmenően interaktív, nevelő, ismeretterjesztő céllal nyújt kikapcsolódási lehetőséget egész évben. A tervezett nyitás 2010 márciusa, tehát másfél év múlva tárt kapukkal és hatalmas várakozásokkal nyílik meg az ország első komplex kínálattal rendelkező témaparkja, amelynek mottója: hagyományőrzés élményszinten.

Vinnay Péter

Kapcsolódó Tartalom

Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu