)
A Fertődért Egyesület meghívására érkeztünk fertődi szállásunkra, ahol a higanymozgású, kerékpár-fanatikus elnök, Horváth Zoli vetített térképek segítségével avatott be bennünket a „kiskör” 75 km-ének rejtelmeibe. Bemelegítőnek, no meg hogy megismerkedjünk a nekünk szánt drótszamárral, még aznap délután letekertük a nyolc kilométeres „ismerd meg Fertődöt és az Esterházy-kastélyt” programot.
)
Másnap reggel belőtt bringákkal, türelmetlen vádlikkal pattantunk nyeregbe. Sarród után, a kijelölt kerékpárút helyett a ritkaforgalmú közúton maradtunk egy rövid szakaszon, mivel Lászlómajorban vártak ránk a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai. Ez volt a hajdani Esterházy birtok majorsági központja. Ma a nemzeti park természetvédelmi és gazdaságtörténeti központja, 300 őshonos háziállattal, kiállítással, játszótérrel és állatsimogatóval. Éppen a cikta juhok háza táján folyó birkanyírás kellős közepébe csöppentünk.
A Hansági-főcsatorna zsilipjénél pillantottuk meg először a Fertő tó „magyar” víztükrét. A közelben lévő figyelőtorony tetején felállított teleszkóppal egy élő vadvízország madárvilágába gyönyörködhettünk. Tanulgattuk a madarak neveit: gulipán, bíbic, nagy póling, nyári lúd, kanalasgém, nagy kócsag, cigányréce…
)
Mekszikópusztán (másképpen Fertőújlakon) néhány percre megálltunk a nemzeti park látogatóközpontjában pihenni. Itt ér véget a négy kilométeres Sziki Őszirózsa tanösvény, mely Sarród közelében kezdődik.
)
Két évvel ezelőtt átadott bringaúton, szemerkélő esőben folytattuk a tekerést azon a 16 km-es szakaszon, melyen átgurultunk a határon, majd Apetlon és Illmitz belvárosain keresztül hajtva elértük az utóbbi város kikötőjét, ahol egy Drescher átkelőhajó várt reánk. A kikötő tulajdonképpen egy hatalmas park stranddal, vitorlás stégekkel, éttermekkel és óriási parkolóval. Nyáron a legfelkapottabb turista találkozóhely az egész tavi régióban.
Az átkelés a „bicikli-kompnak” becézett vízi járgányon háromnegyed órát vett igénybe. Olykor nyílt vízen, máskor nádszigetekbe vágott csatornákon siklottunk Fertőrákos kikötője felé. A móló közelében cölöpökön álló, rusztikus nyaralótelep várja a nyarat a víz felett. Rövid kitérő a kempingben, majd a város északi csücskében lévő kőfejtőben, s már úton is voltunk a savanyúvízű balfi ivókút felé, ahol ebédünk – gulyásleves és házi rétes, almáspalacsinta várt reánk. Vadonatúj kerékpárúton tekertünk tovább Fertőbozra, ahol megmásztuk a hegyi kecskéknek is becsületére váló ösvényt, amely a 187 méter magas dombtetőn álló Gloriette-kilátóhoz vezetett, ahonnét a látogató elé tárul a „magyar” Fertőtó teljes panorámája.
)
Két földig csüngő esőfelhő között, a hibátlan bringasávon egyetlen vágtával száguldottunk át Hidegség, Fertőhomok és Hegykő településeken, s csak Fertőszéplakon húztuk be a fékeket. Itt meglátogattuk a frissen felújított tájház-komplexumot, majd igazi csemegeként meghallgattuk az országban egyedülálló vasútlámpa-gyűjtemény ugyancsak szórakoztató tulajdonosát.
Fertődön egyenesen a kastély udvarába rontottunk, hogy a nap utolsó vezetett csoportjaként végiglátogathassuk a műemléképület múzeumtermeit. Később, miközben a kastély bejáratával szemközti Gránátos étteremben elköltött tetemes vacsora után soproni borkülönlegességeket ízlelgettünk, arról elmélkedtünk, hogy igaz a mondás, a tó sógorék felőli része más, kiépítettebb, civilizáltabb, egyszóval „nyugatibb”, de… És ez a „de” sokat ígér. Minden benne van. Egyelőre még nem lehet rátapintani a lényegére. Ám néhány év múltán bizonyos, a déli „vadvízország” és az északi trendi nyaralókörzet ki fogja egészíteni egymást, s egyetlen, különleges egységgé alakul.
Szöveg és fotó: Somogyvári D. György
