x

Ez az egyetlen szájmaszk véd a koronavírus ellen

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Ez az egyetlen szájmaszk véd a koronavírus ellen

Feltöltve: 2020-03-01

Az idei sztár-termék szájmaszk jelenleg 10-szeres áron kapható a piacon, azonban ezeknek a maszkoknak a többsége nem sokat ér a vírusokkal szemben, ha csak azt nézzük, hogy a szemünkön keresztül is megfertőződhetünk.

“Csak úgy, mint bármilyen seb az arcon, kézen, stb. a szem kötőhártyája is egy tárva-nyitva álló ajtó a vírusok számára” - árulja el Dr. Varga Dániel, háziorvos, majd hozzáteszi: “Ha igazán felkészültek szeretnénk lenni, a maszk mellett védőszemüveggel, fejvédő kámzsával, nejlon védőruhával és gumikesztyűvel is felfegyverkezünk. Természetesen ezt senki nem várhatja el tőlünk és igencsak kényelmetlen lenne minden nap talpig védőöltözetben munkába menni. Amit igazából tehetünk a megfelelő védőmaszk beszerzése mellett, hogy rendszeresen kezet mosunk, és kiemelten odafigyelünk a higiéniára” - javasolja a szakember.

Melyik maszkot vegyem meg?

Függetlenül attól, hogy hány rétegű, az egészségügyi eldobható maszkok csupán a védelem hamis illúzióját keltik. Ezeket főleg sebészek használják, annak érdekében, hogy a cseppfolyós fertőzésektől megóvják a beteget a műtét során. Ráadásul, mivel nem fedik teljesen az arcot, oldalt a réseken ugyanúgy bejuthatnak a vírusok, a kilélegzett pára miatt benedvesedett felület pedig a baktériumok melegágya lehet.

Az építőipari egyszer-használatos szájmaszk, vagy másnéven pormaszk alapvetően az építőipari port szűri ki. Egyszerű felépítésű szűrőpapírból áll és egy gumipánt rögzíti az archoz. Normál körülmények között 50-100 Ft-ba kerül, jelenleg azonban 400-500 Ft-ot is elkérhetnek érte.

A minősített munkavédelmi szájmaszkokat az európai EN 149-es szabvány szabályozza három kategóriában: FFP1, FFP2, és FFP3 (FFP=Filtering Face Piece azaz arcvédő szűrőeszköz). “A munkavédelemben a légzésre legveszélyesebb anyagok szűrésére szolgálnak és a besorolásnál figyelembe veszik a szivárgást is, amely az arc és az orr illeszkedésénél fordul elő.” - árulja el Nagy Gábor, munkavédelmi szakember.

A szakember szerint “Jelenleg egész Európában a legnagyobb hiány az FFP2-es maszkokból van, és nem nehéz kitalálni, hogy melyik ország vásárolta fel nagy tömegben ezt a típust.” Az FFP1 és az FFP2 szájmaszkok a levegő részecskéinek 80-94%-át szűrik meg és az élelmiszeriparban, a fémiparban, valamint a bányászatban használatosak. Itthon ezek a maszkok normál körülmények között 150-400 Ft-ba kerülnek, jelenleg azonban 1000-2000 Ft-ért árulják őket. A vírusokkal egyedül az FFP3-as besorolású maszk tudja felvenni a harcot, mely 99%-ban megszűri a levegő részecskéit és főleg a vegyiparban használatos. Ezeket a minősített szájmaszkokat pedig csak munkavédelmi szakáruházakban tudjuk beszerezni.