Mutasd a fogad és megmondom, ki vagy! A szép fog nemcsak vonzó, de erőt és egészséget is sugall - ezek a tulajdonságok pedig igencsak lényegesek az életben. Márpedig pontosan ezek azok a tulajdonságok, amelyek mind a partnerválasztásnál, mind az üzleti életben meghatározóak.
Minél szebb a fogunk, annál magabiztosabban mutogathatjuk. Azoknak az embereknek, akiket kevésbé mutatós rágóeszközzel áldott meg a természet, általában nehezebb dolguk van az életben. Ritkán mosolyognak, és akkor is zárt ajkakkal vagy szájuk elé tartott kézzel. Az ilyen embereket a kutatások szerint környezetük "kiismerhetetlennek", "mogorvának", esetleg "ironikusnak" és "valahogy arrogánsnak" látja - abban legalábbis mindannyian egyetértenek, hogy ezek az emberek "nem igazán szimpatikusak".
SZÉP FOG - MAGABIZTOSSÁG
A fogunk minőségével arányosan nő a vonzósságunk is. Amerikai kutatók 1981-ben azt vizsgálták, hogyan különbözik a lányok megítélése egy fogászati kezelés előtt és után. A foguk javítása után a férfiak minden lányt vonzóbbnak találtak, mint előtte. A fogászati kezelés tehát nemcsak a fogsor állapotára van hatással, hanem az arc egész megjelenésére is.
A lányok többsége úgy nyilatkozik, hogy ismerkedéskor először a férfi fogát nézi meg. És itt visszatértünk az egészség és a potencia fontosságához. Végül is - még ha tudat alatt is - minden nő olyan partnerre vágyik, aki képes egészséges gyermekeket nemzeni és optimálisan gondoskodni róluk. Ezt vajon valóban látni lehet a fogakon? A pszichológusok szerint sajnos tudatalattink sem mentes az előítéletektől. Az első, tudatalatti benyomás pedig gyakran meghatározó. Előítéletek ide vagy oda, egy valami biztos: a szép fog magabiztossá tesz. Erre pedig mind a sikeres partnerválasztásban, mind a szakmai életben szükség van. Az egészséges fogazat tehát mérhetetlenül fontos. Nemcsak a társadalmi tekintély, hanem az egyén egészségének megőrzése szempontjából is.
A rossz fogak, illetve a fogak alatti gennygócok a fogfájáson kívül ízületi panaszokat, reumás megbetegedéseket és rossz közérzetet is okozhatnak.
A fogak rossz állapota az állkapocs kopásának tüneteit is előidézheti, és ez feszültségérzést okozhat a fejben. Az az ideális, ha a felső állkapocsban lévő fogak mindegyike tökéletesen illeszkedik az alsó állkapocs fogaihoz. Ez csak akkor lehetséges, ha a fogsor teljes.
ERŐS GÉPEZET
A teljes fogsor 32 fogból áll. Nagyságukat, helyzetüket és rágófelületüket tekintve teljesen egyediek, akárcsak az ujjlenyomat. Felépítésüket és funkciójukat tekintve azonban a fogak minden embernél azonosak. Kálium-foszfát vegyületekből épülnek fel, és a táplálék összeaprítását szolgálják. Az orvosok egyetértenek abban, hogy az emésztés már a szájban megkezdődik. Az elefántcsontszínű rágóeszközök pedig nehéz munkát végeznek: a metsző- és szemfogak széttépik, illetve leharapják a táplálékot, az elülső őrlőfogak segítenek a megfelelő helyen tartani a táplálékot és elosztani a szájban. A nyelv és az arc izomzata aztán továbbítja azt a nagy őrlőkhöz. Ezek úgy illeszkednek egymásba, mint a malom fogaskerekei, és a gyomor által emészthető falatokká törik és zúzzák a táplálékot.
RÁGNI! RÁGNI!
Ezeknek a lerakódásoknak a képződését helyes táplálkozással azonban befolyásolhatjuk. Ideális a kemény, alapos rágást igénylő étel, hiszen a fogak munkára termettek. A teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, illetve a nyers zöldségek, mint a sárgarépa és a paprika nemcsak az emésztést segítik elő, de a fogakat is munkára fogják. A lerakódás kialakulását azonban nem lehet teljes mértékben megakadályozni. Mindenfajta szénhidráttartalmú étel fogyasztása kedvez a fogszuvasodásnak - szénhidrátokra viszont szükség van, mivel ezek energiával látják el a szervezetet.

