x

Üzemi fujtós tányér, avagy házias ebédmenük a belvárosban

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Üzemi fujtós tányér, avagy házias ebédmenük a belvárosban

Jó ideje mély szimpátiával figyelem a Facebookon, ahogy déltájban felvonulnak az üzenőfalamon az éttermek két és háromfogásos ebédmenüi. Kész csoda, hogy nem előbb szántam el magam arra, hogy végigegyem hétköznap délben a pesti belvárost, az öt kiszemelt helyszín közé, tiszteletbeli belvárosiként beemelve az Almárium Bisztrót is.

Kettőkor már a fű se nő és az ebéd is elfogyott

A teszt első napján fél kettő tájban a Ráday utcai Apacukába mentem, gondoltam, hogy ilyenkor még biztosan van ebédmenü, viszont talán nyugodtabban tudok ott dolgozni, mint délben. De már nem volt. Átsétáltam a másik Apacukába, ott is pont elfogyott, és a Két szerecsenben sem jártam jobban két óra tájban.

A Nagymező utcai Apacuka

Okulva előző napi hibáimból, a teszt második napján pontban déli tizenkettőkor kezdtem a Nagymező utcai Apacukában, a páratlanul szép és kellemes, védett teraszon, ahol nem csak elüldögélni jó, hanem a magam fajta lelki szemei előtt könyvbemutatók, felolvasóestek, sőt kötetlen irodalmi ivászatok képei is felvillantak az inspiráló helyszín láttán. Sajnos, a háromfogásos kosztról már más jutott eszembe. A parajkrém-levesnek olyan íze volt, mintha elhatárolódott volna saját magától, és minden más lehetséges íz vállalásától is.
Olykor elgondolom, hogy jó lenne néhány hetet eltölteni éttermi konyhákon, hogy megtudjam végre, miképpen születnek meg az efféle levesek, és ki, miért, milyen tudatállapotban ítéli jónak a végeredményt. Én az Apacukában a második félét sem értettem. Ki gondolja azt, hogy az óvári csirkemell újramelegítve, a sajtot a tetején zörgősre kiszárítva, kicsikét meg is égetve friss, házias étel benyomását kelti? Hozzá „fujtós” rizsköret jár, meg egy jó kanál csalamádé a tányér szélén. Elnagyolt, lelketlen darabokra vágva utóbbiban a kemény héjú, vékonyhúsú paprika.
Hiába nézegettem hónapokon át a francia és olasz konyha által is megsuhintott ebédmenüket a Facebookon, nekem ez a kifőzdei rémség jutott. Ettől az ebédmenütől nem vezetnek bennem utak a többi ételhez, amiket máskor kóstolhatnék meg itt, pedig azok meglehet, sokkal jobban sikerülnek.
Közben jön a meggyes pite tojáshabbal a tetején, dió is van benne, biztosan akarhatott valami rusztikusan mívest, aki készítette, csak rossz a sütője talán, túl is van cukrozva a töltelék. 1290 Ft-ot nem szívesen fizetek ki ezekért az ételekért. (Egyébként két fogást is lehet kérni 990 Ft-ért.)

Az Almárium

A harmadik napon az Almárium bisztróban ettem, ahol fél háromig 1850 Ft-ért a teljes étlapról lehet választani három fogást.
Nyúlragu levest rendeltem, volt benne mindenféle zöldség, impozáns, árnyalt, citromos savanyítással, de a cukkini krémleves is vágyat ébresztett bennem. Másodiknak rozé kacsamellet kértem rozmaringos parázskrumplival, mandulás karamellamártással. Annyi báj és elegancia volt a kacsa és a mártás együttesében, már nem bántam, hogy a déli melegben kibuszoztam a Gizella utcába.
A csokirácsos mangómousse könnyed, savanykás ízével és a tálalás igényességével is arról győzött meg, hogy ma délben a legjobb helyen vagyok.

A Két Szerecsen

Ha az Almárium előnye, hogy fényűző nagyvonalúsággal tudja előadni az egyszerű fogásokat is, a Nagymező utcai Két Szerecsen bisztróban az a szép, hogy könnyedén, széles gesztusok nélkül tud pontos, fantáziadús és elegáns lenni.
Fokhagymás aprópecsenyét ettem náluk zöldséges burgonyával. A malacpörkölt, a paprikáskrumpli, a grillezett padlizsán és cukkini együttesét kell mindezen érteni, úgy nagyjából. Hozzávalóit és az elkészítés módját tekintve házias ételként és klasszikus bisztrófogásként is megállja a helyét. Külön kellemes meglepetés, amikor olykor ráharapok az itt-ott füstös ízű cukkini és padlizsán darabkákra. Enyhén citrusos-vaníliás ízű gyümölcsrizs érkezik utána, idénygyümölcsökkel: sárgadinnyével, őszibarackkal, sárgabarackkal. 990 Ft-ba került ez a két fogás, az ár-érték arány több mint meggyőző.

Menza

A Liszt Ferenc téri Menzán költöttem el a negyedik ebédmenüt. Szerettem volna a teraszon békésen fényképezgetni, de japánok, magyarok, angolok és németek vívtak közelharcot minden talpalatnyi helyért a szabad levegőn.
Bementem inkább a gerberás, kerámiavázás, kissé félhomályos retróvilágba, ott kaptam meg friss tiszai pontyhalászlémet, kockára vágott filészeletkékkel és a Marmonstein pékség pompás, ropogós héjú friss kenyerével.
Nagy kocka vargabélest hoz a pincérnő utána melegen, illatosan, ahogy a sütőből kivették, és vaníliaöntettel körbeöntötték. Ez az igazi attrakció a gumi-croissantok, félig fagyottan feladott tiramisuk világában! Ők is 990 Ft-ot kértek el a két fogásért.

A Borssó

A tesztebédek sorát a Kálvin térhez közel a Borssóban zártam, már majdnem három óra volt, mire odaértem, de azért kaptam még menüt a csendes utcai teraszon. A mellettem lévő asztalnál egy pár is ugyanezt ette. Paradicsomleves jött parmezánsajttal, de valami hiányzott belőle. A szomszéd asztalnál a hölgy megcukrozta, én inkább bazsalikommal vagy kaporral vidítottam volna föl, mert attól a halvány, zelleres íztől dekadens hangulata lett valahogy. Sertésszűz sültet, rizst és kovászos uborkát kaptam azután.
Megint előállt hát a száraz hús, száraz körettel, száraz savanyúval konstrukció, amit én nem kedvelek, akkor sem, ha igényesek az alapanyagok, és igazán kiváló a szakács munkája is. Úgy is mondhatom, hogy éppen csak egy varázsütés hiányzott mindkét fogásból, amitől kerek és eleven lesz az étel minden összetevőjével együtt, és amitől beszélni kezd ahhoz, aki megeszi. De úgy is mondhatom, hogy szerintem fölösleges erőltetni a háziasságot hangsúlyozó hús-köret-savanyú egy tányéron feladását, ha az összhatás rovására megy. Mi otthon mindig paradicsomsalátával ettük a sült hús-rizs párost, éppen azért, hogy ne legyen minden elem száraz és sós-semleges ízű. A sült alatt találtam egyébként egy nagyon kicsit a csodásan fűszerezett pecsenyelé sűrűjéből. Ha abból kaptam volna egy-két kanálnyit, azzal is beljebb lettem volna. A Borssóban a két fogásért nem kevés, 1555 Ft-ot fizettem.