x

Hol kezdődik a testápolás?

A mindenre kiterjedő testápolás a haj bepermetezésével kezdődik és a lábujjaknál ér véget - ezt a férfiak nagy része túlzásnak tartja. Csak 16 százalékuk lelkesedik a kéz- és lábápolásért. Nagy hiba, mivel az ápolatlan kéz elveheti a nők kedvét a simogatásos játékoktól! Pedig elegendő egy minimális program végrehajtása is, ha az rendszeres: a meleg kézfürdőt követően (például folyékony szappanos vízben, ami felpuhítja a körmön a benőtt bőrt) a körmöket alaposan ki kell tisztítani, majd a bőrfelnövéseket a megfelelő manikűreszközzel visszatolni - semmiképpen sem levágni, mivel ennek során nagyon könnyen kisebb sebek keletkezhetnek, és ezek begyulladhatnak. A körömtisztítóknál hasznosabbak a ráspolyok, körömreszelők, amelyekkel könnyebben formálhatók a körmök és amellett nem is repedeznek be. Ideális eszköz a mikrokristályos reszelő, amelynek finom apró részecskéi a művelet során lezárják a körmöt. Fontos: a körmök legyenek szárazak! Ezt követően lehet rátérni a bőrápolásra. Erre a célra megfelel egy jó kézkrém vagy egy általánosan alkalmazható krém. A kezet egyszerűen vastagon be kell kenni a krémmel (célszerű műanyag kesztyűt felvenni), és legalább 10 percen keresztül hatni hagyni. Aki ennél többet kíván tenni a keze érdekében, felpolírozhatja a körmeit egy körömápoló párnával vagy polírozóráspollyal -ezáltal a körmök fényt kapnak, amely az ápolt kéz különleges ismertetőjegye.

A lábak karbantartása

Ami érvényes a férfiak kezére, még fokozottabban vonatkozik a lábakra. Számos férfitársunk a "nem elhanyagolni" jelszónak megfelelően foglalkozik ugyan a lábával, de vagy csak nagyon kutyafuttában, vagy csak akkor, amikor a lábkörmök már átlyukasztják a zoknit, és ekkor is egyszerűen csak lecsípik. Ennél sokkal jobb, ha rendszeres lábápolási programot alakítunk ki, amely a kézápoláshoz hasonlóan lábfürdővel kezdődik. Ezt követően a körmök egyszerűen megtisztíthatók, könnyebb bánni a körömvágó csípőfogóval és a reszelővel is. Lábfürdő hatására a bőrkeményedés felpuhul, és bőrradír segítségével eltávolítható. Frissítő hatásúak az őrölt habkővel és hűsítő adalékokkal, mint például mentollal és mentával készített lábápoló gélek. "Rendkívüli" esetekre rendelkezésre állnak tyúkszemráspolyok, illetve -reszelők. Ezt követően célszerű lábmasszázst végezni egy bőrpuhító krémmel vagy lábgéllel -ez utóbbi gyorsabban beivódik a bőrbe.