x

Falatszínház az A38 hajón

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Falatszínház az A38 hajón

Feltöltve: 2011-11-17

Egyél szeretetet, Budapest! –szólítottak plakátok a Holland Design Napok egyik legnépszerűbb rendezvényére az A38 hajóra. Az hogy mit jelent szeretetet enni, az nem kérdés ott, ahol van vasárnapi ebéd, ahol az anyukák, nagymamák sütnek még süteményt.

A hajón úgy ettünk szeretetet, hogy a holland Marije Vogelzang, aki manapság a legjelentősebb európai étkezési designer, tervei alapján feldíszítenek egy fehér falú termet hosszú fehér abroszokkal, fehér lufikkal és virágokkal, a magas asztalokra almák, narancsok, szotyihalmok, palacsintahegyek, lapos kenyerek, almáspiték, paprikás, tört krumplis és cigánylecsós tálak kerültek. A függönyök elé könyvhalmokat tettek, azokra lavórt, szappant a kézmosáshoz.

Cigányétterem Békésen

Az Eat Art, vagyis az evés, mint művészet Nyugat-Európában nagyjából negyven esztendős múltra tekint vissza.
Alapítója a román származású svájci Daniel Spoerri. Tavaly Pécs Európa Kulturális fővárosa vendége volt a műfaj egy másik képviselője: Dobribán Árpád képzőművész-gasztrorégész, aki akkori esszélakomáján sváb, német és örmény családi ételeket főzött a legendás konyhakamionban.

Marije Vogelzangot – akinek 2000-ben bemutatott diplomamunkája fehér halotti tor volt, s aki azóta is saját laboratórium-éttermében folytat design-kísérleteket – régóta foglalkoztatták a cigány ételek, s amikor az egyik legismertebb magyar gasztroblogger, Mautner Zsófia (Budapest Kitchen, Chilli és Vanilia) meghívására ezt az előadást készítette, végre lehetősége adódott, hogy a magyar cigány ételeket foglalja holland design-keretbe. A hagyományos hazai fogásokat Mautner Zsófinak kellett megtalálnia, még Békésre is elutazott, ahol mostanában nyílt cigány étterem, de végül a legtöbb receptet a helyi cigány lányoktól-asszonyoktól tanulta, akik most ide is eljöttek.

Megtudtam, mi a bodag!

Sok finom cigányétel, mint például egy békési étterem vendégeinek kedvence, a káposztástyúk nem kerülhetett a mostani étlapra, de a móring, vagyis a paprikás tört krumpli, olyan jól fogyott, hogy dupla adagot kellett főzni belőle a hajó konyháján.
Még volt néhány perc az előadásig, ráböktem egy lapos, szép pirosra sült, vastag kérgű kenyérszerűségre, hogy ugye, az a vakaró, vagyis a cigánykenyér. Többen is odajöttek, bólogattak, mondták, hogy más néven bodag, és még elmeséltek volna egy fél szakácskönyvet puszta lelkesedésből, de elkezdődött az előadás.

Leültettek mindenkit a vakító fehér függöny-abroszok közé, amelyekre idézetek, gyerekrajzok, régi fényképek voltak fölgombostűzve, annak az embernek a világából, aki most majd minden falathoz, amit a számba ad, elmesél valamit az életéből. Marije a meghívón is, élőben is hangsúlyozta, hogy különleges intimitás, és ezért fontos elem, hogy az egyik felnőtt a másik szájába adja az ételt.

Jutazsák és húsvéti alma

Én viszont inkább abban találtam személyességet, amikor az engem etető asszony azt kérdezte: tudom-e milyen a szaga a jutazsáknak, amiben régen a kölest, a napraforgót meg a kukoricát tartották.
Hát hogyne tudnám, hogy milyen, mikor én etettem otthon az állatokat gyerekkoromban. Vagy amikor azt mondta, árvaházban nőtt fel, és neki a húsvét: kalács és alma. A falatszínház végére jutott a cigánylecsó, ami nokedlis és húsos is, ha csak le nem szokott a húsevésről, aki főzi-eszi. Finom, szép sárga, friss ízű.

Az előadás végén megfogja a kezemet az asszony, akinek eddig a történeteit hallgattam.
Leoldja az egyik hófehér, héliummal töltött léggömb zsinórját, egy neki kedves illatminta van benne. Végighurcolom a lufit az esteledő városon, nagyon sok felnőtt van, akinek ez tetszik. Mire hazaérek, már kiveszett belőle az illat. Milyen illat lehetett? Bodzaszörp? Friss erdei gomba? Csávófogó kelkáposzta leves?

Varga Klára