Elmentem tehát az Auguszt Kossuth Lajos utcai cukrászdájába. Nagyon szép volt, ámultam is: gyönyörű berendezés, trendi sütemények, egetverő árak. A Daubnerhez képest közel a duplája, a Mihályi Desszertszalonjának szintjén. Na jó, de az prémium kategória, és minden falat élmény. Megtekintve a választékot, örömmel konstatáltam, hogy ott mosolyog rám a címszereplő torta. Gyanút foghattam volna, hogy fondant helyett fehércsoki volt a tetején, de annyira akartam, hogy jó legyen, és annyira bíztam a brandben, hogy eloszlattam a negatív gondolatot. Esetlen fiúgyerek küzdött a csomagolás kihívásával, nem is tudtam, hogy dühös legyek rá vagy sajnáljam, ezért megkértem a pultban tüsténkedő, tapasztaltabb lányt, hogy segítsen már szerencsétlennek, mert szeretnék még ma elindulni a kis csomaggal.
Boldogan haladtam vele, nagy örömmel tettem tányérra a kollégának az egyiket, míg a másikat magamnak akartam. Lepattant a villa az olcsó fehércsoki mázról, de még élt bennem a remény, hogy a kicsit sem diószínű, ám sötét piskótalap között erősen sárgás vaníliakrém talán jó is lehet. De nem volt az. Sőt… Fájdalmasan silány volt. Zéró dióíz, ellenben tömény vajhatás. Jó, megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen az eredeti Esterházy torta, és mi is a receptje, de az, hogy liszt helyett diónak (vagy mandulának) kellene lenni a tésztájában, az alapvetés. Forgattam a számban, és győzködtem magam, hogy finom, de a harmadik falatnál feladtam. Pedig Gombóc Artúr unokája vagyok, de ez a kreatúra a menzák szintjén regnáló fluoreszkáló rózsaszín vajkrémes izéket idézte, amik emberi fogyasztásra csak korlátosan alkalmasak. Gyorsan felkínáltam az irodában másik kolléganőmnek, hátha csak én vagyok ilyen finnyás. Szomorúan nézett rám a kóstoló után, tekintete mident elárult, majd kivitte a maradékot a konyhába.
Ekkor azonnal átmentem a másik szobában dolgozó grafikushoz, hogy elnézést kérjek a sütemény minőségéért, és jeleztem, hogy menő helyről származik, és nem is értem, miért nem jó. Láttam, hogy neki is megvan még a fele. Majd elmondta, hogy egy villa után átadta a másik kollégának, majd ő is kóstolás után a következőnek. És még mindig nem sikerült elfogyasztani az 50%-át sem. Tehát ha jól számolom, öten dolgoztunk be összesen egy szeletet, és egyáltalán nem voltunk boldogok. Ilyen szánalmas befektetés/boldogság aránnyal még nem találkoztam. Az Auchan saját cukrászatának műanyagdobozos termékeinél legalább nincs illúzió. Kevés pénzért silányat kapsz. Az Augusztnál a két tortaszelet kb. 1500 Ft volt. Ennyibe került az a tapasztalat, hogy sohasohasoha többet nem teszem be oda a lábam.
Azóta a neten utánanéztem, és nemcsak én gondolom így. Mások még adtak esélyt, mert azt gondolták, talán rossz szériát vagy pillanatot fogtak ki. De már ők is tudják, hogy a rémség sok pénzért bármikor megismételhető, mondhatni egységes színvonalon hozzák az Auguszt-sztenderdet. Tehát drága Daubneren, Bergmannon és minőségi cukrászatokon szocializálódott, édesszájú fajtársaim! NE MENJETEK AZ AUGUSZTBA SÜTIT ENNI! Adjátok inkább az ott elköltendő pénz felét egy hajléktalannak a Felszab téren, és ne legyetek restek a másik felén bármit venni a Szépvölgyi úti műintézményben! Így nem tudtok hibázni.