Önbizalmi sport

Hogy mekkora a kellő önbizalom, mindig vita tárgya volt, amit az önbizalommal bőven ellátottak normálisnak ítélnek meg, az az önbizalomhiányban szenvedőknél már a pökhendiség kategóriájába hajlik, ám egy dolog biztos: akinek a maga mértéke szerint kevés az önbizalma, az szenved ettől! Önértékelésünk nem lényegtelen, önbizalmunk mértékébe (és megalapozottságába) vetett hitünk alapvetően befolyásolja magatartásunkat. Hogy fizikai és pszichikai adottságainkat pozitívan látjuk-e, vagy (ön)sajnálattal nézünk végig magunkon, meghatározza viszonyunkat környezetünkkel. Vagy nyitottak, kapcsolatainkban felszabadultak, magabiztosak, vagy visszahúzódók, gátlásosak, bizonytalanok vagyunk. Mondani sem kell, mindez "öngerjesztő" módon működik, azaz az egyik tábornak egyre jobban, a másiknak egyre rosszabbul alakulnak a dolgai.

A kérdés az, hogyan törhet ki valaki az ördögi körből, hogyan tudja megváltoztatni önértékelését a sport segítségével?

Ez fontosabb, mint hinnénk, tekintve, hogy míg a fertőző megbetegedések száma egyre csökken, nő a mentális zavaroké, valamint azoké - keringési, légzőszervi, mozgásszervi bajoké -, amelyek a mozgáshiányos életmóddal vannak összefüggésben. Meglepő, de még a daganatok miatt bekövetkező elhalálozások majd' háromnegyede is magatartásbeli okokra vezethető vissza. A modern társadalmakban egészségi állapotunkat több mint 40 százalékban az életmódunk, jelentős részben tudatos választásaink határozzák meg. Vagyis a mozgásnak, a sportnak, az ebből fakadó életmódváltozásnak és önbizalom-növekedésnek, valamint az ahhoz kapcsolódó pozitívabb életszemléletnek komoly preventív hatása is van!

A sport közösséget is teremt, amelynek mi is tagjai leszünk, a közösség pedig erős személyiségformáló erő! Legrögzültebb, mélyen beágyazott értékítéleteink, attitűdjeink leginkább közösségi hatásra alakultak ki, és főként közösségi hatásra is változnak meg, de konfliktusmegoldási vagy stresszkezelési technikáinkat is társas kapcsolatok alakítják a leghatékonyabban. Természetesen önbizalmunk, önértékelésünk is csak a külvilággal való kapcsolatrendszerben értelmezhető. Jó, jó, de hogyan is lenne elvárható egy önbizalomhiányos valakitől az, hogy ügyetlennek vélt testére mackót húzzon, és vadidegenek közé merészkedjen, összemérni velük képességeit? A válasz: sehogy. Az önbizalom-terápiás sportolást csakis saját mércénk szerint kezdjük el, tudatosan, teljesíthető célokat választva! Ha olyan a fizikumunk, ne maratonnal kezdjünk, hanem liftezés helyett lépcsőzzünk! A sikerek gyarapodása úgyis hamar elvezet a külvilágba, a többi "mozgó" közé. Rá fogunk jönni, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, a tökéletesedésre, hogy van bennünk kitartás, a kitűzött célokat el tudjuk érni, és hogy sokan még csak most törekendek arra, ami nekünk már simán megy, hogy mi is elismerést arathatunk. Még egy jó tanács: ne becsüljük le a megszokás erejét! Kényelmetlen és megerőltető vállalásaink hamar rutinná válnak, elhagyásuk hiányérzetet okoz, így sokkal egyszerűbbé válik a továbblépés.

A közösség és a sport a későbbiekben is segíteni fog, ugyanis mindkettő edzettséget ad a léleknek is, továbbá amolyan "pufferként", a fölös feszültségeket felvevő kiegyenlítőtartályként működik. Testi-lelki egészségünk szempontjából nincs tehát jobb választás, mint rendszeresen mozogni, sportolni, azon a szinten, ami örömet és ésszerű erőfeszítést is kíván tőlünk. Önbizalom-építő a hatása!

Forrás: Szépség magazin