Szeged belvárosában, közel a jogi egyetemhez a magyar szecesszió egyik legszebb épülete, a Reök-palota. A nyolcvanas években, egyetemista koromban inkább a mai földszinti étterem helyén működő Béke tanszék nevezetű nem túl exkluzív kocsmáról volt nevezetes, ahová a joghallgatók néha előadások helyett is ellátogattak. De a mai jogászok már nem ilyenek, s így a Reök-palota is inkább képzőművészeti kiállítások helyszíneként szerepel a köztudatban.
A palotát 1907-ben az akkor mindössze 29 éves Magyar Ede tervezte, számos egyedi, különleges építészeti megoldással, vízinövény-ornamentikával, amely merészen végigvonul a falakon, a lépcsőkorláton, ajtókon, ablakokon. A 2007-es felújítás során az udvart üveggel fedték be, így egységes, jól belakható teret kaptak. Ott jártunkkor a Velencei Biennálén szereplő különleges, bombás-installáció részesei lehettünk.
A félhomályos teremben a padlón tévékészülékeken alvó bombákat láthattunk, és hozzájuk fejhallgatón zajkompozíciókat hallhattunk. A belvárosban megálltunk még az egyetem könyvtára előtt, amely már nem viseli József Attila nevét. De a költő szobra azért most is ott áll az épület mellett, komoran, szerető dühhel. A másik oldalon Szentgyörgyi Albert professzor szobra áll, idegenvezetőnk el is meséli hozzá a régi történetet az uzsonnára kapott paprikáról és C-vitamin feltalálásáról.
Megállunk a Szegedi Dóm sarkánál, rettentően fúj a szél, de még így is derűs szörnyülködéssel fogadjuk a dóm építésének történetét, amely megérne egy Móric-regényt, annyira magyar. Az árvizektől való megmenekülés emlékére 1880-ban határozták el építését, de a szentelésre csak 1950-ben került sor. A két dátum között pedig igen sok víz lefolyt a Tiszán.
Paleogulyás az egészségtúrán
Ebédet a Port Royal étteremben kapunk, míg odaérünk, megcsodáljuk az ékszerdobozszerű színházat. Ebédre frissen facsart narancsét, kétféle zöldsalátát kapunk az egészségtúra jegyében. Aki nem szokott hozzá, annak a sok zöld is fura, és a grillezett sajtok nehezen emészthetősége is meglepő.
De minden nagyon finom. Van még egy sétánk a Tisza-parti szélben: megnézzük a Titanic-kiállítást. Archív felvételről visszaemlékezéseket hallgatunk, fürkésszük a hajóskapitányok arcát, és megemlékezünk a magyar Kárpátia nevű hajóról, amely a sötétség és a hideg ellenére sok száz bajba jutott utast mentett ki a tengerből.
Vacsorát, szállást a négycsillagos Art Hotelben kaptunk. Itt több paleofogást is megkóstolhattunk, köztük a paleogulyást, amiben nem volt krumpli és csipetke sem. Az étterem séfhelyettesétől megtudtuk, hogy a paleotáplálkozás akkora érdeklődésnek örvend, hogy a nemrégiben meghirdetett paleovacsorára negyvenen jelentkeztek. Az étterem folyamatosan tart reformfogásokat az étlapon, és az ilyen témájú vacsoraestek sem ritkák.
Retróebéd sonkatekerccsel
Másnap Orosházán a Gyopáros fürdőbe vártak minket. A régi kádfürdő helyén egy hatalmas parkban alakult ki a mai fürdőkomplexum három kültéri, négy beltéri medencével, csúszdákkal, szaunákkal, merülőfürdővel, masszázsrészleggel A Gyopáros vizét 1991. januárjában nyilvánították gyógyvízzé.
A szaunaszeánsz az egyik kedvenc turisztikai programom, most éppen ez következett, és előtte még találkoztunk Ruszkabányai Gittával, aki a jövő évi Szauna-Oscar gálát szervezi. Azért kapott ilyen nevet a nemzetközi verseny, mert a szaunavilágbajnokság inkábba showt értékeli, mint a szakmaiságot. A szaunamestereket oktató, az Aquaworldben csak nők számára szaunaklubot működtető hölgy viszont szakmai versenyt kíván létrehozni.
Szerinte nem érdemes a végletekig elmenni abban, amit természetesnek képzelünk. Nem muszáj, hogy meztelenül szaunázzunk koedukáltan, a magyarok ezt többnyire nem kedvelik, de néha a külföldieknek is sok. A másik véglet, amikor még azt sem engedik meg a fürdőben, hogy levegyük a fürdőruhát, és lepedőben vagy szaunaruhában legyünk. Tehát van még miért harcolni, de Gyopáros fürdő a szaunamesterek ideális ideális partnere.
A szeánsz első része afféle beugró. Kapunk egy kis zenét, egy kis meleg levegőt, megbeszéljük az alapokat, és kész. A második részben már ott a jeges tál, a szaunamester azt szeretné, ha egymást kényeztetnénk a gerinc mentén két oldalt végighúzott jégdarabokkal, de erre nem mindenki hajlandó. Kit a jég zavar, kit az, hogy egy idegennek kellene hozzáérnie.
De azért aki jól akarja magát érezni, az jól is érzi magát. És a hideg-meleg játék még fokozható: aki akar, jeget tehet a talpa alá. Ez is jó móka, ha forró levegő burkol be. Retróebédet kapunk a fürdő éttermében: sonkatekercs tormakrémmel töltve, franciasaláta szerű óriási tál majonézes zöldség, kacsamellsonka, libamell, libamáj, orsi virsli. A nyolcvanas években az efféle hidegtálak számítottak egészséges, kímélő ételeknek.
Igen, de a végén jön az Orosházi torta, a nagyszerű helyi rétesbolt cukrászának kreálmánya: egyesül benne egy almás pite, egy túróspite, egy krémes és még vagy kétféle sütemény. Pazar a tésztája, nagyon jó lisztből van, csak hatalmas, rengeteg ez a sütiszaurusz.
Két esti programunk is van: meghallgatjuk Takács Nicolast a helyi sportcsarnokban, aztán pedig forralt borokkal a kézben a műjégpályát tekintjük meg, és a főtéri nevezetes üveg körtefát. Orosháza sokáig lakatlan, mocsaras terület volt, a betelepülők a főtéri körtefa eleven elődjéhez tudták csak kötni a lovat. Ezért született ez a mesebeli, de mégis nagyon modern alkotás.
Megint egy ehető halászlé
Másnap Gellértegyházán a magyarok tanyáján elgyönyörködünk, hogy mi mindent építettek itt a közösség tagjai a puszta két kezükkel. Fogasra se, csillára se kellett költeniük. Ágakat tettek ki a falra akasztónak, a lámpáknak meg sárból gyúrtak süllyesztést a falba.
Kóstoltunk náluk mézet, pálinkát, bodzaszörpöt, de legfőképpen búzacsíramálét. Már tegnap alkudoztunk a vendéglátóinkkal, hogy el szeretnénk menni abba a bizonyos rétesboltba, mert a vacsorához is onnan kaptunk rétest, de akkor még nem tudtuk, hogy a bolt egyik tulajdonosával, Tóth Bálinttal mindenképp találkozunk. Ő készíti ugyanis a nagyszerű búzacsíramálét, amely itt, Orosházán több üzletben is kapható. A nyolc-tíz napos csírát ledarálják, a levét lecsöpögtetik és búzaliszttel összegyúrják, megsütik. A búzakeményítő cukorrá alakul át, így lesz a más néven csiripiszli néven ismert, valószínűleg Zombáról származó, régi-régi csíramáléból édesség, amely kiugró A és B vitamin, valamint nyomelem tartalma miatt egészségmegőrző szerepet is játszott a régi teleken.
A tanyára bevehetik magukat a turisták is: kapnak paraszti gúnyát, malomkövet, kovakövet. Őrölhetnek búzát, süthetnek kenyeret, úgy ahogy régen tették, megtanulhatják az önellátást, és azt is, hogy a semmiből hogyan teremtsenek maguknak otthonos környezetet.
Túránk utolsó előtti állomása a Szarvasi Arborétumhoz tartozó makett-kiállítás. Magyarország jelentős építészeti értéket képviselő régi épületeit láthatjuk itt egy parkocskába ágyazva, virágok, apró sétányok közé.
A kecskeméti Cifra Palotát most éppen nem látjuk, mert vendégségben van. Az ausztriainál jóval kisebbek az itteni épületek. Nem lehet beállni alájuk fényképezkedni. Némelyik nagyon szép, a szegedi Dóm például, de a parlament teteje furán lila lett, a kaposvári Csiki Gergely Színház is jól sikerült..
Ahhoz képest, hogy valami szemerkél, hideg az idő, egészen sok türelmünk van hozzá. Azt mondják egyébként, azért ilyen kicsik ezek a fából készült, gyakran a térdünkig, derekunkig érő a makettek, hogy könnyen lehessen őket szállítani, és hogy egy kisgyerek is jól átlássa őket.
Közben várnak már minket a szarvasi Halászcsárdában a cserépkályha jó melegével, de még inkább a tiszai halászlével. Nekem ízlett, amit kaptunk, a többiek is ették, mint a vett malac. A passzírozás szépen össze volt dolgozva a lével. Nem volt benne a hal bőre, bár én a pontypatkót is szeretem. És azt is, ha a halászlé autentikus, de alkalmazkodik a korigényekhez.