x

Az isteni húsvéti sonka titka. Egyszerűbb, mint hinnéd!

Hírek , beszámolók, úti cél ajánlók

Az isteni húsvéti sonka titka. Egyszerűbb, mint hinnéd!

Feltöltve: 2017-03-30
Ha kiválasztottuk a megfelelő nagyságú és minőségű sonkát, válasszunk egy olyan főzőedényt, amiben az kényelmesen el is fér. A sonkát tegyük az edénybe és annyi hideg vizet öntsünk rá, hogy ellepje. Közepes lángon főzzük addig, míg a víz gyöngyözik. Ezt a vizet leöntjük a sonkáról és új vizet öntünk rá, amibe már fűszereket is tehetünk: például egy 3 kg-os sonkához 15-20 szem egész bors, két közepes hagyma kettévágva, 5-10 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál majoránna elégséges. Lehet ugyanebben a lében főzni a füstölt kolbászt is, amit 10 cm-es darabokra vágunk. A sonka akkor van készen, amikor egy hosszú hústűvel beleszúrva az könnyen átmegy rajta. Ez mintegy 3 óra.

Amikor a sonka már puha, kitesszük egy tálra és hagyjuk kihűlni. Szeletelve, tormával és savanyúsággal tálaljuk. A sonkát benne hagyhatjuk a lében is, ha megfelelően hideg spájzunk van. Ilyenkor a lé tetejéről leszedjük a zsírt és a fűszereket. Az így kihűlt sonkának nem barnul meg a hús része. Ha a hűtés nem megfelelő, a lé könnyen megromolhat. Figyeljünk, hogy a zsír ne zárja el a gyors lehűlés lehetőségét!

Forrás: Sonkalovagok