x

Észak-Dunántúl borrégió

Ezen régió valamennyi borvidékén kizárólag fehérborokat termelnek, jellemzően reduktív iskolázással.

align=left A Buda környéki és a Budapest feletti Duna-szakasz mellett elterülő borvidékek tartoznak ide. A régió valamennyi borvidékén kizárólag fehérborokat termelnek, jellemzően reduktív iskolázással. Jelentős a nemzetközi fajták - Chardonnay, Sauvignon Blanc, Rajnai Rizling, Tramini és Ottonel Muskotály - szerepe. De a hagyományos helyi ízek kedvelői is találhatnak különlegességeket, amit az Olaszrizling mellett a Leányka és a Móron fellelhető Ezerjó képvisel.

A táj és a talaj

Az észak-dunántúli borvidékek a Budapest körül elterülő középhegység a Pilis, a Vértes, a Gerecse és a Velencei-hegység és a valamivel távolabb fekvő Bakony északi nyúlványain fekvő szőlőterületeket foglalja magába. A táj arculatát meghatározzák az egykori sváb telepesek által létrehozott falvak és az egykori nemesi nagybirtokosok romos kastélyai. A térképeken ugyan hegyek, hegységek szerepelnek, ezeket a borvidékeket bejárva valójában inkább barátságos, megművelt területekkel és erdőkkel borított dombvidékkel találkozhatunk. A Dunántúli-középhegység - az ősi gránit alkotta Velencei-hegység kivételével - mészkőből épül fel, így ez a talajtípus és ennek különféle változatai a borrégióban meghatározóak. A mészkövet és dolomitot néhány helyen az egykor itt hullámzó tenger hatására keletkezett homok, kavics és agyag rétegek helyettesítik. A legfelső talajréteget lösz vagy barna erdőtalaj alkotja.

Szőlő és bortörténelem

align=left Buda környékét a korai középkortól kezdve az ország leghíresebb borvidékeként tartották számon. A város polgárainak egyik legfőbb jövedelemforrása a bortermelés és kereskedelem volt. Azokat a domboldalakat, ahol ma Budapest elegáns lakónegyedeit találjuk a Rózsadombon, a Svábhegyen, a Gellérthegyen, a Sas-hegyen a XIX. század közepén még szőlőskertek voltak. Szőlő borította a Budát, illetve Budapestet körülölelő Budai- és Pilis-hegység déli lejtőit is Szentendrétől egészen Budaörsig. A mainál sokkal jelentősebb borászati tevékenységre utal a Budai Vár hatalmas pincerendszere, a Buda környéki falvakban látható pincesorok. Budafokon szintén hatalmas pincerendszer emlékeztet arra, hogy a városrész egykor a magyar borkereskedelem központja volt. (Ezeknek a pincéknek egy része szerencsére ismét borkereskedelmi célokat szolgál.) A régi borászati szakirodalom a budai szőlőket, mint a legszebben és legkorszerűbb módszerekkel művelt szőlőskerteket emlegette. Sajnos a filoxéra vész előtti fajtaszerkezetről keveset tudunk. Buda és tágabb környéke mindig fehérbort termő vidék volt. Egyetlen ősi fajta maradt fenn abból az időből - az is csak Balaton melletti kísérleti birtokokon - az élénk savú, de izgalmas ízvilágú Budai Zöld.

A XI. században alapított Pannonhalmi Apátságban kezdetektől fogva meghatározó a szőlőművelés - ami az elmúlt ötven év kényszerszünete után, most ismét újjáéled.

Program a pincéken kívül

A régió borászatainak nagyrésze Budapest 50 km-es körzetében található, így Budapestről kiinduló, fél vagy egynapos kirándulások ideális célpontjai lehetnek. A borvidékek területei kerékpározásra, gyalogtúrázásra is alkalmasak, a főváros és környéke rengeteg látnivalót, kulturális programot és sportolási lehetőséget kínál, így például a Duna egyes szakaszai nyáron ideálisak az evezést kedvelők számára. A Pannonhalmi borvidék központja, Győr közelében található Pannonhalmi Apátság, Magyarország egyik legszebb építészeti emléke.