x

Impresszionista konyha a Balaton közelében

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Impresszionista konyha a Balaton közelében

Amikor nem szükségből, hanem élvezetből választok éttermet, olyan helyre megyek, ahol minden lenyűgözően profi, vagy oda, ahol szeretettel teremtették és üzemeltetik a vendéglőt. Akadnak példaértékű, ritka esetek, ahol a profizmus és a szeretet kézenfogva jár – ezekből lesznek a kedvencek.

Az Equital Lovasudvar és Wellness Panzió családi vállalkozás Nemesvitán, a Tapolcai- és Káli-medence között. Lehetne úgy is jó, hogy a nagymama főzi a tojásos nokedlit, miközben lovak legelésznek előttünk a mezőn – de nem így van. Pedig felkészültem lélekben egy babgulyásra, magamban énekelve nem titkolt hazafias érzelmekkel a Kerekes band Mr. Hungary című remekét, „ You know Puskás, puszta, paprika.What about the pálinka?“

Szarkasztikusan közelítettem hát Nemesvita felé, az előző napi kemencében sült fél kacsa pároltkáposztás emlékével – nem baj, magyar hétvégét tartunk, jó az, csak pacalt ne kelljen enni.

Lekanyarodva a főútról, némi kavargás után megtaláltuk az Equitalt, nem törődve a panzióval, istállóval, wellness részleggel – kerestem az éttermet. Kicsit elbizonytalanodtam, amikor az étlapot keresve a kifogástalanul öltözött, fiatal séf közölte, hogy olyan itt nincs. Remek – gondoltam, ideautóztam fölöslegesen. Igaz, nem volt már ebédidő, vacsora meg még nem, Be kellett volna jelentkeznünk. Az étterem ugyanis alapértelmezetten a szállóvendégeket szolgálja ki, persze van lehetőség csak étkezésre is, de azt előre kell jelezni.

Az ízléses étteremben felíró tábla hirdette az esti menüt. Elolvasva éreztem, hogy megőrülök, ha még nincs kész, és nem ehetek belőle. Egyféle ételsor van, olyan, mintha meglátogatnád a vidéki rokont, aki ebéddel vár. Fogalmad sincs róla, mit főz, de bízol benne.

Az Equital Matild Kitchen éttermének séfje félig magyar, félig ír, évekig dolgozott Franciaországban, tanult Michelin-csillagosoktól és gasztrokatonáktól, hivatása: szakács. Minden nap alkot egy menüt tapasztalata, tudása, hangulata, a szezon természeti ajándékai, az alapanyagok és a vendégek által inspirálva. Így kerül például egy csirekecomb mindig más és más színben, ízben és formában az asztalra, a pillanatot megörökítve a maga megismételhetetlen szépségében, mint a roueni katedrális Monet interpretációjában. Kiss Dániel, a Matild Kitchen séfje végignézett rajtunk, és megajándékozott bennünket az esti menü személyre szabott verzójával.

Hideg almaleves vörösborban érlelt almaszeletekkel

A tikkasztó melegben felért volna egy Bikram jógával, ha meleg levest kapunk, így kifejezetten örültünk a könnyű, hűvös kompozíciónak. Bár nem vagyok nagy barátja a kompótok habarásával készített gyümölcsleveseknek, néha még az is jobban esik a nyár derekán, mint egy gőzőlgő Újházi. Az enyhén habos, édeskés bézs leves karamellcsíkkal, vörösbortól színes almaszeletekkel és levendulával díszített tányéron került az asztalra, csábító volt és kellemes, szépségével elvarázsolt. Tökéletes első fogás volt. Kölcsönvett szlogennel összefoglalva: könnyű és finom. Biztosan kiválóan illet volna hozzá Figula 2010-es Zenitje – ennek tesztelésére nem adott lehetőséget a korai hazautazás. Legközelebb ott alszunk!

Citromos dél-indiai csirke

Az ázsiai konyha rajongójaként örömmel üdvözöltem a fogást. Az aranysárga, édeskés curry mártást a citrom frissessége és a lime kesernyésen pikáns felhangja tette emlékezetessé a grillezett cukkini ágyon pihenő csirkecombon, mely készségesen adta meg magát az evőeszköz zaklatásának, leomolva a csontról. Számos köret asszisztálhatott volna az élvezethez, mi Danitól egy kosár kemencében sült kenyeret kaptunk hozzá. Kevéssé elítélhető, ám minden protokollt mélységében sértő, hedonista módon kitunkoltam az utolsó csepp mártást is a tányérból. A Nyakas pincészet tavalyi Budai Chardonnay-ját ihattam volna hozzá, bár így sem jártam rosszul, hogy házi szörpöt kértem.

Házi eper és orgonaszörp

A cukrosvizet gyártó multi boldogságot ígérő világsikere évtizedek óta szorítja ki otthonunkból és a vendéglátók italkínálatából a szörpöket. Örvendetes, hogy trendszerűen kezdenek visszaszivárogni az ízesített limonádék. Kifejezetten utazom a házi készítésű szirupokra, melyből itt, hazánk egyik legszebb vidékén igazi kincsre leltem. A bodza kivételével nem jellemző, hogy virágból is készüljön szörp nálunk, aki viszont járt Franciaország déli részein, biztosan találkozott levendulával vagy violával, indiai éttermekben járva pedig rózsa sziruppal. Nemesvitán – életemben először – ittam opálos orgonaszörpöt, és rostos epret. Akinek van fantáziája, el tudja képzelni milyen, és igen, pont olyan. Akinek nincs, az mindenképp kóstolja meg!

Meggyes charlotte

A Daubner cukrászdán szocializálóva számomra a charlotte torta egy vékony piskótalapon vastag tejszínes csokimousse krémet jelent, szedres verzióját gyakran választom, így a táblát olvasva ilyesmire készültem. Nem kendőzött meglepetéssel néztem hát a meggyes piskóta megjelenésű desszertre. Lányom meg is kérdezte, hogy „Charlotte nincs már?“, de az a válasz érkezett, hogy ez az. Egy francia séf receptje alapján készült ez a meggyes házitorta, mely linzer-jellegű alapon, főzött krémmel és friss meggyel sült egybe. Közelebbi kapcsolatba kerülvén vele már érzékelhetően nem volt köze semmilyen piskótához. Amivel teljesen meghódított, az a mellé tálalt lime-mousse, melybe a héját is belereszelte Dani. Kesernyésen jellegzetes, friss lime íze könnyű állagával ínyenc kiegészítője volt az amúgy egyszerű sült tortának.

Étlap mellett korántsem biztos, hogy kipróbálnám ezeket az ételeket. Az almalevest biztosan nem. És milyen kár lett volna érte! Egyetlen percig sem gondoltam, hogy egy nemesvitai lovasudvar éttermében találkozom ilyen gourmet élménnyel. A francia csúcsgasztronómiában egyre nagyobb teret hódító konvenciómentes séfek, a rusztikus konyha és az újraértelmezett bisztro kultúra egyre népszerűbb a kulináris élvezeteket felsőfokon értékelő országokban. Olyan séfekről van szó, akik hosszú ideig dolgoztak csúcséttermekben otthon és külföldön, majd mégsem a csillagok felé vezető utat választották, hanem kifejezetten egyszerű körülmények közt teremtik meg egyéni konyhájukat. 

Kisvendéglőiket hol „séfbisztrónak”, hol „gasztrobisztrónak” nevezik, kínálatuk eléggé változó, a lényeg mégis mindig ugyanaz: jó alapanyagból és egyszerűen főzni.

Büszkeséggel tölt el, hogy itthon is italálkozhatunk ilyen hozzáállással itt, az Equitalban.