Ócsa, az Alföld kapuja

align=left Ócsa nagyközség a Duna-Tisza közén fekszik a Duna-Tisza közi homokhátság és az Ős-Duna egykori medrében visszamaradt úgynevezett turjánok határán. A turjánok vízi élővilága gazdagítja a tájat, a felszínét fedő löszréteg alá vájt borospincéi a népi építészet egyedülálló különlegességeinek számítanak.

Európa-hírű természetvédelmi terület

align=left Budapesttől 30 kilométerre délre, az Alföld és a Gödöllői-dombság találkozásánál, az Ócsa-Dabas-Inárcs települések által közrefogott terület 1975 óta az Ócsai Tájvédelmi Körzet nevet viseli. Ez a védett terület a mély fekvésű láprétekben és láperdőkben gazdag vidék növény- és állatvilágát, tájképét és kultúrtörténeti értékeit hivatott őrizni. Az Ócsa környéki lápmedencéket az Ős-Duna hozta létre sok ezer évvel ezelőtt. Az egykori Duna-meder kavicstakarója képezi az altalajt, melyen a vízi szervezetek és élőlények maradványaiból vizet alig áteresztő málladék jött létre, szigetelve a mélyedéseket.

Egyedülálló fajgazdagság

A tőzegen speciális igényű növények – „lápi ritkaságok” – telepedtek meg. align=left A láp nehezen átmelegedő, vizes, hideg talaján ezek túlélték a jégkort követő felmelegedést, vagyis a lápi növényfajok egy része hazánkban jégkori maradványnövény. A jégkorszakot követő idők képe, a változatos növényzethez és mikroklímához kötődő állatvilág is megmaradt, mely fajban és egyedszámban is igen gazdag. Különösen az Alföld lecsapolt mocsárvilágával eltűnő halfajok, kétéltűek, hüllők, rovarok, madarak nagy fajszáma jellemző.

Túlélte a pusztítást

Az elmúlt évszázadban az ócsai tájat és élővilágot nagyon sok negatív hatás érte. Az Öregturján legszebb lápjait "felélte" a tőzegbányászat. Aztán a terület mellett kavicsbányát nyitottak, elvitték a legszebb homoki gyepeket. Utat építettek, az úton most nagy forgalom zavarja az élővilágot. A legnagyobb károsítás azonban a terület vízrendezés címen végrehajtott lecsapolása jelentette.
Bár mindez sok kárt okozott, Ócsa mégis túlélte, és ma is az ország egyik legfontosabb, Európa-hírű természetvédelmi területe.

Az Ócsai Madárvárta Egyesület

Az egyesület nagyon sokat tesz azért, hogy szélesebb körben is megismerjék az itt található természeti kincseket: nemcsak az úgynevezett Madárvártán tartanak ismeretterjesztő előadásokat, hanem általános- és középiskolákban is. align=left 2004-ben adták át – Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz csatlakozó – a területet és az egyesület tevékenységét bemutató tanösvényt. Igény szerint segítik a hozzájuk forduló általános- és középiskolai csoportok gyakorlati és terepi képzését, a környezeti nevelők munkáját.

Az egyesület tevékenységének mégis legfontosabb része az énekesmadarak monitoring jellegű vizsgálata. Ennek keretében 1983-2006. között 155 fajba tartozó közel 275.000 madarat fogtak és gyűrűztek. A madárgyűrűzés bemutatása népszerű program az idelátogatók körében. 2002-ben adták át az Egyesület Oktatóközpontját. Azóta egész évben lehet a területen tevékenykedni, az időjárástól függetlenül. Az épületben 40 főt befogadó előadóterem, laboratórium, és 4 vendégszoba is helyet kapott.

A református műemlék templom

A királyi alapítású monostorok közé tartozó ócsai premontrei prépostság temploma középkori templomépítészetünk jelentős és egyik legépebben megmaradt emléke. A szentélyében feltárt freskóegyüttes Árpád-kori falfestészetünk egyik kiemelkedő együttese.
align=left Az ócsai premontrei prépostságot feltehetőleg II. András alapította, így valamikor 1210-1235 között létesülhetett. A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben. A jelentősen megrongálódott épületet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, koragótikus stílusban. A török időkben mecsetként használták. 1560-ban a reformátusok vették át, és használták annak épen álló részeit.
Az 1900-as feltárások során felszínre került a XIII. század utolsó negyedéből származó, a főszentély falát díszítő falképegyüttes: a szentélyben a Maiestast körülvevő apostolok láthatók fülkékben, a szentélyt elválasztó hevederíven Szent Miklós és Szent György alakja, a presbitérium északi falán, pedig Szent László és Szent Margit legendájából vett jelentek jelennek meg. Vele szemben délre az Utolsó ítélet ábrázolása került.

Az Öregfalu

Ócsa legidősebb része, az Öregfalu, közepén a XIII század elején épült román bazilikával, igazi néprajzi csemege. 1975-ben a területtel együtt helyezték védelem alá a 62 portából álló falurészt, melynek kétbeltelkes településszerkezete több száz éves. A templomot körülölelő kicsi telkeken álló parasztházak legöregebbjei a XVIII sz. végén épültek. A településforma lényege, hogy nem a lakóház udvarán, hanem a lakótelkeket övező kertben, ólastelkeken voltak a telkes jobbágyok istállói, széna-szalma boglyái, cséplőhelyei és itt tartották az egész állatállományt. Mivel a férfiak igen sokszor éjszakára is kint maradtak, a szállástelkes ragadványnév is ismert erre a településszerkezetre.
A védelemnek köszönhetően ma hat egyedi műemléki védelem alatt álló ház van az öregfaluban, megőrizve a kor magyaralföldi építészetének sajátosságait.

A Tájház

align=left Közvetlenül a templom mellett álló épület és porta ad otthont a néprajzi gyűjtemény nagy részének. A gyűjtemény 80-90 százalékát szeretettel, segíteni akarással ajándékozták oda a lakosok. 1980-ban falra került a működési engedély és megnyílt a látogatók előtt az Ócsai Tájház. Ma már öt porta épületegyüttesének összefoglaló neve a Tájház. A telkek egy kivételével átjárhatók.
Az épületeknek külön nevük van. A Tájházban és az udvarán lévő istállóban van a néprajzi gyűjtemény. A szomszédos telken egy annál szerényebb, kéthelyiséges zsellérház áll, ez az úgynevezett Melegedő. Működik a kemence, a csikótűzhely.
Az Ágasház portájára jelenleg még nincs átjárás, oda az utcáról lehet bejutni. Nevét a jól látható, a falon kívül futó ágasfáról kapta, ami a szelemengerendát tartja. Ez a három épület egyedi védelem alatt áll.

A pincesor

align=left Bár Ócsa nem a bortermeléséről híres, a felszínt fedő löszréteg alá vájt borospincéi a népi építészet egyedülálló különlegességeinek számítanak. Az öreg-hegyi löszréteg alá vájt pincesor a XVII. századból származik, ami ékes bizonyítéka annak, hogy már négyszáz évvel ezelőtt is műveltek itt szőlőt. Az Öreg-hegy pincesorán vagy 100, jellegzetesen alföldi, nyeregtetős, ollóágas, zsúptetővel fedett, hosszú hordógurító gádoron megközelíthető, többágú pince található.