Mint ahogyan a testünkkel is egyre többet kell foglalkoznunk a múló évek során ugyanez vonatkozik az agyunkra is, ugyanis a tudósok szerint az agy öregedésének folyamata már a 20-as, 30-as éveinkben elkezdődik.
Gary Small doktor, a Los Angelesi Kalifornia Egyetem Geriátriai Központjának igazgatója szerint az agy már nagyon fiatal korunkban elkezd öregedni és ez a folyamat életünk végéig eltart. Az agy öregedésének mértéke genetikai okoktól és az egészségtelen életmódtól is függhet. A genetikai összefüggések mindössze a harmadik tényezőnek számítanak az agy öregedésének folyamatában. Az első kettő a környezetünktől és az életmódunktól függ.
Az Alzheimer-kór és az érelmeszesedés az agy öregedésének végső stádiuma. A gyógyíthatatlan, fokozatosan kialakuló betegség elveszi az emberektől emlékezetüket, szellemi képességeik elvesztése miatt 65 éves korukra szinte olyanná válnak, mint a csecsemők.
A tudósok felfedezték a még a betegség megjelenése előtti előjeleket az agyban, a gyógyszergyártók pedig milliókat költenek azoknak a készítményeknek a kutatására, amelyekkel kezelni, vagy megelőzni lehet a betegséget. Azonban Small doktor úgy gondolja, mint minden más problémánál - mint például a szív- és a rákbetegségek kialakulásánál - a megelőzés a fontos. Éppen ezért agyunkkal is törődnünk kell, meg kell akadályoznunk, hogy bármilyen kór megtámadja. Az amerikai orvos meggyőződése, hogy sohasem késő elkezdeni a szellemi vagy agytornát..
Az 51 éves agykutató az "Emlékezet Bibliája" c. könyvében 10 parancsolatnak hívja azokat a gyakorlatokat, amelyek frissen tartják szellemi képességeinket. Ide sorolja a memória tornát, a készségfejlesztést, a stressz lecsökkentését a minimumra, a megfelelő étkezést és az egészséges életmódot. 10. parancsolatában emlékeztetőül ismét felsorolja az előző kilencet.
Az egész tulajdonképpen egy játék, amely az agysejteket serkenti, és jó formában tartja az idegrendszert.
A kulcsok állandó keresése még nem jelenti, azt, hogy fel kell címkéznünk az egész lakásunkat, és mindent le kell írnunk, hogy el ne felejtsük. Az emlékezetvesztés nem jár feltétlenül az öregedés felgyorsulásával. Agyunk tanulékony - állítja a könyv írója.
Small bemutatja az agy frissítésének eszköztárát. Megfigyeléssel, célzott pillantással és kapcsolódási pontokkal az ember képes arra, hogy fontos neveket és dátumokat megjegyezzen, akár örökre is. "Ha például találkozik X úrral meg kell keresnie arcának legjellemzőbb vonását, mondjuk legyen az a szemöldöke. Itt van például az amerikai színész Warren Beatty. Olyan pillanatfelvételt készítettem róla magamnak, hogy valaki megcsókolja a szemöldökét, ami az ő esetében elég jellegzetes arcvonás."- írja a tudós. Small szerint ez furcsa megközelítésnek tűnik, de működik.
Kutatások bebizonyították, hogy azoknál az embereknél, akik a 40-es és 50-es éveikben szellemileg aktívak, idősebb korukban kevésbé tapasztalható a memóriazavar. Az elv ugyanis: "használd mert elveszted". A PET (positron emission tomography) felvételeken olyan bizonyítékokat találtak a 20-as, 30-as éveikben lévő embereknél, amelyek azt mutatják, hogy jelentős különbség tapasztalható memória központjuk működésében. A felsőfokú intézményekben tanulók a memóriája jobban működött, mint azoké, akik nem tanultak ezen a szinten.
Ahhoz, hogy agyunk jobban működjön Small doktor azt javasolja, hogy trenírozzuk jobb és bal oldalát is: fejtörőkkel, puzzle játékokkal, nyelvtanulással, valamilyen zenei hangszeren való játék megtanulásával. Az agytorna lehet keresztrejtvényfejtés, megtanulhat az ember bal kézzel vagy tükörírással írni. A gyakorlatok nehézségét folyamatosan fokozni kell. A lényeg az, hogy az ember élvezze azt, amit tanul.
Fizikai gyakorlatokat és zsírszegény diétát is javasol az agykutató: a hal, az avokádó, a dió, a mogyoró, az antioxidánsokban gazdag szilva, a mazsola, az áfonya, a brokkoli, a cékla és a hagyma fogyasztása serkenti az agy működését. A szervezet által termelt stresszhormonok viszont negatív hatással vannak a memóriaközpontra.
Az agysejtek rendellenes működését megelőzni könnyebb feladat, mint a beteg sejteket "megjavítani". Small álma, hogy vér- vagy hajvizsgálat segítségével az orvosok fel tudják térképezni az agy biológiai állapotát, és elő tudják írni a megfelelő diétát és gyógyszert, hogy megelőzhessék a komolyabb elváltozásokat.
Patika magazin



