x

Torna a vízben, úszástudás és korhatár nélkül!

Torna a vízben, úszástudás és korhatár nélkül!

Miért hatékonyabb a vízben végzett mozgás a szárazföldi tornánál?

A vízzel, mint idegen közeggel, mélyebben kell foglalkozni. A víz egyik fontos tulajdonsága, hogy összehasonlítva a levegővel, nyolcszázszor nagyobb a sűrűsége. Ez a tény felelős azért, hogy a vízben végzett mozgások sokkal hatékonyabbak, mint a szárazföldön végrehajtott gyakorlatok.

A víz egyik legfontosabb fizikai tulajdonsága a felhajtóerő, aminek hatására a vízbe merült szervezet támasztórendszere tehermentesül, így a gyakorlatok nem terhelik a csontokat, izületeket és szalagokat. A hidrosztatikai nyomás nem csak a levegővel teli üregekre gyakorol nyomást, hanem a perifériás véredényekre is, ahol túlnyomórészt a vér a szív felé áramlik, tehát több oxigén áll rendelkezésre a munkavégzés alatt. Egy aquafitness foglalkozás során a víz ellenállását használjuk ki a legnagyobb mértékben, mivel a gyakorlatok többségét függőleges testhelyzetben, haladással végezzük. Sőt külön speciális ellenállásokkal meg is növeljük a testfelületet, így még hatékonyabbá válik a minden nagyobb izomcsoportot megdolgoztató erősítés. A segédeszközök könnyűek, kényelmesek, a polifoamhoz hasonló, kifejezetten erre a célra kifejlesztett anyagból készültek. Nem azáltal érik el hatásukat, hogy megszívják magukat vízzel, éppen ellenkezőleg, a nagy felületük teszik őket alkalmassá a hatékony munkavégzésre. A résztvevők ellenállásokat helyeznek mindkét lábukra, illetve könnyű súlyzókat mindkét kezükbe. Az órák legfontosabb eszköze az öv, ami a vízben való fennmaradást szolgálja, emellett optimális helyzetben tartja a gerincet a munkavégzés alatt. Mindenfajta eszközből többféle méret létezik, így igény szerint változtatható a terhelés.

Az órák, épp a fent leírtak miatt, alkalmasak erősítésre, rehabilitálásra valamint alakformálásra. Az óra elsődleges célját a résztvevők összetétele, fittségi célja határozza meg. A csoportok létszáma alacsony, maximum tíz fő, ezért lehetőség van külön egyénre szabott gyakorlatok alkalmazására is.

Kiknek ajánlott az aquafitness - vízi aerobik óra?

  • mindenkinek, aki részt akar venni egy egész szervezetet megdolgoztató tornán
  • időseknek, mert a víz fizikai tulajdonságai miatt könnyebbé válik egyes gyakorlatok végrehajtása, illetve nem érzékelik esetlegesen fellépő mozgásbizonytalanságukat
  • túlsúlyosaknak, ugyanis a szárazföldi tornával ellentétben nem ró akkora terhet a szívre, illetve a víz jobb hővezető képessége miatt nem látszik az izzadás
  • szervi problémákkal rendelkezőknek, derékfájás, gerincproblémák esetén
  • műtétek, törések utáni rehabilitációra
  • reumatikus betegségekben szenvedőknek
  • gyerekeknek, koordinációs problémák javítására, vízhezszoktatásra
  • terhes nőknek.

Forrás: fittnet.hu