x

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Busók földjén

Feltöltve: 2011-11-04

Békülékeny októberi napsütésben, kabát nélkül szálltunk le a buszról a siklósi vár mellett. A siklósiaknak éppolyan jókedvük volt, mint ennek a fagyokból, esőkből visszakapaszkodott derűs október végének, hiszen a pályázati pénzből, amit elnyertek, végre rendbe tehették a kápolnát, a várkertet és a loggiát, de még egy hangulatos, csupa üveg kávézóra is futotta.

A kávézó után a kínzások múzeumába szabadulunk be bilincsek, deresek, kalodák közé, aztán A Tenkes kapitánya című egykori tévésorozat híres kocsmajelenetét látjuk viszont viaszbábukkal a hajdani bútorok között.
Alig ocsúdunk, már középkori kardok, lándzsák, íjak, sisakok, sodronyingek és páncélok között találjuk magunkat. Megpihenünk a frissen felújított gótikus kápolnában, ahol sokat imádkozhatott a vár úrnője, Kanizsai Dorottya, aki jobbágyaival temettette el a mohácsi csata magyar áldozatait. Kanizsai Dorottya emlékét a várban a kert is őrzi, amelyben az ő kedvenc gyümölcsei, virágai, fűszerei pompáznak, s talán feléled egykori rózsakertje is.

Kemencés sültek szénaillatban

A siklósi várból hová is mehetnénk ebédelni, ha nem a Tenkes csárdába, annak is a legkülönlegesebb termébe, oda, ahol a fal szénabálákból áll.
Nem tudom, hogy azok, akik sosem aludtak szénában – még gyerekkorukban sem –, mit kezdenek az édeskés-kesernyés szénaillattal, én régi vasárnapok végtelen nyugalmát éreztem, míg a bort porciózgatták a poharakba. Hamarosan kemencés sültek érkeztek hatalmas fatálakon: kacsacombok puhára sülve, malac bőre ropogósan, hús omlósan. A pincérek úgy mozogtak, mint akik táncóráról jöttek, most mindent észreveszek, ami nem ugyanolyan kimunkált, mint az ő külsejük és a mozdulataik, a hibátlan, de semmit mondó petrezselymes krumpli például.
Kifelé menet látom aztán a felírótáblán a hiányzó láncszemet: sütőtök-krémleves, citromos borjú tökös pürével és mángolddal.

Hogyan képzeljük el a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet?

Talán, hogy nagyon nyomasztó vagy hogy túl ünnepélyes, de személytelen hely. Mi Varga György idegenvezetővel végigéljük a csata lefolyását, a kivégzéseket, a törökök véres örömünnepét, sok évszázaddal később a tömegsír feltárását, s így azt mondom, ez a hely arról mesél, hogy a legrosszabbon itt a Kárpát-medencében már túl vagyunk.
A csatatéren és a kivégzésekben meghalt 15 ezer fős magyar sereg minden tagját szimbolizálva tízezer tiszafát, mogyorót ültettek el az emlékezők, a török sereget a tájon idegen, lassan távolodó, visszaszoruló fekete fenyves jeleníti meg. Az emlékhely épülete Vadász György Kossuth-díjas építész munkája, a török időkben elpusztult kolostorok hangulatát idézi, közepén a kút, a kőrózsa, mint meghasadt virág, a három részre szakadt országot szimbolizálja. A koronát formázó főépület aljában interaktív kiállítás nyílt a mohácsi csatát bemutató filmekkel, korabeli viseletekkel, a tömegsírt ábrázoló installációval, s egy különleges játékkal, amely lehetőséget ad arra, hogy akár magyar, akár török vitézként viszontlássuk magunkat a csatamezőn.

Sokac bab és tambura

Vacsorára a Jaksics Pincészetbe várnak minket, ahol hatalmas mázas köcsögökben fő a sokac bab az udvaron.
Csak az egyik felüket melegítik a köcsögöknek, így magát keveri az étel, a házigazda borait közben körbekínálják. A siller bor és a kékfrankos ízlik is. Rázendít többször is a helyiekből álló sokac zenekar, a mediterrán géniusz derűjével vidítva az októberi éjszakát. Nekünk is jó kedvünk van, átmegyünk borozni, pálinkázni a Bagó pincébe is.
Másnap Ifj. Lakatos István fazekas műhelyében a nevezetes fekete kerámiák közt kezdjük a napot, majd a mohácsi szerb templomban folytatjuk, ahol kis sárga gyertyákat gyújtunk a gyönyörű ikonok között a félhomályban.

Szép maszkok, ijesztő maszkok

A Busó Múzeumban egy olyan férfi kalauzol minket, aki fiatal korában maga is busó volt. Úgy tartják, hogy a találékony sokacok a hódító török sereg megfutamítására öltöztek maszkba, de a valóság az, hogy pogány vallási elemeket hoztak magukkal délről, és nem engedtek a busójárásból akkor sem, amikor kaloda járt a busónak öltözésért.
Manapság Mohácson minden évben kilencszázan öltöznek busó jelmezbe. Maszkkészítő iskolák faragják az álarcokat, amelyek ma már kisebbek, könnyebbek, mint régen, sőt az is elmondható, hogy régen csak minden tizedik maszknak volt szarva, több volt a szép maszk, mint az ijesztő, csakhogy a turisták szívesebben vásároltak félelmetes maszkokat. A busójárás öt napján mindig más a program: van olyan nap is, amikor a férfiak nőnek öltöznek, és viszont. Rohamtempóban hagyjuk ott a délceg busó bábukat, hogy lecsörtessünk a szeles Duna partra, egy kis luxustutajozásra.

Tutaj és szilvapálinka

Csodálatos az ötvenfős tutaj, van rajta bor, pálinka, pogácsa, igaz, hogy a huzat sem kicsi a nyolc fokban. Kapitányunk így is boldog, mint mondja, úgy szereti ő a Dunát, mint a szerelmes férj, aki az asszonyt reggel is szépnek látja, még ha kicsit morcos is. Elképzeljük, milyen fantasztikus lehet, amikor a kiránduló iskolai osztályokat kincsvadászatra viszik a tutajon, vagy ha onnan nézhetnek végig egy hagyományos halászatot.
De azért főleg a Halászcsárdát tudjuk most elképzelni, ahol jó meleg halászlét kapunk, ha akarjuk, házi gyufatésztával, de mindenképpen príma Kalocsa környéki paprikával. A mohácsi Halászcsárda kuriózumnak nevezhető abban az értelemben, hogy a nyolcvanas évek toldjunk-foldjunk-kókányoljunk építészet minden jegyét magán viselő objektum. Az ilyet, ha volt is még valamerre, rég elbontották máshol. A kiszolgálás viszont példás, a halászlé haltartalma – én két szelet farka végét kaptam a pontyból, ami ugye a legszálkásabb rész – már nem volt annyira meggyőző.

Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu