x

Ezen dolgozik gőzerővel most is Szigliget

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Ezen dolgozik gőzerővel most is Szigliget

Feltöltve: 2020-04-29

Hatalmas változást tapasztalhatnak idén az odalátogatók. A vár pedig már a nyáron megnyithatja kapuit.

Szigliget nagy erőkkel dolgozik azon, hogy ha újból megnyithatja kapuit, még több látnivalóval, még színvonalasabb, igényesebb körülmények között várhassa a turistákat. Most pályázati forrásból fejlesztik a strandot és a várat, saját erőből utat, járdát építenek, és szépítik a közterületeket.

A szigligeti önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy értékeit megőrizze. A vár fénykorában a végvárrendszer egyik fontos bástyája volt, később elveszett harcászati szerepe, és állaga romlani kezdett. Most lehetőség nyílik rá, hogy méltó formában újuljon meg, miután tavaly elkezdődtek a vár rekonstrukciós munkálatai. A fejlesztések célja a kulturált vendégfogadás feltételeinek megteremtése.

A várban jelenleg is folynak munkálatok. A „Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség várományosi helyszín turisztikai célú fejlesztése” című projekt keretében megvalósításra kerülő „Szigligeti vár részleges rekonstrukciója, új fedett terek kialakítása” elnevezésű pályázat keretében 470 millió forint áll rendelkezésre, ehhez az önkormányzat 60 millió forintot biztosít. A projekt keretében a szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel bővül az eddig kihasználatlan lehetőségeinek feltárásával. A várban modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás nyílik, mely a gyerekek, családok számára is komplex látogatói élményt ad.

Mivel a koronavírus miatt akadozik az anyagszállítás, még nem tudni az átadás pontos idejét. Ám, amennyiben a jogszabályi környezet és a járvány is lehetővé teszi, a vár már nyáron megnyithatja kapuit. A beruházás teljes befejezése, a kiállítások kialakítása a nyár végére várható. A főbb fejlesztési elemek révén a vár egésze szebb, bejárhatóbb, élménygazdagabb lesz a vendégek számára.

A strandon is folynak a munkálatok, ahol az alábbi beruházások zajlanak: játszótér bővítése, öntözőrendszer bővítése, napozófelület bővítése, 1000 m2 gyepszőnyegezés, a parton a lépcsők horganyzottra történő cseréje, mozgáskorlátozott beemelő a vízbe, két vizesblokk fejlesztése, téliesítése.

A település hangsúlyozza: készül, és türelmesen, tevékenyen várja, hogy megújult külsővel, de ugyanakkora szeretettel fogadhassák vendégeiket. Tőlük addig is ugyanezt a türelmet és kitartást kérik.