x

Somogyvámos, a nyugalom völgye

Ha a Balaton déli partján Fonyódnál elfordulunk Kaposvár irányába, hamarosan lankás dombok közé érünk. Somogyvár közelében már hangulatos mellékút vezet célpontunkhoz, a festői völgyben megbújó Somogyvámoshoz.

Népszerűvé vált
Egy-két évtizeddel ezelőtt az emberek többsége nem nagyon hallott erről a helyről. Ami miatt népszerűvé vált, az a falu határában fokozatosan kiépült Krisna-völgy. A völgy élete szervesen elkülönül az őslakosok által lakott településtől - kanyargós kis úton tudjuk megközelíteni, ahol már messziről látszanak az épületek. Talán ez a látvány az, ami a Krisna-hívők tetszését elnyerte, hogy a nyüzsgéstől elvonulva megépítsék saját kis birodalmukat.

Egyszerű életmód és vendégszeretet
A magyar tengertől mindössze harminc kilométerre található Krisna-völgy igazi felüdülést nyújt nemcsak látványban, hanem lelkileg is.
1996-ban épült itt fel Magyarország első védikus temploma, majd szép fokozatosan a falu is, ahol a krisna-hívők a hindu hagyományok szerint élik mindennapjaikat. Ha a földeken dolgozó, színes száriba öltözött lányokat megpillantjuk, olyan érzésünk is lehet, hogy valahová keletre repített minket a sors, csak a táj egy-két eleme árulkodik arról, hogy Európában vagyunk. Nem is gondolnánk, hogy évente 15-20 ezer látogató kíváncsi arra, hogyan is élnek a krisnások. Vendégszeretőek és türelmesek, annyi bizonyos – a látogatók betérhetnek szentélyükbe, és bepillantást nyerhetnek egy, az európai hagyományoktól gyökeresen különböző világba. Az egyszerű életmódot jól ellenpontozza az épületek gazdag díszítése, a színes ruhák forgataga. A falu turizmusból származó bevétele is jelentős, a belépődíjak megfizetésén túl a látogatók rengeteg emléktárgyat vásárolnak az erre a célra kialakított shopban.

Dísztavak és arborétum
A völgy teljes területe kétszázhatvan hektáron fekszik. Rendkívül változatos élmény: van itt kulturális központ és arborétum, dísztavak és tehenészet, méhészet és biokertészet...
Az arborétumba Kalkuttából hozták az itt lakók a különleges fajtájú növények egy részét. A házimunkához az itteniek nem használnak káros vegyszereket. A takarításhoz, tisztálkodáshoz természetes alapanyagú szereket alkalmaznak, és ez igaz a főzésre is. A fiatalok helyi iskolában tanulhatnak, és az önfenntartásból adódóan munkalehetőség is mindig van. A látnivalók legszebbike az indiai szentély, ami minden idelátogatót elvarázsol. A kirándulás végén a völgy éttermében kóstolhatjuk meg a különleges, egyedi ízvilágú csemegéket.

Az Öko-völgy program
Nagyon lényeges, hogy az itt élő emberek nemcsak a hagyomány, hanem a környezettudatosság jegyében is gyakorlatilag teljesen önfenntartók.
Felismerve az éghajlatváltozás egyre súlyosbodó problémáját, ezen a helyen példamutatóan oldják meg a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” mondást a gyakorlatban is. Az Öko-völgy program egyszerre kísérlet és napi életvitel mintegy százötven itt élő és dolgozó embernek. Az önellátó kis közösségek visszahozzák a napjainkra szinte eltűnt élő faluközösségi érzést, harmóniában élnek a természettel, és egy fikarcnyival sem járulnak hozzá bolygónk állapotának további romlásához. A bűnmegelőzés és a szenvedélybetegségek megelőzése is fontos szempont számukra. A régi görög mondást, az „ép testben ép lélek” igazságát a huszonegyedik században jogosan kell kiegészítenünk az „ép környezetben” lábjegyzettel. Régen ez adott volt, ma már azonban olyan kincs, ami nem adatik meg mindenhol.

Somogyvámos, űrállomás
Ha eljöttünk a Völgyből, Somogyvámos még mindig tartogat számunkra látványosságot.
Egy startoló űrhajóra emlékeztet a falu határában, a szántóföld közepén álló templomrom. A Puszta-torony nevű épület romos állapotában is egyedi és gyönyörű. Immár nyolcszáz éves, és már csak a nyugati fala, a szentély egy része és a torony maradt belőle. Bár most a lakott területtől távol esik, valamikor itt terült el az ősi Vámos nevű község. Már akkor sem lehetett új település, hiszen írásos emlékek tanúsítják, hogy a hely már az avar időkben is lakott volt. A templomot nemrégiben fehér festékkel kezelték, hogy jobban ellenálljon az idő viszontagságainak. Ettől talán még különlegesebb a puszta közepén álló ceruza-formájú torony.

Első világháborús emlékmű
Érdemes még megnézni a falu első világháborús hősi halottainak emlékművét. A bevonultak közül huszonkilencen már soha nem láthatták viszont a szelíd somogyi lankákat, tizennyolc özvegy és öt árva siratta őket. A katolikus és evangelikus templom között található kis téren olvashatjuk el az összesen száznyolc bevonuló nevét.

Somogy, a felfedezésre váró megye
Régen Somogyországnak is nevezték a viszonylag nagy kiterjedésű megyét, ami dimbes-dombos tájaival varázslatos kirándulásoknak nyújt kitűnő terepet. Az aktív pihenést kedvelőknek nyugodt szívvel ajánljuk, hogy pattanjanak bringára, és két keréken hódítsák meg az apró kis falvakat. Akár egy Balaton-kerülő túra kitérőjeként is programba iktatható. Fedezzük fel, megéri...
-vp-
  • 
  • Malomkert Panzió és Étterem

    Malomkert Panzió és Étterem

    Étterem és hotelegyüttesünk a világ zajától távol, csendes, festői szépségű környezetben fekszik Nagybörzsönyben. Az épület uniós pályázat keretein belül épült a 2010 és 2012. év között. Épületkomplexumunk a falu főterén helyezkedik el, mégis csendes, nyugodt helyen.
    Nagybörzsöny