x

Elindult a nevezés a július 27-i, Zamárdi és Tihany közötti Balaton-átevezésre

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Elindult a nevezés a július 27-i, Zamárdi és Tihany közötti Balaton-átevezésre

Feltöltve: 2024-02-04

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményét, a Balaton-átevezést, hetedszer rendezik meg.

Megnyílt a nevezési lehetőség a Balaton-átevezésre, amelyet idén július 27-én rendez meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

A központ ezúttal is a zamárdi szabadstrand lesz, a résztvevők innen indulva Tihany felé veszik az irányt, majd egy fordulót követően visszaevezve teljesítik a nyolc kilométeres távot.

Tavaly mintegy 4200-an szálltak vízre, a szervezők bíznak abban, hogy idén még többen vállalkoznak erre. Az MKKSZ honlapja szerint az előnevezési időszakban kedvezményesen lehet regisztrálni a Balaton-átevezésre, emellett idéntől az indulók azt is eldönthetik, hogy milyen idősávban szeretnének majd vízre szállni.

Az online előnevezési időszak július 24-ig tart, de a regisztrációjukat időben véglegesítők kedvezményes áron vehetnek részt az átevezésen és megkapják az esemény hivatalos pólóját is. Az átevezés napján, azaz július 27-én korlátozott számban még a helyszínen is lehet majd nevezni.

A délelőtti idősávot választók 10 és 12 óra között, a délutánira jelentkezők pedig 12 és 14 óra között rajtolhatnak el.

Az útvonalat a szokásoknak megfelelően bármilyen kézzel hajtható vízi járművel teljesíteni lehet, a célba érkezőket a parton várja majd a befutóérem, emellett az egyes kategóriák három legjobbját külön is díjazzák.

Az egységek kategóriába sorolását az “amilyen lapát, olyan kategória” elv határozza meg.

Kajak (női egyes, férfi egyes, vegyes csapat)
Kenu (női egyes, férfi egyes, vegyes csapat)
Evezős (női egyes, férfi egyes, vegyes csapat)
SUP (női, férfi)
Sárkányhajó (10-es hajó, 20-as hajó)