A világ végén

Landolás Buenos Airesben

Sokféle repülőjegy volt már a kezemben, de ennek a London-Buenos Aires járatra szólónak különösen örültem. Csodálatos időben érkeztünk meg Argentína fővárosába. Teljesen európai érzés volt az utcákat járni. Buenos Aires olyan, mintha egy „kihelyezett Madrid" lenne. Latin város, tele élettel, meleg, nyüzsi, este mindenütt szól a tangó. Nagyon drága hely, a beváltott ötszáz eurónyi valutát másfél nap alatt sikerült elkölteni. Olyan szerencsében is részem lehetett, hogy beengedtek a Boca Junior stadionba, és megnézhettem Maradona edzését. A foci nagyon fontos errefelé. Este a tangóbárokat, kis kocsmákat jártuk, megkóstoltuk az argentin nemzeti eledelt, a steaket. Elég kiadós, körülbelül olyan vastagra sütik, mint a Háború és béke első kötete. A Boca egyébként egy vigalmi negyed, színes házak, utcák, alkalmi zenészek mindenütt. A haknizó tangópárok este végigjárják a szórakozóhelyeket. Buenos Aires biztonságos város, a légkör nem hasonlítható Ecuador vagy Lima félelmetes hangulatához. De a forró esti hangulat után másnap vadregényesebb vidék következett. A Valdés-félszigetre indultunk.

- Közismert, hogy a Valdés-félsziget Argentína egyik legismertebb természetvédelmi területe...

- Igen, szinte minden szegletében védett állatok kolóniái találhatóak. A sziget délkeleti csücskében, Punta Delgada közelében egy hatalmas oroszlánfóka-telep helyezkedik el. Ezeknek az állatoknak a hímjei szinte állandóan harcolnak egymással, hogy megvédjék a betolakodóktól nőstényeiket. Drámai, sokszor halálos kimenetelű ezeknek a több mint egytonnás monstrumoknak a küzdelme. A sziget északkeleti csücskében a viszonylag békésebb elefántfókák többezres csapata tanyázik. A Punta Tombo nevű helyen a pingvineket csodálhatjuk meg, melyek olyan szelídek, hogy szinte kézből esznek. Novemberben, amikor megszületnek a kis pingvinek, megjelennek az orkák, a gyilkos bálnák. A nemrég született fiatal állatokból alaposan belakmároznak. A Valdés-félszigeten található Dél-Amerika legmélyebb pontja, egy mínusz 42 méter mélyen fekvő kiszáradt sóstó.

- Már korábban említetted, hogy ezután a gleccserek felé vettétek az irányt...

- Húszórás buszozás után értük el Calafate városát. Ez a patagóniai turizmus központja, ezért meglehetősen nehéz szállást találni. Innen indulnak a hegyi és gleccsertúrák. A leghíresebb környékbeli gleccser a Perito Moreno. A tengerbe „ömlik be", és szinte ötpercenként zuhan a vízbe egy-egy hatalmas jégtömb. Fantasztikus látványt nyújt, talán ez volt utazásunk egyetlen epizódja, amikor sajnáltam, hogy a fényképezőgép mellett nem volt nálunk videókamera. A környék másik világhírű nevezetessége a Cerro Torre. A Fitz Roy hegységben található szinte tűhegyes sziklacsúcsot máig is csak néhány mindenre elszánt hegymászónak sikerült meghódítania. Sokan lelték már halálukat a szinte függőleges sziklafalakon. Magyarországon is sokan látták a Kegyetlen hegycsúcs című filmet, mely két hegymászó életre-halálra szóló viadalát mutatja be. Ezt a filmet a Cerro Torre-n forgatták.

- Chile leghíresebb nemzeti parkjában is megfordultatok...

- A Paine nemzeti park valóban megéri, hogy odautazzon az ember, bár sokszor hatalmas távolságokat földutakon kell megtenni. A havas hegycsúcsok, tengerszemek és barlangok által szabdalt területen rengeteg állat éli háborítatlan életét. A park bejáratánál érkezéskor be kell jelentkezni. Kócsagok, magellánludak, kondorkeselyük a jellemző fajai a helyi madárvilágnak, ez utóbbi Chile nemzeti madara. A guanakó a láma rokona, csordákban legelészik mindenütt. Békés állatok, de úgy látszik, a magyar turistákat nem szeretik, mert engem bizony egy feldühödött példány visszakergetett az autó biztonságos belsejébe. A helyiek azt mondták, hogy ilyet még ők sem láttak. A Pehoe tónál hatalmas vízesés kínál impozáns látványt, neve Salto Grandé. A nemzeti park kis folyócskája a Rio Pingo. Jellegzetes szürke színét a Gray-gleccser finomra őrölt hordaléka okozza.

- Ezután érkeztetek a világ egyik végére, a Tűzföldre...

- Nagyon szerettem volna megnézni a Magellán-szorost, de két napig nem volt komp, így le kellett róla mondanom. A következő állomásunk a Tűzföldön elhelyezkedő Ushuaia volt. Ushuaia a világ legdélebben fekvő városa. Csinos kis település, egyben halászkikötő. Itt már nagyon gyakori a Patagóniára jellemző orkánerejű szél. „Fin del Mundo" -a világ végén: ez áll a képeslapokon is, és tényleg fantasztikus, szinte népmesébe illő érzés keríti hatalmába itt az embert. Szállást nagyon nehéz itt találni, nekünk érdekes módon egy horvát családnál sikerült. A háború után nagyon sok ember menekült ide az igazságszolgáltatás elől, főleg szerb és horvát területről.

- Beszélgettél velük a régi időkről?

- A főnök nagyon kerülte a második világháborús témákat, biztos komoly vaj lehetett a füle mögött. (A másik érdekesség, hogy amikor eljöttünk, egy román turistacsoport váltott minket.) Itt kezdődik a 3-as számú főút, amely Amerikát átszelve Alaszkában ér véget. A tábla szerint Alaszka 17 848 kilométerre van a várostól. Korábban már jártam ennek az útnak a másik végén is, a közbülső szakaszokon még van egy-két bepótolnivalóm... Nemrég egy magyar biciklista nyomta le ezt a távot.

- Az Antarktisz nem szerepelt a tervben?

- Szerettünk volna Zsolti barátomal átjutni az Antarktiszra, de mondták, hogy a repülőjegy négyezer dollár. Ez önmagában is komoly baj volt, ráadásul meleg zokni sem volt nálunk... így hát csak a parton beszélgettünk az áhított jeges földrész irányába kémlelve, amikor odajött hozzánk egy kisöreg, és megkérdezte, milyen
nyelven beszélünk. Mikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, motyogott valamit. Nem értettük, közelebb hajoltunk, mire a bácsika azt mondta: Ferencváros. Kérdésünkre elmondta, hogy 1929-ben fiatal legénykeként ott volt azon a mérkőzésen, amikor a Fradi 3:2-re megverte a kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok Uruguay csapatát. Ez akkoriban világszenzáció volt. A kisöreg felsorolt még néhány játékost is az akkori csapatból (Toldi, Titkos, Táncos). Meglepő módon Puskást nem ismerte. A Horn-fokhoz sajnos nem engedik ki a turistákat, mert nagyon viharos a tenger. De ki lehetett menni a helyi tengerszoros végéhez, ahol egy pontról balra nézve az Atlanti, jobbra tekintve a Csendes-óceánt láthatjuk. Ez sem mindennapi élmény.

- Chile fővárosában, Santiagóban csak néhány órát töltöttetek, átutazóban.

- Puenta Arenastól 250 km-re fekszik Chile fővárosa, Santiago. Körülbelül öt órát sikerült ott tölteni, de a főbb látnivalókat ennyi idő alatt is sikerült megnézni. Ez a város már nem Dél-Amerika, de még nem Európa. Főbb látványosságai közé tartozik a Moneda, az elnöki palota. Az 1973-as puccs idején itt halt meg Salvador Allende. A Történelmi Múzeum az egykori hódítás idejéből kínál szép anyagot, a Chilei Nemzeti Múzeum már Húsvét-szigeti kiállítást is tartogat a látogató számára. A San Cristobal dombon több, mint húsz méter magas Mária-szobor áll, jellegzetes dél-amerikai hangulatot árasztva. Igazán nem is tudunk a városra koncentrálni, hiszen már az elkövetkezendő nagy utazás járt a fejünkben.

- Ami az átlagos turista számára majdnem elérhetetlen Húsvét-sziget volt...

- Ez a Csendes-óceánban fekvő kis szigetecske Heyerdahl 1946-os első expedíciója óta ismert a világ előtt, noha már 1722 húsvét vasárnapján felfedezte Jacob Roggeven holland hajóskapitány. A sziget elsősorban hatalmas, máig titokzatos eredetű kőszobraí lévén lett világhírű, de szerintem a világ legszebb női is itt találhatók. Egy egyszerű közért-sorbanállásnál 4-5 Naomí Campbellben is gyönyörködhetünk annak ellenére, hogy a szigeten csak 2 - 3000 őslakos lakik. Ez problémát ís jelent, hiszen fennáll a lakosság belterjes szaporodásának veszélye. Kevés a turista – évente 3-4000 ember – hiszen nagyon drága ide eljutni. Az élelmiszer és az iparcikkek nagy részét Chiléből hozzák repülőn.

- Egy ilyen kis szigeten hogyan telnek az emberek mindennapjai?

A helyiek szórakozóhelyei nagyon emlékeztetnek a hatvanas évek hazai kultúrházaihoz. A lányok csodálatos táncokat lejtenek, de anyu-apu elkíséri őket, biztos, ami biztos... A lakosság rozsdamarta autókkal közlekedik, ajtó általában nincsen rajtuk. Szerencse, hogy az európaiak ilyen későn fedezték fel ezt a szigetet, így az ősi kultúra szinte érintetlen formában maradt fenn. Az is szerencse, hogy ez az apró sziget nem nyújtja a modern turizmus igényeit, nincsenek luxusszállók, bevásárlóközpontok, játékkaszinók. A kőszobrokon kívül a másik látványosság a Rano Kau kialudt vulkán füstölgő krátere. Átmérője mintegy másfél kilométer. Belsejében most mocsaras tó van, de az oda leereszkedés nagyon veszélyes. A helyi lakosok származását illetően még mindig folynak a viták. Minden valószínűség szerint a néhány ezer kilométerre fekvő polinéz szigetvilágból érkeztek.

- És innen már hazafelé indultatok. De Uruguay fővárosára, Montevideóra azért maradt még egy kis időtök...

- Aki arra a hangulatra kíváncsi, milyen lehetett az élet a húszas-harmincas évek Dél-Amerikájában, feltétlen látogasson el Montevideóba és környékére. Uruguay fővárosában olyan érzésünk támadt, mintha időutazást tettünk volna a múltba. Az ódon utcácskák, öreg autók és a girbe-gurba sikátorok macskakövei különös hangulatot árasztanak. A helyiek mindenütt a Paraguayból származó mate teát fogyasztják. Ezt a nagy népszerűségnek örvendő helyi specialitást mi is megkóstoltuk, de második alkalommal inkább a jól bevált sörnél maradtam. Ezekkel az ódon hangulatú képekkel a fejünkben búcsúztunk a kontinenstől, remélve, hogy még többször visszatérünk ide.

-vp-