x

Húsvét ünnepéről

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Húsvét ünnepéről

Feltöltve: 2023-04-07

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.

Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (azaz március 22. és április 25. közé eshet), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.

A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. Jézust a zsidó húsvét előtt ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.

A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartásnak része a húsvéti ételek megáldása illetve a barkaszentelés. Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamárháton való diadalmas jeruzsálemi bevonulását. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A Biblia szerint ekkor sokan ágakat törtek a fákról, és a szamáron haladó Krisztus elé szórták. Ennek emlékezetére alakult ki a mediterránumban a pálmás, az északibb tájakon pedig a barkás körmenet. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Máté evangéliumából.

Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolkodás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységadó erejébe vetett hit. A tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a 16. századtól ismert.

A húsvéthétfőt régebben - a locsolkodás szokására utalva - vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt, szabadban töltött szórakozással. Az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.

Mit eszünk húsvétkor?

A nagyhéthez nem csak egyházi események, de különleges népszokások és ételek is kapcsolódnak. Nagycsütörtökön a keresztény világ az utolsó vacsorára, Krisztus elfogására és szenvedésére emlékezik. E napot a néphagyomány zöldcsütörtöknek is nevezi, amikor általában zöld színű ételeket főztek, például spenótból, sóskából, salátából vagy csalánból.

Nagypéntek a katolikusok számára a mai napig szigorú böjti nap, vagyis háromszor fogyaszthatnak ételt, de csak egyszer lakhatnak jól, és le kell mondaniuk a húsról is. Vannak olyan tájegységek, ahol e napon erjesztett gabonaléből, ciberéből készítettek levest, máshol tejleves, bableves, mákos vagy diós tészta került az asztalra.

A kalácsot sok helyen Krisztus töviskoronájára emlékeztetve koszorú alakúra fonták. A torma a zsidó hagyomány szerint a széderestén fogyasztott keserűfüvek egyike, más elméletek szerint csípős-keserű íze Jézus szenvedéseire emlékeztet.

A sonkának más szerepe van: a böjt előtti utolsó disznóvágásból származó füstölt sonka pont húsvétra készült el, a népszokás szerint volt, ahol a sonka csontját a gyümölcsfára akasztották a jó termés reményében. A tojás pedig a termékenység, a tisztaság és az élet szimbóluma, amelyet a katolikus templomokban – a sonkával, a tormával és a kaláccsal együtt – húsvétvasárnap megszentelnek.