Egy világjáró Portugáliában

Hogyan keveredtél erre a távoli vidékre?

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok szociológia-pedagógia szakon. Korábban Lengyelországba is az egyetemen keresztül jutottam, az Erasmus elnevezésű külföldi részképzést támogató programmal. Most a szakmai gyakorlatomat töltöm egy fantasztikus portugál kisvárosban, melynek neve Póvoa De Varzim.

Milyen volt az első időszak, a beilleszkedés?

Éjszaka landolt a gép, és ahogy a pilóta ráfordult a leszállópályára, tökéletesen, teljes kivilágitásban láttam a várost... A folyót a hidakkal, szinte kézzelfogható volt minden. Éreztem, hogy itt különleges élményekben lesz részem. Persze minden kezdet nehéz... Az első időkben olyan voltam itt, mint egy kisgyerek, pedig Amerikától Finnországig, a Balti államoktól Törökországig sokfelé megfordultam már. Alig ismertem a nyelvet, s mint hogy itt nem sokan beszélnek angolul, elég nehéz volt megértetni magamat. Azóta eltelt négy hónap, s annak ellenére hogy tél van, itt mindig melegség árad az emberekből. Segítőkészek és akkor is nagyon kedvesek, ha ebből semmilyen hasznuk nincsen. Három hónapja dolgozom az önkormányzatnál – a szakmai gyakorlatomat ott töltöm – az első két hónapban a főnökömmel csak néhányszor találkoztam, de bármit kértem, az úgy lett. Most egy hónapja mellette végzem a munkám, azóta felajánlotta a nyaralóját egy hétvégére nekem meg a családomnak, amikor eljönnek meglátogatni.

Jut időd a megszokott sportra, mozgásra?

Kezdetben nagyon hiányzott a kerékpár, de mostanra sikerült beszerezni egyet. Emellett járok úszni és rengeteget gyalogolok a város felderítése közben. Nemrég pedig rátaláltam egy tánciskolára, ahol szalon- és latin táncokat tanulok. Emellett otthon rendszeresen jógázom. Kár, hogy tél van, mert a hullámlovaglást is nagyon szívesen kipróbálnám.

Volt időd felfedezni az országot?

Mivel nem egy óriási országról van szó, nem kell messzire menni ahhoz, hogy bejárjuk a különböző szegleteit. A legnagyobb távolság is csupán 750 kilométer, mégis itt található Európa leghosszabb óceánpartja. Találunk sziklás, homokos, kavicsos részt is. A tenger haragja is különböző, néha nyugodt, máskor három, de nem ritkán tíz méteres hullámokkal is jelzi a viharos idő érkezését. Mivel az országot nem érintették igazán egyik világháború eseményei sem, rengeteg olyan városa és épülete van, ami szinte érintetlenül vészelt át évszázadokat. S még az is elmondható Portugáliáról, hogy övé Európa legfiatalabb fővárosa! A régi Lisszabon ugyanis a modern kori történelem legnagyobb földrengésében szinte teljesen elpusztult 1755-ben, és a helyére egy csodás, akkor modernnek számító nagyvárost álmodtak.

Póvoa De Varzim tengerparti város, Európa egyik nyugati kapuja.

Igen, az én kis városkám többek közt a gyönyörű, strandolásra kitünően alkalmas homokos tengerpartjáról híres, amit nyáron előszeretettel látogatnak a franciák és a spanyolok, de az angol vendégek is gyakran megfordulnak itt. Nagyvárosi jellegű és mégis felfedezhető a vidék érintése is a tájban. Itt található Észak-Portugália talán legrégibb és legnagyobb kaszinója, ahol híres előadók szórakoztatják a közönséget. Városnézés közben az ember néha nem tudja, hogy a lába elé nézzen, vagy az épületeket csodája, mert a kicsiny utcák és terek szinte mindenhol apró kockakövekből van kirakva, tengeri és más érdekesebbnél-érdekesebb motívumokkal díszítve. Ebben a városkában megtaláltam a pihenéshez szükséges nyugalmat, ugyanakkor a pezsgő kulturális és éjszakai élet is egy karnyújtásnyira zajlik. A város minden része tele van hangulatos kis kávézókkal, ahol a nap minden szakában látni beszélgető embereket egy finom kávé és süti mellett. Ráadásul Portó is közel van, mindössze húsz perc alatt elérhető.

Portugália katolikus ország, ahol a hagyományok ma is elevenen élnek...

Az emberek vallásossága a hétköznapok folyamán nem annyira érezhető, de tény, hogy a portugálok életében mai napig előkelő helyet foglal el a vallás. Csak Póvoa de Varzim-ban annyi templom van, hogy igazából megszámolni is nehéz lenne őket. Emellett olyan rangos eseményeknek is helyt ad a város, mint a nemrégiben megtartott könyvhét, ahol százhúsz világhírű író is jelen volt, vagy a minden évben megrendezett nemzetközi komolyzenei találkozó.

Hogyan viseled az időjárást, hiszen a tengerparton rendkívül gyorsan váltakozik az eső és a napsütés...

Többen hasonlítottak már egy kis gyíkhoz, aki, ha kisüt a nap, akkor azonnal sütkérezik. A többiek még alszanak, de én már biztos kinn fekszem a napágyon, ha hűvös az idő, akkor kabátban. De még így is olyan energiával tölt fel, mint semmi más. Nagy valószinűséggel nem csak engem, hanem az összes embert aki itt él, ezért van mosoly és kedvesség a legtöbb ember szemében. Egyébként az időjárás télen is rendkívül enyhe, ezért a lakásokban nincs is fűtés. Mivel elég fázós vagyok, ezért aztán előfordul, hogy téli estéken be kell magam csavarni takarókkal.

Említetted, hogy Portugálián kívül egy sor más országban is jártál. Melyek voltak a legpörgősebb útjaid?

Több ilyen is volt, s nem egyszerű a rangsorolás. A síútjaimat mindenképpen ide sorolnám, hiszen azok alapvetően a mozgásról szólnak. A legmozgalmasabbnak mégis a legutóbbi török körutazásomat és a Tenerifén eltöltött nem egészen egy hetemet mondanám! Alapvetően mind kettő kalandtúra volt, nem voltak fix állomások és programok sem. Törökországban a helyiek ajánlatait követve olyan dolgokat és helyeket fedezhetünk fel, amik nem szerepelnek a legtöbb útikönyvben. Tenerifén szintén nem volt fix szállásunk. Hogy hol aludtunk? Ahol az éjszaka utolért bennünket. Azon kevesek közé tartoztunk, akik ezen a „luxusszigeten” a csillagos ég alatt töltöttük az éjszakát.

Lengyelországban hogy érezted magad?

Ott természetesen a tanulás volt a fő elfoglaltság, de emellett rengeteget utaztam. Lengyelország szivében éltem, a harmadik legnagyobb városukban, Lodz-ban. Több városba autóstoppal utaztam. Az egy év alatt rengeteget tanultam a lengyel kultúráról, amiben az is segített, hogy csatlakoztam egy úgynevezett „nyelv a nyelvért” programhoz, és egy lengyel fiúval egymást tanítottuk, ő lengyelül, én magyarul. Hozzátenném, a magyart nem csak tanulni, de tanítani sem egyszerű, főleg nem angolul, ami a közvetitő nyelvként játszott szerepet. Szóval itt igazán otthon éreztem magam, vittem a kis kerékpárom s úgy gurultam mindenhová, mintha csak az otthoni utakat járnám.

Ejtsünk néhány szót az Egyesül Államokról is. Ez volt ugyanis életed első külföldi útja, ráadásul egyedül.

Igen, ez 19 éves koromban történt. Azon az úton oda- és visszafelé is igazán a torkomban dobogott a szívem. Négy hónapig éltem ott. Mivel dolgozni mentem oda, az időm nagy része munkával telt. Hetente egy szabadnapunk volt. Ilyenkor öten-hatan beültünk a filmekből is jól ismert óriás családi buszba és nekivágtunk a nagyvilágnak. Amerika után itthon lecsökkentek a távolságok, a Budapest-Miskolc útvonalat semminek éreztem. Ott az embereknek a mobilitás nem jelent akkora problémát, ha nincs munka abban az államban, ahol élnek, akkor csomagolnak és mennek. Egy gyerektáborban dolgoztam, az én munkakörömbe a gyerekek felügyelete és a lovak csodálatos világába való kalauzolásuk tartozott. A tábor befejeztével ezerháromszáz kilométert utaztunk, hogy eljussunk Michigan államba, de előtte még bejártuk Pennsylvaniát és New York államot. Számomra New York város okozta a legnagyobb csalódást. A felhőkarcolók csak távolról mutatnak olyan szépen, amikor a városban sétáltam, az volt az érzésem, hogy rámtelepednek a hatalmas monstrum épületek. Az egyetlen hely, ahol feltörtek az érzéseim, a Centrál parkban volt. Onnan nézve ezek az üveg gigászok egészen másképp mutattak.

Finnország egészen más élmény lehetett...

Finnország méltán kapta az ezer tó országa címet. A finnek meg is különböztetik a tó-típusokat egymástól. Náluk külön szó van a tavak láncolatára és egy egyedülálló viztömegre. A reggelek négy órakor kezdődtek, akkor kelt fel ugyanis a nap. Augusztus ellenére igen csak fel kellett öltözni, mivel az átlaghőmérséklet alig érte el a tizenhat fokot. A túraútvonalakon az ember sokszor akadályokba ütközik és kénytelen visszafordulni. Ez több túrán, a jelzett útvonalakon is előfordult velünk. Végül arra a megállapításra jutottunk, hogy a finnek valószínűleg annyira felkészültek, hogy mindegyik gumicsónakkal jár a hóna alatt. Túrázni és evezni rengeteg ideje van az embernek, mert a nap este 11 körül megy le, az egyetlen akadály a fizikai erőnlét lehet csupán.

Hamarosan hazatérsz Portugáliából. Mint mondtad, nagyon vár már rád a saját lovad.

Igazi társra, tanárra és barátra leltem a lovam, Csinos személyében. Lovaglás után teljesnek érzem magamat. Olyan ez, mint egy újjászületés. Először megtanulsz járni, futni s végül „repülni”. Leküzdesz minden akadályt, de érzed, a ló nélkül semmi vagy! Nagyon sokat lehet tanulni a lovaktól, abból is, ahogy velünk viselkednek. Szóval, nagyon vágyom már haza...