x

Tokaj, őszi hangulatban

Tokaj, őszi hangulatban

Nagyon jól járt, aki október első hétvégéjén Tokajt vette célba. Az immár tizedik alkalommal megrendezett Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok felejthetetlen hangulattal ajándékozták meg a látogatókat. De ebbe a csinos kis városba egész ősszel érdemes ellátogatni.

Mindig apró, mindig jelentős

Tokaj sohasem volt ötezer főnél nagyobb lélekszámú város.
Hogy az elmúlt évszázadokban mégis nagy jelentőséggel bírt, az annak köszönhető, hogy valaha egyedül itt volt a Tiszán átkelési lehetőség. A hajdani masszív kőhíd ugyan nincs már meg, de nem messze állt mai utódjától. Az itt lakók természetesen ki is használták ezt a lehetőséget, és különböző vámokat szedtek az áthaladó kereskedelmi karavánoktól. A kereskedők közül később sokan le is telepedtek itt, jelentős volt például a görögök jelenléte a városban. Nem véletlen, hogy városközpont jellege mennyire hasonlít Szentendréhez – itt is, ott is a görög kereskedők idejében alakult ki a hangulatos központ a girbe-gurba utcácskákkal, a jellegzetes templomokkal. Tokajban jelenleg öt (!) felekezet templomát is megtaláljuk.

Régenvolt vár

Valaha Kelet-Magyarország egyik legnagyobb vára állott itt. II. Rákóczi Ferenc robbanttatta fel, hogy ne kerüljön a császáriak kezére. A környék jó néhány, ma is álló háza a vár építőanyagából készült. A ma megtalálható borospincék egy része is legalább 400 éves.
Az aszukészítés titkát már akkor is ismerték, ráadásul sokkal több szőlőfajtából készültek a borok – a maihoz hasonló technológiával. Sajnos a filoxéra a teljes állományt elpusztította, és a járvány után már csak négy fajtát telepítettek újra. Szinte teljes egészében ezekből készülnek a mai tokaji borok.

Kis termelő, nagy termelő

Több százan foglalkoznak itt bortermeléssel, az apró családi pincészettől a hatalmas borgazdaságig. Mi a legnagyobb pincét néztük meg. A tekintélyt parancsoló föld alatti labirintus majdnem öt és fél kilométer hosszú, és ötezer hordó bor található benne.
Ha azt nézzük, hogy egy új hordó 80-100ezer forint, és időnként bizony óhatatlanul cserélni kell őket, elképzelhető, hogy milyen háttér kell egy ilyen hatalmas üzem működtetéséhez. A termékek is többmilliós szériában készülnek, Magyarország szinte minden áruházláncában megtalálhatók. A nagy tétel tudja biztosítani a viszonylag kedvező árat – már ezer forint körül kapható garantáltan minőségi szamorodni – persze a különlegességeket kedvelőknek mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk.

Tokaji 1868-ból

A pincében múzeális borokat is őriznek szép számmal. Szigorúan számon tartják az évjáratokat és a mennyiségeket. A néhány száz vagy ezer palack hatalmas értéket képvisel, a legrégebbi Tokaji, ami itt fellelhető, 1868-ból származik.
Az ódon, patinás üvegeket minden látogató megtekintheti, persze tisztes távolságból. A pince központjában hatalmas terem található, ami valaha kőbánya volt, és az évszázadok során vájták ki ilyen hatalmasra. Az itt kitermelt kőport az ország minden részébe és a határon túlra is szállították. Ez volt az akkor létező legjobb súrolópor, amivel az asszonyok rézüstjeiket és egyéb edényeiket tisztították.

Egy fantasztikus színház

Gondolták volna, hogy egy ilyen pici városban négyszáz személyes színház működik?
A modern, szemet gyönyörködtető épületet egy éve adták át, és a legkorszerűbb hang- és színpadtechnikai berendezésekkel látták el. Még forgószínpaddal is felszerelték. A nézőtér elegáns vörös bársony borítású székei üresen is elegáns látványt nyújtanak. Saját társulat ugyan nincsen, de Budapestről, a környező városokból, sőt a határon túlról is rendszeresen érkeznek vendégprodukciók. Közvetlenül a színház mellett található a szintén nemrégiben felújított zsinagóga, ami jelenleg kulturális és konferencia-központként működik.

Felvonulás, szőlő-összeadás

A már említett Szüreti Napok három nap önfeledt szórakozást kínál kicsiknek és nagyoknak. Szombat délután éppen a felvonulásba csöppentünk bele.
A színes és vidám csapatban a környező településekről mindenki ott volt, aki élt és mozgott, és akinek köze van a szőlőhöz és a borhoz. A vidám óvódásoktól a hordókészítőig, a nyalka huszároktól a szemrevaló szüretelő lányokig láthatólag mindenki vidáman üdvözölte az addigra már hatalmasra duzzadt tömeget. A felvonulás végeztével a központi színpadon a környék polgármesterei jelképesen összeadták a szőlőt.
Egy hatalmas dézsában gyűltek a fürtök. Az illusztris eseményre még Ausztriából is érkezett vendég-polgármester.

Hétvégi pihenésre ideális

Tokaj ma már viszonylag könnyen elérhető. Ha nincs is végig autópálya, Miskolcig gyorsan lejuthatunk, és onnan már csak egy ugrás.
Aki a nyugalmat szereti, feltétlenül nézze meg az őszi Bodrogot. A nyugodt víztükör a fölé hajló, rozsdabarna levelekkel tarkított ágak fantasztikus élményt nyújtanak. Költőknek kötelező, mindenki másnak ajánlott program...

Fotók és szöveg: vp
  • 
  • Malomkert Panzió és Étterem

    Malomkert Panzió és Étterem

    Étterem és hotelegyüttesünk a világ zajától távol, csendes, festői szépségű környezetben fekszik Nagybörzsönyben. Az épület uniós pályázat keretein belül épült a 2010 és 2012. év között. Épületkomplexumunk a falu főterén helyezkedik el, mégis csendes, nyugodt helyen.
    Nagybörzsöny