x

Szeged, Napfényország fővárosa

Szeged, Napfényország fővárosa

Képzeljenek el madártávlatból egy óriási, napsütötte, kedélyes hangyabolyt, ahol a szorgalmas rovarok helyett vidám fiatalok és idősebbek nyüzsögnek, bicikliznek, buliznak, élik az életüket. Szeged ilyen hely. Egyetemi város lévén az élet az évszaktól függetlenül soha nem áll meg: szeptembertől júliusig diákok, nyaranta pedig a változatos kulturális rendezvényekre érkezők töltik meg élettel a város utcáit. Bármerre néznek a belvárosban, mindenfelé szépen felújított épületeket, szobrokat és kávézókat láthatnak a bámészkodók.

Bringások paradicsoma

Ahogy egyre gyakrabban hallani, hogy éghajlatváltozás veszélyeiről és az üzemanyagok drágulásáról, úgy gyarapszik Európában azoknak az embereknek a száma, akik drótszamárra ülnek.
A közlekedésnek ez a módja szinte ingyen van, nem szennyezi a környezetet, ráadásul egészséges. Ahhoz azonban, hogy az emberek mind többen választhassák a kerékpározást, szükséges a megfelelő infrastruktúra megléte is: kerékpárutak építése, kerékpársávok kijelölése, tárolók kialakítása. Nos: Szeged ebben is követi az európai trendeket! A városban folyamatosak a kerékpárutak fejlesztését célzó projektek, melyeket rendszerint az Európai Unió is támogat. Ennek köszönhetően gyakorlatilag nincs olyan része a városnak, ahová ne lehetne szélsebesen, biciklink nyergében eljutni.

Intercityvel is vihetünk kerékpárt!

Ha pedig elfáradtunk a tekerésben, akkor a bicikliutak mentén a város bármely pontján könnyedén találhatunk tárolót, ahová letehetjük járművünket, amíg magunkhoz veszünk némi frissítőt, például egy cukrászdában vagy kávézóban.
Szeged számos pontján működnek kerékpáros boltok és bicikliszervizek is. Figyelemre méltó tény, hogy ma már minden nagyobb útépítési vagy útfelújítási munka együtt jár az érintett utakkal párhuzamosan futó kerékpárutak kiépítésével vagy felújításával. Hasznos tudni, hogy ha tömegközlekedéssel tervezzük a látogatásunkat a Napfény városába, a kerékpárosok számára legpraktikusabb megoldás a vasút: a Budapestről óránként induló InterCity vonatok mindegyike továbbít kerékpárszállító kocsit is az ország délkeleti kapujába.


Napfényfürdő Aquapolis

A dél-alföldi régió a téliszalámi, a paprika és a Feszty-körkép mellett fürdőiről is egyre ismertebb: ott van például a mórahalmi vagy a kiskunmajsai fürdő, Gyopárosfürdő, a gyulai várfürdő... A „család” legfiatalabb tagjaként idén nyártól a szegedi Napfényfürdő Aquapolis is várja a lubickolni vágyókat! Ez a nagyberuházás az egykori termálfürdő, a szegediek által csak „Gombának” becézett létesítmény helyén valósult meg. Elhelyezkedése nagyon szerencsés, mivel éppen a városi strand és egy elegáns gyógyszálló között helyezkedik el, ráadásul mindkettővel fedett folyosós összeköttetésben áll. A fürdő alapvetően két nagy részből foglal magába: az óriási, panorámaablakos élménymedence-teret, és az ezzel kiúszón át összeköttetésben álló wellness medencét.
Akik adrenalinban gazdag kalandot keresnek, biztos, hogy nem fognak csalódni: 13 óriási csúszda várja őket, melyek együttes hossza 1 km, ráadásul itt üzemel az Európában a maga 272 méterével leghosszabb, egész évben működő vízi testcsúszda is.

Gyógyfürdő és kórház

A fürdő rendelkezik egy igen jól felszerelt, nagy kapacitású, színvonalas gyógyászati részleggel is, ahol többek között egyéni gyógytorna szobák, fizikoterápiás szobák, valamint tangentoros kezelés várja a mozgásszervi betegedésből gyógyulni vágyó vendégeket. A gyógykomplexummal együtt megépítésre került egy, 14 különálló szobával és külön fürdőszobákkal rendelkező nappali kórház. A gyógyfürdő Magyarország egész területéről fogadja a betegeket, a kezeléseket pedig a helyi szakorvosok TB-támogatással írják fel. A legkisebbekre is gondolva kialakításra került egy sokoldalúan felszerelt helyiség, ahol az anyukák nyugodt körülmények között tudnak kettesben maradni csecsemőikkel. A tervezők igyekeztek azoknak is a kedvében járni, akik kifejezetten relaxálni jöttek a fürdőbe: nekik ajánljuk az úgynevezett „csendes wellness” részleget.

Vissza a természethez!

A híres francia filozófus, Rousseau felszólításának eleget tenni vágyók is megtalálhatják a számításukat Szegeden, ugyanis a város rendkívül gazdag zöld növényzetben.
Az utcák legnagyobb részén – a belvárosban és a külterületeken ugyanúgy – árnyékot adó fasorok húzódnak végig. Érdemes ücsörögni kicsit a város főterén, a híres Széchenyi téren, vagy az újszegedi ligetben. Érdemes felkeresni az Újszeged szélén található Egyetemi Füvészkertet is. Itt megcsodálhatjuk többek között a ritkaságszámba menő indiai lótuszt, vagy a XX. század első felében kihaltnak hitt szecsuáni ősfenyőt. Ha kedveljük a különleges állatokat, mindenképp keressük fel a város másik szélén, az 55-ös főút kivezető szakaszán található Vadasparkot, amely a közelmúltban komoly felújításon és bővítésen esett át!

Pezsgő kulturális élet

Szeged városában a „kulturális ínyencek” is igazi csemegékre lelhetnek, a városban gyakoriak a különböző fesztiválok, koncertek, színházi bemutatók. Most a teljesség igénye nélkül szeretnénk kiemelni néhányat a jelentősebb rendezvények, látványosságok közül.
Az egyik legjellegzetesebb esemény a minden májusban megrendezésre kerülő, általában egy hetes „Szeged napja” rendezvénysorozat, melynek lezárásaként nem mindennapi különlegességet jelent az Eiffel Gusztáv által tervezett Belvárosi hídon megtartott Hídi vásár. A város másik legismertebb eseménye a színházak szerelmeseit csábíthatja igazán: ez a nemzetközi hírű Szabadtéri játékok, melyet nyaranta a Dóm téren rendeznek. A nyár lezárásaként főleg a fiatalok kedvében jár a város a már szintén hagyománynak számító Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) megrendezésével.
Ez egy igazi, felhőtlen, nyár végi mulatozás az újszegedi Partfürdőn.

Válasszuk a tömegközlekedést!


Ha autóval is érkezünk a városba, akkor is érdemes inkább nagy sétákat tenni a belvárosi nevezetességek között, a külső területek eléréséhez pedig jó megoldás a tömegközlekedés. Szeged az utóbbi években komoly ráfordításokkal jelentős mértékben javította a tömegközlekedési hálózat és az eszközök színvonalát. Kitűnő műszaki állapotú, modern járművek és jól átgondolt vonalhálózat teszik kényelmessé az utazást. Pár éve turistacsalogató látványosság a nosztalgiavillamos.
A fiataloknak újdonság, az idősebbeknek pedig nosztalgia érzését jelenti a kedves-bumfordi százéves járgányok látványa. A tömegközlekedés igénybevételével továbbá alkalmunk nyílik –a vonalak vezetéséből adódóan- olyan részeit is látni a városnak, amelyeket autóval nem biztos, hogy útba ejtenénk, ezzel is közelebb kerülhetünk Szegedhez, mint élettérhez.

Az ország déli kapuja

Szeged az ország déli kapujaként közel fekszik a román, és még közelebb a szerb határhoz.
Ha gépkocsival érkezünk a városba, érdemes felkeresni a nagyjából 90 kilométerre található, egyre inkább megújuló Temesvárt (Timişoara) Romániában, vagy az 50 km-re fekvő Szabadkát (Subotica) és Palicsfürdőt (Palić) Szerbiában.

Almási Bernát