x

Barcsi kirándulások

Barcsi kirándulások

Barcs Magyarország déli szegletében, a horvát határ mentén, a Dráva folyó festői szépségű kanyarulatai között fekszik, és kicsit eldugott elhelyezkedése ellenére az M60-as autópálya jövendőbeli végpontjaként hamarosan bekapcsolódik az ország vérkeringésébe.

A durván 12 ezer lakosú Barcs 6-os és a 86-os főutak kereszteződésénél, a horvát határon fekszik, és rövidesen ide fut be Budapest felől az M60-as autópálya is.
Ha a Duna-Dráva Nemzeti Parkot szeretnénk felkeresni, ideális szálláshely lehet ez a kisváros. Évtizedek óta forgalmas határátkelőhely Horvátország felé, és egyben a Barcsi kistérség központja. Első említésére egy 1389-es oklevélben került sor, majd a következő fontos esemény a mezővárosi cím elnyerése volt 1797-ben.

Kisváros, sok látnivaló

Barcs igen hangulatos kisváros. A kilencvenes években új városközpontot és sétálóutcát építettek, így a város mai küllemének egyaránt részét képezik a hangulatos utcácskák és az előző rendszerben épült lakótelepek. A barcsiak méltán büszkék a tisztaságra és az utcaképek rendezettségére. Utóbbiért és az egységes fejlődésért a település 2000-ben Hild-díjat nyert. Itt járva mindenképpen keressük fel a Dráva Múzeumot, ahol úgy a város, mind a környező vidék történetével is megismerkedhetünk.
A múzeum sajátossága, hogy közadakozásból, a Honismereti Kör tagjai és a lelkes helyi polgárok adományai segítségével nyithatta meg kapuit 1979. december 6-án.

Harmincegy éve város

Barcs éppen ezen a napon nyerte el a városi címet. A múzeum folyamatos fejlődésének köszönhetően ma már egységes adattár és fotógyűjtemény áll a látogatók és a kutatók rendelkezésére. Mindenképpen érdemes megnéznünk a 19. század elején épült római katolikus templomot.
Az aktív pihenést kedvelők is megtalálhatják itt a számításukat: Barcson nemrég korszerű fürdő épült, kincse az 1317 méter mélységből feltörő gyógyvíz, mely rendkívül gazdag ásványi anyagokban. A fürdőkomplexumban hat, egész évben üzemelő fedett, és két szabadtéri medence várja a kikapcsolódni vágyókat. A fürdő részét képezi a minden igényt kielégítő, korszerű Rekreációs Központ.

Dráva menti paradicsom

Bizonyára sokan hallottak már a Barcsi borókásról, de annál jóval kevesebben látták. Ez a híres, és igen jellegzetes táj Belső-Somogy déli részén található, nevét a nagy számban előforduló közönséges borókáról kapta. Kialakulása nem természetes, hanem a régi erdőirtások, majd az azt követő legeltető állattartásnak köszönhető.
A terület igazi csemegét tartogat a kapitális halak szerelmeseinek, hiszen a Dráva ezen szakasza Magyarország halban leggazdagabb vizeinek egyike. A horgászok szinte a teljes hazai halfaunát megtalálhatják itt. Egy többkilós márna megakasztása és kiemelése bizony embertpróbáló feladat. Azt azonban jó ha tudjuk, hogy a Dráva határfolyó! Kanyargós útja közben többször átlépi az országhatárt, ezért a horgászatot külön rendelkezések szabályozzák. Ezekről a helyi horgászegyesületnél kérhetnek tájékoztatást. A botanika kedvelői is igazi különlegességekre lelhetnek: a Kárpát-medencében itt nő egyedül a királyharaszt.
A vidék állatvilága egyedülállóan gazdag. Olyan ritka bogarak élnek itt, mint például a homokfutrinka és az ájtatos manó. Az itteni madárvilág is neves képviselőkkel büszkélkedhet: találkozhatnak darázsölyvvel és búbos bankával, és a vízityúk is gyakori a környéken.

Romjaiban is gyönyörű

Gazdag ország vagyunk - talán túlzottan is, ha hagyunk egy olyan szép épületet elpusztulni, mint a közelben található Kremsier-kastély.
Érthetetlen, hogy egy ilyen szép épület miért áll itt évtizedek óta sorságra hagyva, várva elkerülehetlen sorsát, a végső és teljes enyészetet. Így romos állapotában is érdemes azonban megnézni, és elképzelni, milyen lehetett valaha, fénykorában.
  • 
  • Malomkert Panzió és Étterem

    Malomkert Panzió és Étterem

    Étterem és hotelegyüttesünk a világ zajától távol, csendes, festői szépségű környezetben fekszik Nagybörzsönyben. Az épület uniós pályázat keretein belül épült a 2010 és 2012. év között. Épületkomplexumunk a falu főterén helyezkedik el, mégis csendes, nyugodt helyen.
    Nagybörzsöny