x

Hubertus udvara fejedelmi vadakkal

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

Hubertus udvara fejedelmi vadakkal

Szegényes képzeletünk gyakran hegyek erdőihez köti a vadászatot, nagy vízekhez a halászatot, így különösen hangozhat a következő állítás: életem legjobb vadételeivel a balatonfenyvesi Hubertus-Hof Szálloda éttermében találkoztam.

Balatonfenyves nem tartozik kedvenc tavunk top 5 úticélja közé, én óvodás koromban jártam ott utoljára, amikor is a Hull az elsárgult levél című örökzöld született, melyet a SZOT-üdülő éttermében zenekari kísérettel el is énekeltem a búcsúesten.
Mindössze ennyi emlékkel rendelkeztem a déli parti városkáról, hozzáteszem, méltatlan módon. Bár a fővároshoz nem esik túl közel, de Siófoktól már csak 60 km, Keszthely sincs messze, az északi partról pedig át is lehet hajózni. Különösen akkor, ha már unjuk a lángost és a hekket a parton.

Álszent módom imádom a vadhúst, soha nem gondolva bele, hogy éppen Bambit vagy Sanyit, az ostoba vaddisznót szeletelem-e a tányéron. Gyermekként büszkeséggel töltött el, hogy az én hős, vadászó apám által elejtett állatok kerültek az asztalra, így ma is megidézik számomra az ártatlanság éveit. Felnőttként azzal a jóleső érzéssel fogyasztom, hogy mesterséges tápszer-, hormon- és kemikáliamentes, természetes táplálék kerül a szervezetembe. Ehhez persze elengedhetetlen a jó minőségű, friss hús, ellentétben a villantós éttermek mirelit vadjaival.

Balatonfenyvesen a Hubertus-Hof Szálloda és Étterem saját vadászterülettel rendelkezik, az itt elejtett vadak szolgálnak a vadban gazdag étlap alapanyagáúl. Szarvas, őz, fácán, vaddisznó alkotja a kínálat gerincét, emellett még más magyaros fogásokkal is találkozunk. Nem is annyira az ételek számossága, mintsem vonzóereje nehezíti a választást. Mi hárman mentünk, és felosztottuk egymás között a megkívántakat.

Fácán erőleves tésztával és julienne zöldségekkel 750 Ft

A fácán levese semmihez nem hasonlítható. A húslevesek húslevese. Van az ízében valami felharmonikus a világmindenség alaphangjából, amit nem tudnak forróvíz hatására sem eldalolni a kapirgálós szárnyasok, hiába vetjük be nagymama többgenerációs praktikáit. A titok vagy az állatban vagy az életmódban van, mindenesetre, ha bárhol kínálnak fácánlevessel, azt nem szabad kihagyni! Mindenféle levesbetéttel, fürjtojással, házi tésztával kiváló, Hubertusék julienne zöldségekkel és csigatésztával szervírozzák. A vékonymetéltre vágott, ropogós répa- és káposztafélék csak emelik rangját.

Vaddisznósült vörösboros mártással, áfonyalekvárral és burgonyafánkkal 3 250 Ft

A vaddisznó egybensült, omlós húsát szeletelve kapjuk, vörösboros barnamártással, mérsékelt mennyiségű áfonyalekvárral, amit a vadhúsok igencsak kedvelnek. A hely igényessége, hogy pikáns vörösáfonyát kapunk, hígított cukros kékáfonyadzsem helyett. A házi burgonyafánk is igazi kuriózum, a legtöbb helyen be kellene érnünk mirelit krokettel. Szivacsos szerkezetű köretünk kiválóan szívja magába az ízes mártást, minden szempontból maximális pontszám!

Szarvassült, cabernet-ben marinált vörösáfonyával és medvehagymás burgonyagombóccal 3 250 Ft

Maga a hús elkészítési módja hasonló a fenti malackollégáéval, a savanykás gyümölcs és a barnamártás sem jelentős különbség, a medvehagymás burgonyagombóc viszont egyedi. Egyértelmű, hogy nem most kezdte a szakács a vadak feldolgozását, nem süti szeletenként, hirtelen kökeményre. Érezni, hogy rászánták az időt, a mélyhűtőből sercegősen olajba dobott cipőtalpkeménység ismeretlen fogalom itt. Aki fél a vaddisznótól, de szereti a borjú húsát, ezt a fogást válassza.

Vadszeletek grillezve „Öregszakács” kedve szerint (vaddisznó-, szarvas- és fácánszeletek grill zöldségágyon, sültburgonyával és barnamártással) 3 450 Ft

Amikor az ember egyszerre akar mindent, nem biztos, hogy jól jár. Betérve egy Tescoba megkapjuk a karajt, a hypót és a csónaklakkot, de a hús nem lesz csontos, a fertőtlenítő nem illatos, a lakk meg magasfényű…
A fácán számomra levesállat, mert élvezhetetlenül száraz a húsa, a vaddisznónak és szarvasnak meg valahogy nem áll annyira jól a grillezés. A zöldségágy viszot tökéletes. A húsokkal sincs nagy baj, de 30-40 rágásnyira masszívak, ez erősíti az izmokat, elősegíti a helyes emésztés és nyugtatja az idegrendszert. Paleolit étrendet követők favoritja lehet.

Mint ismeretes, nálam nincs étkezés desszert nélkül, néha ettől nyer értelmet az étterem. Egy külön asztali szórólapon ajánlották a pisztáciás, epres álomsütit, de annyira népszerű volt, hogy sajnos lemaradtam róla. Így maradt a viszonylag szűk választék.

Mákos-meggyes palacsinta vanília fagyival 650 Ft

Egy darab mákkrémmel és néhány szem magozott meggyel dagadtra tömött palacsinta hevert lustán a tányéron, belseje tűzforró, így kifejezetten jól jött hozzá a vanília fagyi. Sensodyne-t használók a gondolatától is óvakodjanak, a hideg-meleg villámcsapás érzékeny fogúaknak nem való. Nem bonyolult desszert, otthon mégsem babrál vele az ember, így időnként jólesik.

„Bereki galuska” (vaníliamártással leöntött piskótafalatkák szederrel és tejszínhabbal) 550 Ft

Mivel már csalódott voltam a pisztációs-epres beteljesületlen vágyam okán, így prekoncepcióval fogadtam a galuskát.
Lehet, hogy igazságtalan is vagyok vele szemben, de nem egy nagy fogás… Minimális mennyiségű piskóta vaníliapuding-tengerben, szederrel. Friss eperrel vagy más idénygyümölccsel jobban szerettem volna.

Összegezve azt mondanám, hogy sok kilométer utazást is megér a Hubertus-Hof étterme a vadételek kiválósága miatt. Éppen a szomszéd asztalhoz tettek le egy varázslatos tálat, amin kemencében sült csülök és mustáros vadmalac pecsenye volt, kapros-tejfölös burgonyával.
Szívélyes társaság volt, látszott, hogy visszajáró vendégek, egy kistányéron kaptam tőlük kóstolót. Azt a fenséges ízt és állagot, amit az a kemencés malachús tudott, nem lehet produkálni modern konyhatechnikával. Mindenképp érdemes rákérdezni egy ott töltött éjszaka alkalmával, hogy van-e mód ilyen étel rendelésére, mert feltehetően az elkészítési idő miatt nem szerepel az étlapon.