x

10 dolog, ami miatt meg kell állnod Gyöngyösön

GasztroNomád kalandozásai, körberágjuk az országot.

Címlap » GasztoNomád kulináris beszámolói

10 dolog, ami miatt meg kell állnod Gyöngyösön

Egyik kedvenc hazai célpontom a Mátra, évente többször is elutazom ide, mert minden évszakban csodás. Így volt ezzel Kodály Zoltán is, aki képes volt egy balatoni villáról lemondani a galyatetői SZOT-üdülő egyetlen lakosztályáért.

Rengeteg időt töltött itt, komponált, túrázott, még Bartók Bélát is megtanította itt arra, milyen tornagyakorlatokat érdemes végezni a szabadban ahhoz,hogy felfrissüljön a test, a lélek és a szellem. A Mátra ebben nagyon erős, jó levegője, varázsa és kiváló szolgáltatásai miatt sokan érkeznek ide rehabilitáció, sportolás, kirándulás és kikapcsolódás céljából.

Gyöngyös – a Mátra kapuja

Bevallom, Gyöngyös eddig számomra valóban csak egy kapu volt. Egy tábla az autópálya kijáratát jelezve, egy lakott terület, ahol a 24-es utat figyelve a megengedett legnagyobb sebességgel áthaladtam. Esetleg az útba eső albán pékségnél még megálltam feltankolni szénhidrátból, de ennyi. Pedig Gyöngyös a Mátra fővárosa, és sokkal értékesebb, mint egy helyközi megálló.

Gyöngyösön van állatkert, ahová sokan jártak oroszlángyerekeket simogatni, amit sajnos már nem lehet egy törvénymódosítás miatt, de még így is egészen közel kerülhetünk hozzájuk és a többi állathoz is. Van egy gyönyörű zsinagóga, ami még csak kívülről tekinthető meg, de reményeik szerint 2018-ban felekezettől független kulturális programokkal, a gyöngyösi születésű Richter Gedeon kiállítással, koncertekkel várja majd az érdeklődőket. Addig is további hét templomot látogathatunk, közülük legnagyobb a Fő téren álló Nagytemplom. Ennek külön épületben lévő kincstára rejti hazánk második legnagyobb katolikus egyházi gyűjteményét. A Városi Könyvtárban (Grassalkovich ház) a magyar impresszionista és naturalista irányzat nagyja, Herman Lipót csodás képei laknak, a Mátra Múzeumban mamutcsontváz is látható, és ha már itt vagyunk, a palóc népművészetről se szabad megfeledkezni.

Ha túl vagyunk a kultúrán, és valami aktív programot szeretnénk, irány a Gyöngyösi Uszoda és Termálstrand, vagy a Mátrai kisvasút. Ezzel eljuthatunk Mátrafüredre, vagy Gyöngyössolymos érintésével a Szalajka-házhoz. Ezt az erdei szállást őszintén ajánlom. Magam is eltöltöttem benne néhány éjszakát, a felújítás eredményeként komfortos, új bútorokkal, gépesített konyhával, panzió színvonalú fürdőszobákkal rendelkezik, mesés környezetben.

De térjünk vissza Gyöngyösre, és az idei Gasztroélmények Évében emelkedjünk túl az albán kakaós csigán! Hiszen a palócok földjén megkóstolhatunk hagyományos és modern helyi ételeket, és borokat is.

Gyöngyös és a Mátrai borvidék

Itt már a honfoglalás előtt is művelték a szőlőt, az 1500-as években pedig 350 bortermelője volt. Főleg fehér szőlő vidék, de az új telepítések itt is követik a trendeket. Második legnagyobb borvidékünk kínálatát érdemes a Fő téren található Mátrai Borok Házában szemrevételezés után meg is kóstolni.
Ha eredetibb környezetre vágyunk, akkor a Farkasmályi pincesor, az Abasári pince vagy a nagyrédei Öreghegyi borozó is jó választás. Szeretettel ajánlom a Nyilas pince Fizzy gyöngyöző borát és a Ákos pince málnás, édeskés Nyárest rozéját hölgyeknek, a gyümölcsös friss mátrai irsai olivért a Bárdos és Fiától, vagy a szintén kiváló mátrai szürkebarátot a Dubicz pincészettől.

Helyi termékek a gasztronómiában

A borok mellett lekvárok, teák, fűszerek, sajtok és a palóc konyha gyöngyszemei várják, hogy felfedezze őket a vendég. A hamarosan elérhető gasztrotérkép segít abban, hogy a beszerzési forrásokat is megtaláljuk. Gyöngyös kiváló vendéglátóhelye, a Kékes étterem adott ízelítőt a nevük alapján ismerősen csengő helyi specialitásokból.

A Nagyrédei Kecskefarm kézműves kecskesajt pástétoma mennyei volt. A palóc leves sem ismeretlen fogalom, de megtudtuk, hogy az igazi változat ürühús, zöldbab és burgonya felhasználásával készül, más zöldséget nem igényel, tálaláskor friss kapros tejföl kerül bele.

Kodály, Mátrai képek című művében is megénekelt híres betyár, Vidróczki nevét viseli a helyi pecsenye, melyet a Kékes étterem sertés szűzből készített.
Titkos összetevője a szalonnás, hagymás, paradicsomos alapban fürdőző velő. Nem egy könnyű vacsoraétel, inkább ebédre ajánlom, nem gondolkodó, ízlelő ínyenceknek, akiket nem zavar a belsőség jelenléte. Bár a velős pirítós országában úgy vélem, nem életszerű ezen finnyáskodni.

A túrógombóc pedig jó dolog, akkor is, ha eperrel töltik, és epervelővel tálalják a ropogós zsemlemorzsában hempergetett desszertet. Ez például egy olyan tétel, amiért kedvem van visszamenni az étterembe.

10 dolog, ami miatt meg kell állnod legközelebb Gyöngyösön:

1. Séta a belvárosban, ahol meseszép épületek vannak (Grassalkovich ház, templomok, szökőkutak…)
2. Herman Lipót kiállítás (ha tetszik Szinyei, nincs kérdés, sehol máshol nem láthatod, van élet a Picasso kiállításon túl)
3. Kisvasút Mátraházára és a Szalajka-házhoz
4. Mátrai Borok Háza (nyáron különösen jó fehéreket szerezhetsz be)
5. Közeli pincesorok
6. Kicsi állatkert, kicsi oroszlánok, olcsó belépővel
7. Kékes étterem (minden tekintetben kifinomult, minőségéhez mérten kedvező áron
8. Számos betegségre gyógyító hatású vízzel rendelkező Gyöngyösi Uszoda és Termálstrand
9. Kiváló programok a Fő téren a bornapoktól a koncertekig, helyi termékek vásáráig
10. Rossz időben értékes gyűjtemények a múzeumokban

Az Észak-magyarországi régió meghirdette a Másfél millió kalória Észak-Magyarországon című kampányát is, ami után azt hiszem, muszáj megtenni a más félmillió lépést Magyarországon, az Országos Kéktúra útvonalán. A számszaki és területi azonosság mellett bátran állíthatom, mindkettőt érdemes bevállalni a komfortzónán innen és túl.

Széki Gabriella