Hamvas Béla az itt termett borokról a következőket írta: „Ezzel, hogy korcsmabor, nincsen szándékomban lebecsülni. Sőt. A korcsma, civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják.”
A borvidék erejét mutatja és a minőségi fejlődését alátámasztja, hogy 2007-ben, Frittmann János soltvadkerti borász személyében a Kunsági Borvidék adta az Év Bortermelőjét, Béla Zoltán pinot noirjával és kékfrankosával szerzett aranyérmet.
Mohácsi vész előtti időkből nincs tudomásunk arról, hogy Kiskunság és a Nagykunság területén lett volna szőlőtermesztés. A további története nagyon hasonló a többi alföldi borvidékéhez . A filoxéra pusztítása után megnőtt az immunis homokterületek értéke, ahol ez a veszélyes kártevő nem tudott megélni. A XIX. század végére a borvidék szőlőterülete megtöbbszöröződött. A XX. század 60-as éveiben végrehajtott második rekonstrukció során tovább nőtt a szőlőterület, de ekkor még a hagyományos, zömmel egyszerű tömegbort adó fajták telepítésével. A 70-es évektől kezdődően azonban már a rangos minőségi fajták kerültek túlsúlyba a nagyüzemi ültetvényekben és a kisgazdaságokban is. Nagy területen létesítettek ültetvényeket a pezsgő-alapbor termeléséhez is.
A fehérborszőlők közül a legelterjedtebbek: az olaszrizling, az ezerjó, a pozsonyi- és izsáki(sár)fehér, kövidinka, zöldveltelini és ottonel muskotály. A vörösbor szőlőfajták közül: a kadarka, a kékoportó, a kékfrankos, a zweigelt, a cabernet sauvignon és cabernet franc a legfontosabbak. Emellett a csemegeszőlő termelése is kiemelkedő ezen a vidéken. Fehérboraik a talajnak megfelelően többnyire lágyak, gyakori a magas cukor- és alkoholtartalom. A vörösborok savai egyértelműek, hiányzik belőlük a komplexitás. A pezsgőgyártásban is szép eredményeket érnek el, ezen a téren kiemelkedik Izsák.
A borvidékhez kapcsolódó hegyközségek: Akasztó Hegyközség Ágasegyháza Hegyközség Ballószögi Hegyközség Bácsszőlősi Hegyközség Bócsai Hegyközség Csengődi Hegyközség Csikéria - Tompa Hegyközség Fülöpháza Hegyközség, Fülöpszállási Hegyközség Helvéciai Hegyközség Imrehegy Hegyközség Izsáki Hegyközség Jakabszállási Hegyk. Jánoshalma-Borota Hegyközség Jászszentlászló Hegyközség Kaskantyú Hegyközség Keceli Hegyközség Mathiász János Hegyközség Kerekegyháza Hegyközség Kéleshalom Hegyközség, Kiskőrös Város Hegyközsége Kiskunfélegyháza Hegyk. Halasi Hegyközség Kiskunmajsai Hegyközség Kunbajai Hegyközség Kunfehértói Hegyközség Lajosmizse és Vidéke Hegyközség Lakiteleki Hegyközség Nyárlőrinci Hegyközség Orgoványi Hegyközség Páhi Hegyközség Pirtó Hegyközség Aranykulcs Hegyközség Soltszentimre Hegyközség Soltvadkerti Hegyközség Homokgyöngye Hegyközség Szentkirály Hegyközség Tabdi Hegyközség Tázlári Hegyközség Tiszaalpári Hegyközség Tiszakécske Hegyközség Cibakháza Hegyközség Cserkeszőlői Hegyk., Csépai Hegyközség Jászberényi Hegyközség Jászszentandrási hegyközség Nagyrévi Hegyk. Tiszakürti Hegyközség Tiszasas Hegyközség Tiszaug Hegyközség Albertirsa-Inárcs-Örkényi Ceglédberceli Hegyközség Nyársapáti Hegyközség Strázsahegyi-Szárazhegy Hegyk. Bénye-Gomba Hegyközség Dömsödi Hegyközség Mélykúti Hegyközség Szanki Hegyközség Hevesi Hegyközség Sziget Hegyközség Dusnok Hegyk. Dávodi Hegyközség Tiszaföldvár-Homok Hegyközség Nagykőrösi Hegyközség Kóka Hegyközség.