Szürke felhők gyülekeznek a gyógyüdülőhely felett. A kirándulni indulók közül néhányan pulzusmérőt csatolnak mellkasukra, órát tesznek csuklójukra. A tornatanárnő így méri a csoport vérnyomását és a pulzusértékeket. Egy német orvoscsoport Kneipp kúrával és túrázással kezeli a szív- és keringési problémákat és az ízületek megbetegedéseit. Hét különböző nehézségi fokú túraútvonalat dolgoztak ki az orvosok és a páciensek számára. Ehhez kiegészítésként Kneipp-féle kezeléseket -fürdőt, masszázst, diétát -rendelnek.
Túrázás + kneipp-kúra = orvosság
A túrázás és a Kneipp kúra kombinációja gyógyító erejű, mert hatására a szervezet oxigénellátása, illetve a szív- és keringési rendszer állapota szép lassan javult. Egy 68 éves úr öt alkalommal volt háromhetes Kneipp kúrán, és közben rendszeresen túrázott. Eleinte csak egészen könnyű túrákat tudott megtenni, majd a közepesen nehezekkel sem volt problémája. Most már komolyabb igénybevételt jelentő programra is vállalkozik. Hogy ne történjen semmi baj, vérnyomását és pulzusértékeit rendszeresen méri a tréning során.
Indul a túra!
A terhelhetőség alapján összeválogatott résztvevők mindegyike pulzusmérőt visel, kis hátizsákjában vizeskulacs és törülköző található. Irány az erdő és a vizesmedence!
Kezdetnek pár száz méter után a tanárnő néhány nyújtó és bemelegítő gyakorlatot végeztet a résztvevőkkel -láb- és térdhajlítás, -nyújtás, a vádliizomzat megfeszítése követik egymást.
A kirándulócsoport folyamatosan megy felfelé, lépésről lépésre mássza meg az erdei utat. A túra során 500 méterrel magasabbra fognak feljutni a következő három órában. Minden 500 méteres szakaszon a tanárnő megkérdezi a pulzust, és feljegyzi az értékeket. Ha negyedóra elteltével percenként 150-es a pulzus, ez még mindig nincs a piros zónában. A megengedett legmagasabb érték gyakorlati képlete: 220 mínusz az életkor. Ha a szívverés ezt meghaladja, a pulzusmérő sípolni kezd, ami azt jelenti pihenni kell!
Egyéni terhelhetőség
A legfontosabb az egyéni terhelhetőség. Ezért az edzés előtt mindenkinél gondosan tesztelik, mekkora intenzitású mozgásra képes. Aki a futógépen végzett terhelési teszt szerint gyenge kondícióban van, az eleinte csak olyan túrán vehet részt, amely viszonylag rövid és nem túl intenzív.
Ha valakinek az órája a túra során a határértéket mutatja - például 160-as pulzust, és ez öszszefüggésbe hozható a pillanatnyi emelkedőkkel -, addig folytathatja az utat az emelkedőn, amíg a pulzus ilyen magas marad. Ám ha túllépi a határértéket, csökkenteni kell a tempót mindaddig, amíg az érték vissza nem süllyed legalább 150-160 közé.
A túra után a tanárnő a kneipp-medencébe küldi a csoportot: a fürdőparkban, egy lapos medencében gólyaléptekkel tapossák a túrázók a vizet. Ez kimondottan jót tesz a vérkeringésnek, hiszen felélénkül a keringés, és jobb lesz a sejtek oxigénellátása is.
A pulzuskontrollált mozgásból és fürdőzésből álló kéthetes tréning jelentős javulást eredményez a pulzus és a vérnyomás szempontjából is. Ha a kúrázók a tréninget otthon is folytatják, további javulásra számíthatnak. Érdemes kipróbálni - Kneipp módszere ma is működik -, és túl nagy beruházásra sincs szükség hozzá!
Extra tipp
Ha már hazánkban Kneipp kúrán nem is vehet részt, szervezzen otthon és a környéki erdőkben-hegyekben hasonló programot! Határozza meg a maximális pulzusszámot, s mérje a túrázás során rendszeresen az értékét! Ha túlzottan megnőne és szédülne, vagy kapkodja a levegőt, fullad, vegyen vissza a tempóból!
Szerencsés esetben a túra útvonalán található kis patakban vagy tóban végezheti el a víztaposást. Amennyiben ilyen nincs, a túra végén otthon öntsön egy nagy lavórba vagy a fürdőkádba hideg vizet, s abban meneteljen 5-10 percig, majd jó alaposan törölje meg a lábát, és húzzon zoknit! Ám folytathatja a dolgot meleg tusolással és a végén hideg-meleg váltott zuhannyal is. A végén teljesen felfrissül, s úgy érzi majd, mintha kicserélték volna.
Kneipp kúra és túrázás
Porckorongsérv, szívgyengeség, túlsúly vagy magas vérnyomás - nincs olyan betegség, amelynél az edzésprogram ne segítene! És nincs korhatár sem - ugyanúgy megfelel túlterhelt harmincasoknak, mint nyugdíjasoknak. A pácienseket teljesítményük szerint osztják csoportokba. Így az egyéni igényeket is figyelembe lehet venni. Mindenkinek sokat segít a megfelelő mozgás, a természetes táplálkozás, a homeopátia és a Kneipp kúra kombinációja.

