x

Tolnai borvidék

A Tolnai borvidék 1997-ben került kijelölésre, kőként a Szekszárdi borvidék korábbi Völgységi körzetéből, melyhez a Tolnai dombság és a Mezőföld jó termőhelyeit csatolták. Önálló borvidéki rangra 1998-ban emelkedett. A Dél-Dunántúli szőlőtermelő tájba tartozik, jelenlegi területe körülbelül 2200 hektár.

A Tolnai borvidéknek három körzete van, melyek a következők: Tolnai, Tamási és Völgységi körzet. Mindhárom tájegység kiemelkedő minőséget termő szőlőterületeket foglal magába. Mivel területeinek nagy része egykor még a Szekszárdi borvidékhez tartoztak, szőlő- és bortermelésük múltja nagyjából egy gyökérből táplálkozik. Az első emberek, akik szőlőt műveltek a térségben, valószínűsíthetően a rómaiak voltak. A török hódoltság idejéig a fehérbort adó szőlőfajták uralták a tájat. Az ide menekült rácok meghonosították a Kadarkát, melyet sokáig egyetlen vörösbor fajtaként telepítettek. A törökök kiűzése után német nemzetiségű telepesek népesítették be a környéket, akik ismét fellendítették a térség szőlőtermesztését.

A borvidék ökológiai adottsága egyaránt alkalmas a fehér- és vörösbort adó szőlők termesztésére. Az ültetvények javarészt enyhe lejtésű, védett domboldalak lankáin létesültek. A jelenlegi fajtaösszetétel 60 - 40%-os fehérborszőlő túlsúlyt mutat. Területük nagysága szerint a következő fehér- és vörösbort adó szőlőfajták terjedtek el a Tolnai borvidéken: a fehérborszőlő-fajták közül a Chardonnay vezet, melyet a Zöld veltelini, az Olasz rizling, a Rizlingszilváni, a Királyleányka, a Rajnai rizling, stb. követ. A vörösborszőlő-fajták uralkodója a Kékfrankos, melyhez szorosan felzárkóztak a Zweigelt, Merlot, Cabernet sauvignon, Kékoportó és Kadarka ültetvények is. Az itt termelt borok finom savtartalmúak, zamatgazdagok. A borvidék fiatal kora miatt kiemelkedő eredményekkel még nem büszkélkedhet, de már megfigyelhetők a magas minőség előállítására vonatkozó törekvések. Az új telepítések az ún. világfajtákat helyezik előtérbe és számos új pincészet is megjelent az utóbbi pár évben.

Telefon: (+36) 30 985 8991
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu