Baja Magyarország déli részén, a Duna bal partján fekszik. Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa, a Bajai kistérség központja, lakossága 38 ezer fő. Három nagy tájegység, a Duna-ártér, a Kiskunsági homokhátság és a Felső-bácskai löszhát találkozásánál épült. Budapesttől 167 kilométerre délre található. Jelentős dunai kikötő és közlekedési csomópont.
Ózd város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, az Ózdi kistérség központja. A megyeszékhely után a megye legnépesebb városa, 38 ezer fővel. Közúton és vasúton egyaránt megközelíthető, a fővárossal összekötő útból 100 kilométer autópálya, 60 kilométer főút. Ózd közelében, a várostól 12 kilométerre húzódik Szlovákia határa, de könnyen elérhető a lengyel és ukrán határ is.
Érd megyei jogú város a budapesti agglomerációban, Pest megyében található. Lakossága 63 ezer fő. A Duna-parti település Tárnok-tól keletre, Diósdtól nyugatra terül el a Tétényi-fennsík és az Érdi-tető dombokkal tagolt vidékén. Érd 1979 óta város, 2006 óta megyei jogú város. A korábban a város központján keresztül haladó, nagy forgalmat okozó 6-os és 7-es számú főútvonalak itt találkoznak és ágaznak el.
Cegléd a második legnépesebb város Pest megyében, és a legnépesebb a Ceglédi kistérségben. Budapesttől 74 kilométerre délkeletre található, lakossága 38 ezer 300 fő. A város a Duna-Tisza közi síkvidéken, két természeti kistáj: a Gerje-Perje-sík és a Pilis-Alpári-homokhát találkozásánál fekszik.
Tapolca a Balaton-felvidék nyugati szélén, a Tapolcai-medence közepén helyezkedik el. Tapolca minden irányból jól megközelíthető, 3 vasútvonalon és 7 közúton juthatunk a városba.
Hódmezővásárhely megyei jogú város, Csongrád megye második legnagyobb népességű és az ország második legnagyobb területű városa, 1950 és 1961 között megyeszékhely. Lakossága 47300 fő. Hódmezővásárhely a Tiszántúlon, a Maros-Körös közén fekszik. Az Alföld dél-keleti részén, Szegedtől 25 km-re található, a 45-ös és a 47-es számú utak találkozásánál.
A közel 64 ezer lakosú Békéscsaba Magyarország dél-keleti határán, Budapesttől mintegy 200 km-re található. Békés megye megyeszékhelye, legfontosabb közúti és vasúti csomópontja, autóval, vasúton, nemzetközi közforgalmi és sportrepülőtere révén akár közvetlenül repülőgéppel is megközelíthető.
Budapest Magyarország fővárosa, az ország politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja, valamint nevezetes gyógyfürdőváros. Az Európai Unió kilencedik legnépesebb városa, 1 702 000 fővel. A Duna két partján, az Alföld és a dombvidékek találkozásánál fekszik.
Balatonfüred a Balaton északi partján, Veszprém megyében fekvő, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros. A városon halad át a 71-es főút, valamint a Budapestről Tapolcára vezető egyvágányú vasút is. Balatonfüred „a Balaton északi partjának fővárosa”, jelentős vitorláskikötő.
Kaposvár Somogy megye székhelye, a Dél-Dunántúlon, a Kapos folyó két partján, a Somogyi-dombság területén fekszik. Budapesttől közúton kb. 186 km-re. Lakossága mintegy 68 000 fő
Nyíradony | Exkluzív pihentető élmények teljes ellátással
97 420 Ft / 2 fő / 2 éj
Szolnok | Wellness hétvége félpanzióval
61 020 Ft / 2 fő / 2 éj
Nyárindító Zalakaroson félpanzióval
48 790 Ft / 2 fő / 2 éj
Celldömölk | Pihenés félpanzióval a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő korlátlan használatával
67 410 Ft / 2 fő / 2 éj
Négycsillagos pihenés félpanzióval Győrben
94 140 Ft / 2 fő / 2 éj
Hajdúszoboszló | Kikapcsolódás félpanzióval
68 000 Ft / 2 fő / 2 éj
Hajdúszoboszló | Pihenés Hajdúszoboszlón félpanzióval
64 080 Ft / 2 fő / 2 éj
Hogy megnyerd a 2 fős, 2 éjszakás wellness-hétvége NYEREMÉNYEK egyikét!
Tiszafüred | Balneum ajánlat félpanzióval
60 840 Ft / 2 fő / 2 éj
Siófok | Őszi kikapcsolódás a Balatonon félpanzióval
39 960 Ft / 2 fő / 2 éj
Tarcal | Pihenés a Tokaji borvidéken félpanzióval
100 500 Ft / 2 fő / 2 éj
Gyulakeszi | Pihenés a Csobáncon
11 875 Ft / fő / éj
Esztergom | Senior pihenés félpanzióval
95 040 Ft / 2 fő / 3 éj
Inárcs | LEGJOBB ÁR félpanzióval
69 430 Ft / 2 fő / 2 éj
Sárvár | Szenzációs senior akció fürdőbelépővel a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe
39 960 Ft / 2 fő / 2 éj
Visegrád | Nyugdíjas akció félpanzióval a Dunakanyar felett
80 910 Ft / 2 fő / 2 éj
Lajosmizse | Lovas élmények félpanzióval és fürdőbelépővel
51 444 Ft / 2 fő / 2 éj
Sokorópátka | Pihenés félpanzióval
62 640 Ft / 2 fő / 2 éj
Dobogókő - Legjobb ár félpanzióval
69 840 Ft / 2 fő / 2 éj
Gosztola | Kikapcsolódás az Őrség lábánál félpanzióval
47 430 Ft / 2 fő / 2 éj
Miskolctapolca | SZUPERAKCIÓ félpanzióval
51 840 Ft / 2 fő / 2 éj
Nagyhuta | Tavaszi hétköznapok a nyugalom völgyében félpanzióval
73 770 Ft / 2 fő / 2 éj
Hódmezővásárhely - Vízparti akció modern apartmanban - 4 fős család
28 800 Ft / 2 éj / család
Gyula | Gyulai csobbanás reggelivel
45 790 Ft / 2 fő / 2 éj
Debrecen | DEBRECENI ÍZELÍTŐ félpanzióval
60 840 Ft / 2 fő / 2 éj
Eger - Romantika Eger felett félpanzióval
68 990 Ft / 2 fő / 2 éj
Veszprém | Historia Romantika
15 951 Ft / fő / éj
Szeged - Pihenés Szegeden
58 290 Ft / 2 fő / 2 éj
Hódmezővásárhely - Wellness napok Hagymatikum fürdőbelépővel
42 000 Ft / 2 fő / 2 éj
Kecskemét | 100% RELAX fürdőbelépővel és félpanzióval
83 510 Ft / 2 fő / 2 éj
Debrecen | NYÁRI napok Debrecenben félpanzióval
117 832 Ft / 2 fő / 2 éj
Pécs | Családi kikapcsolódás
16 739 Ft / fő / éj
Pécs | Pihenés reggelivel és wellness használattal
30 600 Ft / 2 fő / 2 éj
Szeged | Négycsillagos szállás reggelivel Szegeden
53 395 Ft / 2 fő / 2 éj
Zalakaros | Csobbanj Zalakaroson félpanzióval
103 330 Ft / 2 fő / 2 éj
Zalakaros | Árzuhanás Zalakaroson félpanzióval
40 500 Ft / 2 fő / 2 éj
Dombóvár - Gunaras | Relax KORLÁTLAN fürdőbelépővel
107 990 Ft / 2 fő / 3 éj
Cserkeszőlő | Csobbanás Cserkeszőlőn fürdőbelépővel
42 840 Ft / 2 fő / 2 éj
Hévíz | Hévízi Kikapcsolódás félpanzióval
61 200 Ft / 2 fő / 3 éj
Hajdúszoboszló | Pihenés Hajdúszoboszlón félpanzióval
54 000 Ft / 2 fő / 2 éj
Harkány - Szállás apartmanban ÖNELLÁTÁSSAL
75 600 Ft / 2 fő / 2 éj
Hajdúszoboszló - Wellness & Félpanzió
65 000 Ft / 2 fő / 2 éj-től
Szentgotthárd | Kedvezményes ár félpanzióval KORLÁTLAN fürdőbelépővel
79 000 Ft / 2 fő / 2 éj
Zalakaros | Luxus wellness félpanzióval KORLÁTLAN fürdőbelépővel
105 300 Ft / 2 fő / 2 éj
Nyíregyháza | Pihenés a Pagonyban
18 094 Ft / fő / éj
Tata - Kristály wellness pihenés félpanzióval
65 120 Ft / 2 fő / 2 éj-től
Pihenés Zalakaroson
26 100 Ft / 2 fő / 2 éj
Hajdúszoboszló | Hajdúszoboszlói pihenés félpanzióval
54 000 Ft / 2 fő / 2 éj
Gyula - Kedvezményes hétköznapok
5 192 Ft / fő / éj
Szarvas | Wellness napok félpanzióval a Körös partján
58 970 Ft / 2 fő / 2 éj
Harkány | Pihenő napok Harkányban félpanzióval
86 040 Ft / 2 fő / 2 éj
Wellness szuper áron a Bükkben félpanzióval
34 200 Ft / 2 fő / 2 éj
Zalacsány | Pihenés és wellness Zalacsányban félpanzióval
62 910 Ft / 2 fő / 2 éj
Bükfürdő | Mesés wellness félpanzióval Bükkfürdőn
64 910 Ft / 2 fő / 2 éj
Zsámbék | Pihenés Zsámbékon félpanzióval
58 410 Ft / 2 fő / 2 éj
Zalakaros | Csobbanás Zalakaroson félpanzióval
113 725 Ft / 2 fő / 3 éj
Keszthely | NYÁRI kavalkád
111 420 Ft / 2 fő / 3 éj
Balatonfüred - Téli Balaton félpanzióval
92 560 Ft / 2 fő / 2 éj
Siófok | Napfényes Balatoni pihenés ellátás nélkül
58 410 Ft / 2 fő / 2 éj
Siófok | Wellness Siófokon teljes ellátással
62 910 Ft / 2 fő / 2 éj
Csopak | Szállás félpanzióval és STRANDBELÉPŐVEL
41 310 Ft / 2 fő / 2 éj -től
Tihany | Wellness pihenés Tihanyban félpanzióval
37 710 Ft / 2 fő / 2 éj
Balatongyörök | Pihenés a Balaton partján félpanzióval
35 640 Ft / 2 fő / 2 éj
Balatonkeresztúr | Balatoni nyaralás reggelivel
66 560 Ft / 2 fő / 2 éj
Vonyarcvashegy | Varázslatos Zenit kényeztetés félpanzióval
67 885 Ft / 2 fő / 2 éj
Siófok | WELLNESS Siófokon félpanzióval
83 710 Ft / 2 fő / 2 éj
Csitár-Nógrádgárdony | Pihenés a kastélyban félpanzióval
102 885 Ft / 2 fő / 2 éj
Hernádvécse | HELLÓ NYÁR félpanzióval
142 290 Ft / 2 fő / 3 éj
Szilvásvárad | Főúri kényelem Szilvásváradon félpanzióval
81 515 Ft / 2 fő / 2 éj
Hajdúszoboszló | Testi-lelki feltöltődés félpanzióval
68 040 Ft / 2 fő / 2 éj
Gyula | Csobbanás félpanzióval és fürdőbelépővel
66 700Ft / 2 fő / 2 éj