Limonádéteszt

Nyugati tér, Alexandra Könyvesház, Book Café
A sok emeletes épület első lépcsőfordulójánál könyvek, pálinkás és borosüvegek szegélyezik az utat a kis dobogóhoz, ahol a kávézó asztalai állnak, abban a reményben, hogy ajándék lesz belőlük a könyvek mellé.
A dobogón megkerestem a legvilágosabb asztalt, és már kértem is a mentás limonádémat, amelyből két és három decit adnak 400 illetve 600 Ft-ért. Gyöngyházasan áttetsző italt kaptam karcsú lime szeletekkel és mentalevélkékkel, utóbbiak száracskája néhol rozsdás volt. A limonádé lime-os, szolidra hangszerelt, minden harsányság nélkül igyekszik megalkotni a hidat a menta csípős-pikáns íze a cukor és a citrus savanykássága között. Visszagondolva ez volt az egyik legmentásabb ízű ital az összes közül.

A Hajós utcai Chagall

Régi, éjszakázós időkből emlékeztem rá, bár én akkoriban a szomszédos Rock Caféba jártam inkább. A teraszon ülök le, de addigra már a pincér fölvette a rendelést, és küldött egy nagyon kedves mosolyt is, amitől jobb kedvem lett. Kellett is, mert megint huzat volt a vonaton, amely behozott az agglomerációból, megint megfáztam, megint fájt a torkom, a fejem is. A citrusokról azt tartják, hogy szinte minden betegséget gyógyítanak, hát akkor itt vagyok, én most biztosan nem szaladok el előlük. És már jön is a tipikus négy decis üdítős pohárban az, amit a Chagallban értenek mentás limonádén. Tulajdonképp helyben facsart narancslé, cukorsziruppal, szép kövér mentalevelekkel, citrom és narancsszeletekkel. Átható gyümölcsíz, kevés cukor, semmi jég. Igen, hát kellene, hogy hozzon a pincér jeget, más biztosan kérné, de nekem ez így most pont jó.. Belemerülök az intenzív narancsosságba, csak sajnos, már vége is, gyorsan megiszom, mert ki vagyok száradva. Ez a 4 dl limonádé 550 Ft-ba került.

Vian a Liszt Ferenc téren

A Vian kávéház, valamint vegetárius és vegán étterem is egyben. Na, itt csak vigyáznak az egészségemre. Épp csak leteszem magam a székre, máris ott egy játékmackószerű fiatal pincér, de közben jön egy sudárabb másik is, akkora étlappal és itallappal, hogy sátorozni lehet alatta. Kikérem a szerény három decis mentás limonádémat (610 Ft), pedig fél litert is kérhetnék 940 Ft-ért.
Megint érkezik egy testes üdítős pohár, benne hígított rostos narancslé inkább, mint citromlé, nagy háromszögletű héjas narancs szeletek, terebélyes mentalevelek, és nagy jégdarabok. Ez a limonádé édesebb, mint két korábbi társa, de aki elkezd üzletszerűen gasztronómiával foglalkozni, annak kialakul egyfajta kettős vagy inkább hármas gondolkodása. Van a saját ízlése, van az, ahogy a limonádé tulajdonságai a „nagykönyvben” meg vannak írva, és van a kordivat. A „nagykönyv” szerint a limonádé nemcsak eléggé savanyú, de eléggé édes is. A cukorszirup, ami belekerül, fele víz, fele cukorból áll. Az egy rész cukorsziruphoz három rész víz jön, és 2-3 kifacsart citrom. A kordivat viszont idegenkedik sok cukortól, sokszor a cukortól is. Nekem ennek a limonádénak az édessége még belefér. Inkább azon gondolkozom, nem kellene-e megkülönböztetni a klasszikus, szikár csak citrom-cukor-víz hármasából álló limonádét a töményebb, narancsos verzióktól. Ez néhol meg is történik, a citromból készült limonádé, amelyben csak egy-két karcsú citromszelet ringatózik „klasszikus” limonádé névre hallgat, néha olcsóbb is mint a töményebb társak. A házi limonádé kiírással azt is kifejezik több vendéglátóhelyen, hogy nem előre összekutyult, tartósított italról van szó, hanem olyanról, amely helyben készül friss facsarással.

A Frankel Leó utcai Szendzsó

Ballagok a Margit híd felé, hogy Budán is limonádézzak, és egy Lorca vers jut eszembe, pedig róla senki nem nevezett el még egy színházi büfét sem Budapesten: „ Cadíztól le Gibraltárig/Citromfák a szélben. /Citromerdő sóhajomról/ Tudja visszatértem.”
Hát ilyen merő egy limonádéerdő a város ilyenkor, még szinte a nyár közepén. Az Andrássy úton, a Szent István körúton mindenfelé kint ülnek a teraszokon az emberek, és mintha a citromerdők vagy azok az andalúz hajósok sóhajtanának a poharakból, ha egy kis hűs szél jön a forróságban.
A Szendzsóban a szemem láttára készül a limonádé. Külön hűl a cukorszirup, külön a kifacsart citromlé, és külön a nagy csokor menta, amit a Szendzsós Zsoltik egyike kicsit meg is tapos a pohár alján egy fémeszközzel, hogy hamar kiadja mentaízt. Csak két karika friss citromot ad bele, és ő az első, aki megkérdi: szódával, vízzel, jéggel? Itt 550 Ft-ot fizettem.

Art Café

A Menta Teraszbejáratánál nézem az itallapot, nincsen mentás limonádé, a Pöttyös bögrében, ebben a bájos kicsi Medve utcai kávézóban, ahol még gyermekregények is születnek, annyira nincs mentás limonádé, hogy nem is marasztalnak, pedig maga hely, és körülötte a terecske olyan hívogató. Már délután van, minden utca tele autókkal, munkából hazaigyekvőkkel, járdán biciklizőkkel. Eldöntöm, hogy most nagyon gyorsan leülök valahol, mert muszáj fedezékbe vonulni.
A Lövőház utcai Art Café teraszán van hely bőven, és 480 Ft-ért fél liter limonádét kapok egy kevéske mentával, citrom és narancsszeletekkel a mindenfelé egységesnek mondható vastag falú üdítős pohárban. A tartalom könnyed, inkább citromos, nem édes, de nem is túl fanyar, pont jó, amikor az emberről patakokban folyik a víz. A kiszolgálás pedig őszintén közvetlen, szívélyes. A szalmakalapos fiatalember valahogy egyszerre mindenhol ott van. A pultnál is, a szuterénben, az asztalomnál is, meg a többi asztalnál is.

Értékelés

Mivel kiugróan ihatatlan, vagy kevésbé iható limonádéval nem találkoztam, inkább csak kiemelek néhány figyelemre méltó elemet a tapasztalatokból.

A leggyümölcsösebb a Chagall limonádéja volt, a legátgondoltabb a Book caféé és a Szendzsóé. A legtartalmasabb-legtestesebb a Viané. A legmentásabb a Szendzsóé. A kiszolgálással mindenhol elégedett voltam.