x

Növényi őssejttel az örök fiatalságért

Az alma egyszer már kísértésbe vitte Évát, akkor a tudás fájáról csemegézett. S, hogy a nők soha nem tudnak ellenállni a kísértésnek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a mai Évák ismét egy almafa felé kacsingatnak, csak most a szépséget és a fiatalságot vélik megtalálni benne.

A neves kozmetikai cégek állítják, hogy a csodafegyvernek számító őssejt, annak is növényi formája megállíthatja a bőr öregedését azáltal, hogy a sejteket újratermelődésre serkenti. Erre pedig a legalkalmasabb véleményük szerint egy igen ritka Svájcban termő almafajta, a Malus Domestica. A történet pikantériáját fokozza, hogy ez a fajta épp kihalóban volt, mikor ráirányult a figyelem.

Vajon miért éppen erre esett a választás?

Erre az ízletesnek éppen nem mondható, erősen savanyú ízű almára azért figyeltek fel a kutatók, mert felfedezték, hogy a többi fajtával összehasonlítva ennek a gyümölcse sokkal tovább megőrzi egészséges, sima, feszes külsejét és csak igen sokára kezd el fonnyadni. Mi más következtetést vonhattak volna le ebből, mint azt, hogy őssejtjei ellenállnak az öregedésnek, hosszabb életűek, mint társaik. További kísérletekkel arra is rájöttek, hogy az alma őssejtjeivel az emberi bőr őssejtjeinek termelődését is fokozhatják, sőt az így termelődött új sejtek még az UV sugárzásnak is jobban ellenállnak. Az elméletet tettek követték, s egyszerre kezdték el használni kísérletképpen az égési sérülések orvoslására, a kozmetikában pedig bőrápoló készítményekben. A gyógyászatban tovább folynak a kutatások, a minden kétséget kizáró bizonyítások még váratnak magukra, a kozmetikai ipar azonban nem tudott várni és ellenállni a gyors sikernek és elsőként dobta piacra az almából nyert őssejteket krém formájában.

A fiatalság iránti vágynak semmi nem szab határt, csak az igencsak borsos ár, hiszen egy 30 ml-es üvegcse akár 300-400 dollárba is kerülhet. Ha egy üzlet beindul, akkor nincs, ami megállítsa. Az alma után a kutatók figyelme egy alpesi rózsára irányult, mégpedig azért, mert őssejtjei szintén nagy ellenálló képességgel rendelkeznek. Bebizonyították, hogy alpesi rózsa jótékonyan aktivizálja az emberi őssejt működését, segíti az emberi bőr tökéletes regenerálódását, erősíti annak védekező képességét, minden körülmények között ellenállóvá teszi a bőrt a klimatikus változásokkal szemben. Egyre több krémnek vált tehát fontos alkotóelemévé az alma mellett az alpesi rózsa kivonata. A krémek mellett már a szalonok is egyre-másra építik kozmetikai kezeléseiket a növényi őssejt köré, s ki tudna nemet mondani egy csábításnak, mely szerint fájdalom, szike és tűszúrás nélkül ráncainak akár hetven százalékát is elveszítheti.

S miből áll egy növényi őssejtes kozmetikai őssejt kezelés?

A kezdet semmiben nem különbözik egy szokványos kozmetikusnál tett látogatásnál: az arcot egy vattapamaccsal letisztítják, majd gőzölik és radírozzák. Ezután teszik fel a bőrre a növényi őssejtes szérumot, aminek igen apró nano szemcséit ultrahanggal juttatják be a bőr mély rétegeibe, majd a hatást fokozzák egy negyed órás pakolással.
Ha az arc megfiatalodott, hogy nézne ki mellette egy öregedő ráncos nyak, dekoltázs? Ha valaki belevág, érdemes egy teljes testkezelést is igénybe venni, ami szintén tisztítással és radírozással indul, majd ultrahanggal juttatják be a növényi hatóanyagot. Bár a növényi őssejtek képesek az öregedő bőrt megfiatalítani, a sejtképződést újraindítani - állítják a módszer hívei-, azért érdemes minél előbb, már a húszas évek elején elkezdeni a kúrát, hogy a saját sejtek ne lustuljanak el, a ráncosodás el se kezdődhessen.

Azt mondják, hiúság asszony a neved, de ezt csak valaki olyan állította, aki nem ismeri a férfinemet. Szakemberek szerint egyre több férfi is keresi a fiatalítás őssejtes módszerét, s számukra különösen csábító, hogy se szúrás, se vágás nincs kezelés közben. Hazánkba is elérkezett a növényi őssejtes kezelés, ami itthon sem olcsó mulatság. Egy arckezelés 30-40 000 forint között mozog, a teljes testkezelés pedig 40 000 Ft fölött kezdődik. Ez önmagában sem kevés, de ha hozzá vesszük, hogy egy kezelés - bár már az első után is látványos az eredmény-, önmagában nem sokat ér, kúraszerűen kell alkalmazni, akkor nem kevés.

A nők rémének számító narancsbőrnek is egykettőre búcsút mondhatunk a növényi őssejt segítségével. A cellulitisz sajnos nagyon korán, akár már 25 éves korban jelentkezhet, és sok nőt érint. A természetes őssejtek működése a kritikus helyeken már fiatalon lelassulhat, a regenerálódási képességük csökkenésével a zsírsejtek eltömődnek, a méreganyagok bennük rekednek, így a hason, a combokon, a csípőn és a fenekén csúnya látványt nyújtó, apró gömböcskék jelennek meg. Itt is a növényi őssejtek regeneráló tulajdonságát hívják segítségül, hogy életet leheljenek a meggyengült emberi bőrsejtekbe. A krém kidolgozása során egy ősi görög gyógynövényekből álló keverékhez adtak hozzá növényi őssejt kultúrát, s azt állítják, hogy 9 perc alatt jelentősen halványítja a matracos kitüremkedést. Naponta kétszer, reggel-este kenegetve a narancsbőrnek egy életre befellegzett – állítják laboratóriumok vizsgálataira hivatkozva a termék gyártói.