x

Mesés Kairouan, a 300 mecset városa

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Mesés Kairouan, a 300 mecset városa

Feltöltve: 2022-06-16

Kairouan forró, macskaköves utcácskáin megállt az idő. A déli forró napsütésben mindenki igyekszik árnyék alá húzódni. A medina sikátoraiban portékáikat kínáló árusok már lesben állnak a tűző napon poroszkáló turistákra.

Alkudni lehet, sőt kötelező

Itt sétálgatva, mintha visszarepültünk volna az időben, és ez az érzés nem csak az óváros középkori hangulatára vonatkozik, de a megvásárolható termékek árára is igaz. Európai szemmel nézve és európai árakhoz szokva, itt szinte fillérekbe kerül minden, sőt még alkudni is lehet. Ha nem rögtön csapunk le egy-egy alkalmi vételre, egészen elképesztő árakon juthatunk hozzá egy-egy szuvenírhez, használati tárgyhoz.
Ez történt akkor is, amikor egy kétségbeesett kereskedő már 5 dinárért hajlandó lett volna nekünk adni papucsát, ami mindössze 620 forint átszámolva. Itt az alkudozás a mindennapi élet velejárója, a szórakozás egyfajta formája is, még ha látszólag ki tudjuk hozni a sodrából a kereskedőt, tulajdonképpen ez is a játék része.

Az Ezeregyéjszaka városa

Kairouan az iszlám világ negyedik legszentebb városa, az UNESCO Világörökség része Monastirtól nyugatra épült az észak- tunéziai homoksivatagban. Egykor egy arab hódító seregével Egyiptomból indult útjára, hogy meghódítsa Észak-Afrikát, első állomásán, a hegyekkel körülzárt, ezért természetes módon védett Kairouánban katonai tábort vert fel, innen származik a város neve is, ami tábort illetve karavánt jelent arabul.

A medina (óváros) szélén álló Nagy Mecset antik oszlopaival és impozáns minaretjével abból az időből származik, amikor a város a 9. században hatalmas kereskedelmi központtá és az iszlám tudományos világ központjává vált. A grandiózus épület kétségkívül az iszlám építészet egyik remekműve, egyben fontos zarándokhely is. A muszlimok szerint ugyanis, aki hétszer elzarándokol Kairouanba, az egyenlő egy haddzs-dzsal a szaúd-arábiai Mekkába. A varázslatos Nagy Mecset mellett két további mecsetet is érdemes megnéznünk a városban. A Három Kapu Mecset homlokzatán például, a félköríves kapuk felett a Koránból vett idézetek találhatók úgynevezett kufikus írással. A kufikus írás a különféle arab írások, legősibb, úgynevezett kalligrafikus formája, és az első Koránok is így íródtak. Kairouán érdekessége még, hogy a híres Indiana Jones filmet, az Elveszett frigyláda fosztogatóinak egyes jeleneteit is itt forgatták.

Ez a tunéziai szent város nem csak csodás mecsetekkel, sikátoros utcákkal, nyüzsgő piactérrel, de remek ételekkel is várja az utazókat. A briket, amely minden rendes étterem étlapján szerepel az előételek között, mindenkinek ki kell próbálni, aki Tunéziában jár.
Az olajban sült töltött tészta étel tölteléke legtöbbször tonhal, krumpli és tojás kombinációja némi hagyma, harissa és petrezselyem ízesítéssel, de számos változata készülhet még. A nemzeti ételnek számító fogás nem csak finom, de mint helyi idegenvezetőnktől megtudjuk, Tunéziában az intelligencia mérésére is használják lánykéréskor. A jelöltet vacsorára invitálják az eladó sorba került lány szülei, és briket sütnek neki lágy tojással a belsejében. Ha a mit sem sejtő kérő képes úgy megenni az ételt, hogy a tojás ne folyjon a tányérjára, az a férfi intelligenciájára vall.
A tunéziai konyha egyébként kedvelt alapanyaga a tojás, szinte minden fogás tartalmazza valamilyen formájában. Desszertnek kóstoljuk meg a Makroudh-ot, ami datolyával és dióval vagy mandulapasztával töltött rombusz alakú, mézzel bevont édesség.

Olcsó árak és napsütötte, végtelen homokos tengerpartok

A város nem messze található a tengerparton épült Sousse és Mahdia középkori városoktól, ahol szállodák tömkelege várja az utazókat közvetlenül a Földközi-tenger partján. Az olcsóság nem csak az élelmiszerekre, kézműves termékekre, egyéb árucikkekre, de a szállások árára is igaz. Mahdia tengerparti városában például egy közvetlenül a parton épült ötcsillagos szálloda nyár közepén is nevetségesen olcsó. Ez azt jelenti, hogy két felnőtt akár már 350 000 forintért is pihenhet egy tengerparti, medencés, minden jóval felszerelt szállodában, ahol este élő sho és tánc szórakoztatja a vendégeket.
Ilyen szálloda például a Mahdia Palace Thalasso & Spa***** is. Ez az előkelő szálloda a Földközi-tenger partján, egy 6 hektáros területen található mindössze 49 km-re a monastiri Habib Bourguiba Nemzetközi Repülőtértől, ahová Budapestről közvetlen charterjárat érkezik hetente kétszer. Tunéziának most olyannyira szüksége van a turistákra, mint egy falat kenyérre.
Sajnos az országon nyomtok hagytak az elmúlt évek lezárásai, a lakosság félelmetes módon elszegényedett, viszont ez az árakat számunkra is pozitívan befolyásolja. Ha ehhez hozzáadjuk a híres tunéziai vendégszeretet, illetve azt a tényt, hogy az ország továbbra is biztonságos hely a turisták számára, Tunézia idén nyáron egy igazán csábító célpont.